Utcakölykök (Banana fish - Ash Lynx ff.)

14.

Mikayla szemszöge

Lent ült a kis csapatunk a nappaliban. Ibe-san épp telefonált. Mikor letette, felnéztem rá.

-Elérted a kiadót?-kérdezte Ash.

-Ige, beszélni fognak a japán konzulátussal és a bevándorlási hivatallal.-mosolygott.-Teljesen megfeledkeztem a vízumunkról.-sóhajtott.

-Vajon Eiji meg fogja érteni?-tűnődött Max.

-Nem tudom, de már abba belefájdul a fejem, ha csak erre gondolok.-mondta gondterhelten a japán férfi.-Mi lesz, ha megint elszökik?

-Majd én beszélek vele.-mondtam.

-Biztos?-húzta fel a szemöldökét a velem szemben ülő szőke.

-Igen. Nem akarok kertelni, de  szívét se szeretném cafatokra tépni. De nem hagyhatom, hogy az az ember esetleg őt is bántsa.-szorult ökölbe a kezem.

-Jogos.-bólogatott Shunichi.-Meg te lány vagy, talán észhez tudod téríteni. A nők meggyőzőek tudnak lenni.

-Kösz.-morogtam, majd elindultam az erkély felé.

Ei-chan a korláton támaszkodott. Odaléptem mellé és felültem a vascsőre.

-Szia, Miki.-köszönt kedvesen. Már ebbe belefacsarodott a szívem.

-Sz-szia, Eiji.-motyogtam vissza.-Figyelj, nem akarom, hogy megharagudj, de már nem tudom tovább tartani magam.-sütöttem le a szemem.

-Mi lenne az?-nézett rám kíváncsian.

-Sajnálom, de.... Hogy is mondjam.... Útban vagy.-mondtam ki végül kerek-perec.

-Mit mondtál?-kerekedett el a szeme.

-Csak teher lennél. Meg nem szeretném, hogy bajod essen. Menj vissza Japánba.-fejtettem ki.

-Ha tényleg így gondolod, akkor nem mondhatok nemet, igaz?-mosolyodott el szomorúan.-Még magamat se tudom megvédeni. Egész idő alatt csal lelassítottalak titeket.

-Ez nem igaz. Miután kijutottunk, adtál nekem enni. Tudod, akkor már vagy két napja nem ettem. Az utcai élet nem olyan jó, tudod? Munkát meg nem vállalhatok.-motyogtam.

-De az csak....-nem hagytam, hogy befejezze.

-Az volt az első alkalom, hogy valaki úgy segített nekem, hogy nem kért érte semmit.-vallottam be.-Azok, akik korábban ételt, vagy szállást adtak nekem, kérdtek cserébe valamit. A nővéreméken kívül.-néztem fel az égre.-Általában "gyönyört".-mondtam gúnyosan az utolsó szót.-Lőni se én akartam. De csak így élhettem túl. Irigyellek, amiért nincs szükséged fegyverre az életedben. És tudom, hogy Ash is így van vele.-néztem végre Ei-chanra.-Te és mi teljesen más világban élünk.

-Értem.-nézett félre.-De adnátok egy kis időt, hogy gondolkodjak? Szeretném tisztázni magamban az érzéseimet.

-Persze.-bólintottam.-Te képes vagy arra, amire mi nem. Egyformák vagyunk.-mondtam halkan és bementem a házba.

Ahogy lesétáltam a nappaliba, minden szem rám szegeződött.

-Ti jöttök. Én már kivettem a részem.-morogtam félhangosan és megindultam a földszinten lévő konyha felé.

-Köszi, Mikayla.-mondta Ibe-san. Egy pillanatra megálltam, de utána rögtön tovább is mentem.

Amint beértem a konyhába, felbontottam az első piát, ami a kezembe akadt. Ez egy jó öreg skót whisky volt. Kicsit felhígítottam egy pohárnyit, majd egybe lehajtottam. Az alkohol kellemesen végigmarta a torkomat.