Utcakölykök (Banana fish - Ash Lynx ff.)

24.

Futottam, ahogy csak a lábam bírta, bár átlőtt oldallal felettébb nehéz rohanni. A kurva anyádat, Arthur! Rohadt csaló!

Ahogy odaértem Conney Island-hoz, felmásztam a gerendázaton és csatlakoztam Ash-hoz.

-Baszd meg, Amy! Mondtam neked, hogy ne gyere!-ordított rám, de attól függetlenül rám bízta az egyik embert.

-Tudom! De akkor sem hagylak meghalni!-válaszoltam ugyanolyan hangerővel, de nem figyeltem eléggé és kaptam egy pengét a vállamba. Fájdalmamban felkiáltottam és kihúztam a kést. A sebből azonnal folyni kezdett a vérem, de pont nem érdekelt. Az úgymond "kapott" fegyvert a támadóm hasába szúrtam. Ő összeesett, én pedig közelről többször is fejbe lőttem. Oldalra néztem, ahol Arthur pont most zuhant le a hídról. Láttam, hogy Ash alig áll a lábán, szóval odamentem hozzá és egymást tartva néztük, hogy a rendőrök elözönlik az utcát, nem sokkal később pedig hozzánk is feljutottak.

-Fegyvert eldobni! Fel a kezekkel!-nehezen, de tettük, amit mondtak nekünk, ugyanis mindkettőnknek megsérült a válla.-Semmi ellenkezés!

-Barom..-motyogtam, majd a lábaimat elhagyta az erő és térdre estem.-Ha akarnánk se tudnánk...-nem tudtam végigmondani, mert eldőltem. Csak hallgattam, mi folyik körülöttem. Tompán hallottam a hangokat, de azt még felfogtam, hogy Ash keze az arcomra simul és szólongat.

Hogy kerülhettem én ebbe bele? Miért voltam ilyen hülye, hogy belementem ebbe az egészbe? Tudhattam volna, hogy van valami buktató!

Ahogy elnyelt a sötétség, újra láttam magam előtt mindent. Attól kezdve, hogy elmondtam Ashnek a részleteket.

~Kedd este hamar lefeküdtünk aludni, hogy nagyjából jól legyünk a találkozón. Mikor odaértünk, Cain már várt minket.

-Arthur?-kérdezte Ash azonnal, miközben körbenézett.

-Még nincs itt.-mondta az előttünk álló.

-Lehet, hogy megfutamodott?-kérdeztem, karba téve a kezeim és nekidőltem a mellettem lévő oszlopnak.

-Kinézem belőle.-mondta a szöszi, amint átkarolta a derekam. Ekkor végre befutott Arthur, oldalán egy sráccal.

-Ezzel a cérnával kéne nekem verekednem?-kérdezte a srác, ahogy meglátott. Morogni kezdtem.-Elég unfair, nem gondolod?-kérdezte a főnökétől.

-Ne becsülj le, baromarcú.-sziszegtem.

-Jól van, leállni.-állt közénk a bíró.-Kérem a pisztolyokat.-nyújtotta a kezét. Mi rögvest odaadtuk. Hirtelen lépteket hallottunk, majd megjelent Sing Soo Ling, a kínaiak új vezére.-Húzz innen, kölyök! Semmi keresnivalód itt!

-Igenis van, mert én is bandavezér vagyok!-ellenkezett.

-Had maradjon. De ne szóljon közbe. Se ő, se a kis kígyócskái.-mutattam körbe az állomáson. Sing arcára kiült a megrökönyödés.

-Honnan...?-habogott.

-Az egyiknek észrevettem a lábát. Pont helyezkedett, így a bőrét is láttam.-rántottam vállat, de a zsebemben lévő kezem már nagyon kezdett viszketni, hogy kést ragadhasson. A kis kínai sóhajtott, majd füttyentett egyet, mire az összes embere mögé tömörült.

Mikor már egy perce teljes csend uralkodott az aluljáróban, hirtelen egyszerre vettük le a dzsekiket, kabátokat, így mint egy szál felsőben voltunk. A vállamon a sebhelyeim megcsillantak, szájmaszkomon keresztül tompán lehetett hallani a légzésemet. Az ellenfelem elvigyorodott.

-Nem is vagy olyan rossz bőr. Lehet, hogy nem öllek meg, hanem inkább elfoglak és eljátszok majd veled, amíg nem kívánod majd a halált.-nyalta meg az ajkait. Undorodás ült ki az arcomra, szemem sarkából társamra pillantva, akinek az állkapcsa megfeszült a fenyegetéstől.