Utcakölykök (Banana fish - Ash Lynx ff.)

30.

Miután belém rúgtak, inkább kussban maradtam, ami igencsak nehezemre esett, hiszen még sok minden volt a begyemben. Hirtelen belém hasított a felismerés, hogy a saját apám akar megöletni. Erre akaratlan felnevettem.

-Mi olyan kurva vicces, ha?-kérdezte fojtott hangon Ash.

-S-semmi, szívem. Csak rájöttem, hogy milyen egy szar alak az apám. Most komolyan, melyik elborult vadállat akarja megölni a saját gyerekét?-kuncogtam keserűen, közben pedig lassan folyni kezdtek a könnyeim.

-Ne sírj már.-mondta lágyan az előttem fekvő és ügyesen közelebb tekergett, a homlokunkat pedig összeérintette,-Én itt vagyok. Nem elég ez?-mosolygott rám.

-De.-szipogtam.-Néha még sok is.-öltöttem rá a nyelvem. Erre csak egy szemforgatással válaszolt. Ekkor odajött hozzánk két katona és hátrakötözött kezeinknél fogva felrántottak minket a földről.

-Mozogjatok. Az ezredes beszélni akar veletek valami nyugodt helyen.-mondta az engem lökdöső zsoldos egy eszelős vigyorral.

-Milyen ezredes?-sandítottam rá értetlenül.

-Én.-állt elénk egy férfi. Ahogy felé fordultam, azonnal tudtam, ki ő.-A nevem Foxx. Azzal bíztak meg, hogy kapjam el a két vadmacskát és szelídítsem meg őket.-mondta, miközben mindkettőnket alaposan végigmért.-Én pedig úgy döntöttem, hogy átveszem a porondmester szerepét.-jelentette ki mosolyogva és abban a pillanatban kétszer elsütötte a fegyverét, azonban nem ránk célzott. Apám volt a célkeresztben és Blanca.

-Sergei!-kezdtem el tekeregni a kötelek szorításában, ahogy láttam, hogy az orosz férfi összeesik.-Ne!-könnybe lábadt szemmel néztem, ahogy az utolsó rokonom mellkasából patakként csorog a vér.-Sergei... Bácsikám... Ne... Ne hagyj itt te is!-szipogtam. Még így is, hogy meg volt kötve a bokám és a karom, odamásztam a nagybátyámhoz és lökdösni kezdtem, hátha reagál valamit.

-Ohó! Akkor a tippem helyes volt!-nevetett fel Foxx. Lassan ráemeltem könnyáztatta, vérben forgó szemeimet.

-Kegyetlen vadállat! Ezért megöllek! Elkaplak és megkínozlak! Mire végzek veled, könyörögni fogsz a halálért!-dühöngtem még mindig zokogva. A férfi csak nevetett.

-Majd meglátjuk, hogy ki fog könyörögni, kislány.-mondta sunyin, ezután pedig leütöttek.

Borzalmas fejfájással ébredtem. A szememet bántotta az a kis fény is, ami volt, a hangos rotorzúgásról meg ne is beszéljünk. Ácsi. Rotorzúgás?! A szemeim kipattantak és egyből felültem, akármennyire is fájt. Egy helikopteren voltunk, láttam egész Manhattan-t.

-Hé, a csaj felébredt!-hallottam meg a fülem zúgásán keresztül. Minden homályos volt és zavaros, ez valószínűleg az arcomra volt írva.

-Nincs miért aggódni. Még nincs magánál teljesen. Nézz csak rá!-csapta meg a fülem Foxx hangja és valaki lökött egy kisebbet rajtam, mire én elterültem, mint a paplan.-Látod? Alig érzékeli, hogy mi történik körülötte.-oh, én arra nem vennék mérget.

Lassan elkezdtem a nadrágom korca felé nyúlni, hogy az ott lévő kis pengét kivegyem. Ez a hadműveletem sikerrel járt, mindenki azt hitte, hogy vissza is nyelt a sötét, pedig inkább egyre jobban köpött kifelé. Lassan elkezdtem elvágni a karomat tartó kötelet. Éreztem, hogy ahogy nyiszatolok, nem csak a karomon, de a lábamon is lazul a szorítás. Amatőrök. Ashhel egymás felé fordítva feküdtünk, így láttam, hogy ő is felébredt. Pupillái szűkek voltak, az ijedtség látszott rajta. Cinkosan rákacsintottam, ami megnyugtatta. Én lassan elvágtam a kötelet, meghagyva egy pár milimétert, hogy kisebb mozgásra még ne szakadjon el, de ekkor megéreztem a tenger illatát. Ahogy a zsoldosok felálltak, a felismerés villámszerűen csapott belém. Te jó Isten, ezek vízbe akarnak dobni minket! Ashnek esélye sincs olyan béklyóban!