Utcakölykök (Banana fish - Ash Lynx ff.)

26.

A borítót ez úton is nagyon szépen köszönöm kannasbor-nak! Ti mit gondoltok, melyik borító volt eddig a legjobb? A válaszokat izgatottan várom kommentben!

Ott, Ash ölében ülve rájöttem valamire: Minél hamarabb el kell intéznünk Dino-t, vagy ez nekünk ki fog maradni az életünkből. A szerelem ismeretlen fog maradni számunkra.

Beletúrtam puha hajába, miközben ő óvatosan csókolgatta a vállaimat, a mellkasomat és a nyakamat. Nagyon vigyázott, hogy ne okozzon fájdalmat, hogy ne érintsen meg egy sebet se.

-Ash... Nem lehet... Itt nem szabad...-suttogtam, mikor egyik keze lágyan a belsőcombomra siklott.

-Ugyan már, baby. Egyedül vagyunk az egész emeleten.-simított végig a gerincemen a póló alatt, majd levette azt rólam.-A falak is hangszigeteltek. Senki nem fog tudni semmit.-húzta végig ujjbegyeit a hasamon, egészen a nadrágom korcáig. Mikor ott vezette el a kezét, halkan felsóhajtottam.-Ne is tagadd, hogy szeretnéd. A tested elárul.-suttogott a fülembe, majd megnyalta azt. Végigfutott rajtam a hideg.

-De sz-szeretném... De most nem lehet... Mindketten meg vagyunk sérülve... Súlyosan...-mondtam akadozva. Ekkor Ash sóhajtott, majd az ágyra téve elengedett és mellém fekve átkarolt.

-Utálom, amikor igazad van.-morgott a hajamba. Halkan felnevettem és megpusziltam az állát.

-Ha ezen túl vagyunk, bepótoljuk.-villantottam rá egy incselkedő mosolyt. Perverz vigyor kúszott végig az arcán, majd egy szenvedélyes csókba húzott. Belemosolyogtam a csókba, mert éreztem benne, hogy azt mondja, "Várni fogok". Miután elengedett, letette a fejét a párnára, kezét még mindig a derekamon, pihentette, úgy simogatta az arcomat. Pilláim lassan nehezedni kezdtek, majd nem sokkal később elnyomott az álom.

Zihálva ültem fel, mire az oldalamba a már lassan régi barátként üdvözölt fájdalom hasított. Felnyögve kaptam oda a kezem, ajkamba harapva szorítottam össze a szemeimet, hogy ne adjak hangot a fájdalmamnak, de sajnos már késő volt. Ash keze a hátamon volt és ő is felült, de csak óvatosan, figyelve a sebeire. A fájdalom továbbra sem tűnt el, ahogy az megszokott lett volna, így nem tudtam megálljt parancsolni egy-két könnycseppnek.

-Jól vagy?-kérdezte aggódva. Nem szólaltam meg, csak fújtattam egyet.-Hívjam a nővért?-pont bólintani készültem, mikor a fájdalom enyhülni kezdett. Lassan kinyitottam a szemem és rá kellett döbbenjek, hogy én bizony valamikor leestem az ágyról. Erre visszatért az álmom, és minden átmenet nélkül fakadtam sírva.-Kicsim!-ölelt át a fiú. Zokogva a vállába fúrtam az arcom.-Rosszat álmodtál?-bólintottam.-Semmi baj. Csak egy álom volt. Nem valóság.

-De! Valóság volt! Sorra vesztem el a barátaimat! Először Matt és Paige, utána Griffin, majd Ei-chan és Shorter! Nem akarom, hogy te legyél a következő!-mondtam érthetetlenül.-Nem akarlak elveszíteni téged is, Ash!-szipogtam.

-Nem fogsz. Megígérem. Melletted maradok minden áron.-puszilta meg a homlokomat.

-Honnan tudod ezt ennyire biztosra?-néztem fel rá kisírt szemekkel. Letörölte egy könnycseppemet, majd lágy puszit nyomott a számra.

-Onnan, hogy nem hagyom magam kinyúvasztani.-mosolyodott el és összeérintette a homlokunkat. A szavai megnyugtattak, de ugyanúgy bennem volt a félelem, hisz ő is csak ember.

Együtt visszamásztunk az ágyra, lefeküdtünk, Ash pedig átölelte a derekam az egyik kezével, a másikkal pedig az arcomat és a hajamat simogatva kezdett el halkan énekelni.

-Rastsvietali yabloni i grushi, paplyli tumany nad riekoy; Vyhodila na bierieg Katyusha, na viesokiy bierieg, na krutoy.-lassan felnéztem az arcára, de ő csak bámulta a plafont. Én is bekapcsolódtam az éneklésbe, így daloltuk végig a Katyushát.-Te ezt honnan ismered??-kérdezte végre rám nézve.