A szív tettjei [Yoonmin ff.] 》Javítás/át írás Alatt《

12. Rész

-De mielött még kilépnénk meg kell nézzük, hogy S... vagyis Jimin nincs e már oda kint.
-Te nézel ki az ablakon!
-Ahj, rendben...
Kinéztem az ablakon de őt már nem láttam sehol sem. Lehet már vissza ment a parkba vagy esetleg haza.
-Na?
-Nem látom, mehetünk! - legyintettem kezemmel, még mindig ki bámulva az ablakon.

Kimentünk. Tényleg nem volt ott. Be akartam fordulni a sarkon, de akkor láttam meg, hogy ott van. Nem vett észre mert háttal volt nekem. Lehajtott fejjel, zsebretett kézzel ment egyenesen előre. És ez mind miattam... Kedvem lett volna egyszerre sírni a bűntudattól, és oda rohanni, hogy meg magyarázzak mindent. De tudtam, nem tehetem.

-Suga, - tette vállamra kezét Tae - mennünk kéne. Nemsokára ugyan itt találkozunk Nammal, addigra el kell, hogy készüljünk.
Csak bólintottam egyet és elindultunk. Egész úton csak ő járt az eszemben. Hiába volt nyitva a szemem, nem láttam az utat; csak a pár perce eltelt események pörögtek le a szemem elött, és Suga látványa. Amikor lehajtott fejjel sétál az utcán.

Még soha nem láttam ilyennek, ez... ez fáj. Miattam van. Az egész miattam van! Ha nem vagyok olyan hülye, hogy elszökjek a suliból akkor talán nem történt volna meg. De mondjuk ha vége a sulinak, akkor is simán rámtaláltak volna Namék. Tudják hol van a sulim és tudják hol lakom. Hisztizhetek itt annyit amennyit csak akarok, akkor sem fog meg változni.

A szemeimbe könnyek szöktek; most már nem csak a gondolataimtól nem látok. Az egész út, még Tae is elhomályosult. A pislogás sem hatott; újjabb és újabb könnycseppek gyűltek addig, ameddig le nem folytak végre. Már kezdtem kissé megszédülni, mire egy hatalmas rántást éreztem a jobb oldalamról.
-Nézz a szemed elé te hülye kis taknyos orrú! - kiabált le az egyik kocsis miközben elöttem haladt el. Kedves...

-Suga, hülye vagy? Át akartál sétálni a piroson? - nézett rám értetlenül barátom. Tessék...? Úttest? Zebra? Kocsik? Hogy kerültem ide? Csak meglepetten néztem. Akkor ő rántott vissza. Észre sem vettem, hogy hol vagyunk. Ezek szerint nagyon bele voltam merülve a gondolataimba.
-Sajnálom! Nem vettem észre. -mondtam.

Erre közelebb jött és letörölte a könnyeimet. Én csak a földet néztem, mire államat felhajtva sötétbarna íriszébe hívta szempárom találkozóra.
-Ne sírj miatta. Tényleg jobban szeretem ha mosolyogsz! Szerinted ha sírsz, akkor a helyzet megjavul?
-Nem...
-Akkor? Viselkedj korodhoz illően kis törpicsek! - mosolygott rám kedvesen.
-Rendben, de nem vagyok törpicsek! - húztam össze szemeimet.

Ettől újra nem láttam szinte semmit. Ilyenkor nem látok, a szemeimből egy vonal lesz és igen.. nem túl előnyős.
-Pedig ha így viselkedsz, mint most, akkor így foglak hívni!
-Mikor vált már át zöldre anya?
-Várj még egy picit Jiyu, hamarosan.
-Látni akarom már apát..
-Ne aggódj, mingyárt látni fogod kicsim.
Tae azonnal a párbeszédet folytatókra nézett, mintha szellemet látott volna.
Talán ismeri őket?
A lámpa átváltott zöldre, meg indult a sok ember, már léptünk volna át mi is az úton, mire hatalmas zajt hallva, egy nagy fehér fal termedt előttem. Nagy por lett körülötte. Meg dermedtem, nem tudtam mozogni, a lábaim reszkedtek. Csak előre néztem.

Pislogni is elfelejtettem, hírtelen egy meleg kéz hatására indult el újra az idő. Nagy levegőt véve jobban meg néztem.. és ez egy autó.. egy fehér teher autó dőlt fel előttem, ami szinte s-súrolta az orrom. Lesokkoltan állt Tae is mellettem még mindig fogva a vállam. Ha akár egy centivel előrébb lettem volna.. csak egy centivel.. egyet hátra léptem de azonnal a földön találtam magam. Össze estem reszkető lábaimtól. Nem éreztem ahogy a földre esem.. hírtelen rőrtént. A földre érkezve hírtelen valami nedvességet éreztem a bokámnál, oda néztem és.. az a melegség.. az a nedvesség a kamion alól szivárgó vér volt.. Tiszta vér volt a lábam.. é-én próbáltam hátrébb csúszni, de a sokk miatt alig ment. Kerekre nyílt szemeim kezdtek ki száradni, még a pislogás is alig ment.