A szív tettjei [Yoonmin ff.] 》Javítás/át írás Alatt《

17. Rész

-Hallani akarom, hogy miért csaptál be minket! Ugyan még nem mondhattam volna el, hogy tudom, de már nem bírtam ki.
Megmozdulni sem bírtam, nemhogy megszólalni. Csak értetlenül nézett rám, amit viszonoztam is. Mit kéne most mondanom? Mit? Talán kérdezzek vissza, hogy honnan tudja? És ha ő tudja, akkor Nam se maradhatott ki. V-várjunk csak!

Amikor a legjobb barátomról kérdezett... emlékszem rá:
"-Suga...
-I-igen Namjoon?
-Van barátod? Mármint legjobb?
-Igen, miért?
-Képes vagy érte bármire? Még az életedet is kockáratenni?
-Igen... De e-ez most, hogy jön ide? Nem értem...
-Sehogy, csak kérdeztem."

Lemerem fogadni, hogy ekkor már tudta, ezért kérdezte! Én ostoba meg észre sem vettem; még csak nem is sejtettem...
-Jimin! Az istenért! Figyelsz te rám? Kérdeztem valamit!
-É-én...
-Igen?

-Sajnálom... muszáj volt..
-Mi? Hogy érted?
-Úgy értem, hogy - vettem egy nagy levegőt - ugye... Várj! Előtte hadd vegyem fel a pólómat!
-Ne húzd ezzel az időt! Választ, most!
-Nammal jársz és mégis engem bámulsz?

-Mi? Nem bámullak, csak hallani akarom! Ne terelj!
-Én nem terelek..
-Aha..
-Tae, kérlek..
-Miért nem akarod el árulni?
Csak meredtem rá. Talán tényleg el kellene áruljam neki? De, akkor mit tenne? Vagy mit tennének?

-Ha tudod, hogy én vagyok Jimin, akkor tudod, hogy ki az igazi Suga?
-Nem, én nem.
-Te nem? Ezt hogy érted?
-Nam tudja, hisz aznap találkozott vele.
-Aznap?
-Amikor a sulidba ment. Ideges volt, nagyon ideges, nem tudta, hogy jól cselekedett e. Mármint, hogy akkor Sugát kellett e volna ide rángatnia helyetted. De inkább hagyta.

-T-tessék?
-Most mit nem értesz?
-Milyen emberek vagytok ti? Telljesen össze zavartok! Itt vagy te, aki nem szeret ölni, mégis az öléssel foglalkozik! És most Namjoon, aki látszatra rideg, komor, ilyesztő! Be szartam tőletek először, majd ki derül, hogy belül puha, akár egy szivacs!

-Nem minden a látszat. Más részt meg.. és akkor mi van?
-Semmi, csak olyan nehéz rajtatok ki igazodni.
-Nem azért vagy itt, hogy ki igazodj rajtunk, hanem azért, hogy ki egyenlítsd a számlát! Lehet, nem a te számlád, de ha már magadénak hazudtad, akkor ne nyafogj, hanem tedd a dolgod! Vagy cseréljünk ki az igazi Sugára?

-Nem.
-Akkor?
-Bazd meg Tae! Azért hazudtam, mert szeretem! Kicseszettül szerelmes vagyok belé! És meg védem bármi áron! Még ha az életembe is kerül! Érted? Mert nincs semmi értelme a létezésemnek! Ő az, aki értelmet adott a létemnek! Ha elveszítem, nem lesz semmi és senki, ami miatt érdemes lenne maradnom.. - kezdtem el sírni - ha ő nincs, akkor én sem leszek! 

Nem szólalt meg. Nem hallottam a hangját. Nem érdekelt, hogy milyen hideg a fal, végig simította hátam, egészen a földig, ahol lábaimat össze kulcsolva sírtam. Nem tudom mire gondol, de nem is akarom tudni. Nem kérek senkinek se a sajnálatából! Csak azt kérem, hogy értsenek meg és fogadjanak el, ennyi!

Vagy öt perc telt el, amikor valami meleg cseppent a kezemre. Fel néztem, de ekkor Tae le térdelt elém, megtörölte a szemét és egy szoros ölelésbe vont. Nem kellett semmit mondania ahoz, hogy tudjam ez egy bocsánat kérés részéről.

-Nem tudtam.. köszönöm, hogy el mondtad..
-Ne köszönd, nem nagy dolog csak.. nekem az.
-Nem, nem csak neked!
-Tae..
-Igen?
-Sajnálom, ha megbántottalak az előző szavaimmal, nem ezt akartam! Csak olyan fura..
-Áh, nem nagy dolog, felejtsük el!
-Rendben, köszönöm!

Csak kedvesen mosolygott. Fel állt, majd engem is fel segített. Mivel majdnem fél órát időztünk bent, ezért nagyon siettem fel öltözni. Utána meg mostam az arcom, mert olyan ramatyul néztem ki, hogy az hihetetlen. Pirosak a szemeim, az orrom, karikásak a szemeim, és olyan sápadt vagyok, mint a fal. Csodálatos. Miután végeztem az önkritizálással, igyekeztem Tae-vel ki sietni. Így is eléggé elhúztam az időt azzal, hogy neki álltam bőgni.

Suga szemszöge:

Nem akarja bevallani, de eltévedt. Én tudom az utat, de ezt nem árulom el neki. Habár nem lenne rossz ötlet, mivel ha nem vagyunk itt két órája, akkor egy perce sem, és kezdek éhes lenni. Csak elég egy Kimchire vagy egy Jin által elkészített kajára gondolnom és össze fut a nyál a számban. Ilyenkor hiányzik a bátyám, kár, hogy már rég elköltözött. Jobban főzött, mint az anyám..

Nem tudom ki volt képes egy - akkoriban - kisgyereket magára hagyni, de örülök, hogy épp mi találtunk rá. Soha nem felejtem el azt a napot, azt az meggyötört és megannyi fájdalmat tükröző arcot, aminek Jin volt a tulajdonosa.

Egy kukás zsákban volt... ez több, mint embertelenség egy nálam pár évvel idősebb gyerekhez képest! Drasztikusan le volt soványodva. Éheztették, majd egyszerűen kidobták, mint a szemetet. Undorítóak az emberek! Nagyon is azok! Tisztelet a kivételnek, persze. Legalább baszták volna be őt is egy árva házba vagy valami..

Nagy ábrándozásom közepedte megbotlottam egy gyökérben. Most nem Yeonában! Kishíján elestem, de sikerült megkapaszkodnom egy faágban.
-Fogynod kéne az egódra, nem látsz tőle rendesen!
Meg sem hallva, tovább sétáltam; most nem akartam vele összeveszni vagy vitázni. Nem volt kedvem. Meg azt sem tudom, hogy lyukadtam ki Jinnél...

Lassan oda is értünk ahoz a házhoz. Nem láttunk vagy hallottunk semmit; még csak kocsi sem parkolt ott, mint ahogy szokott. Akkor elmentek, de majd vissza jönnek. Az pedig a biztos halált jelentheti. Vagy van olyan, aki megbízna két fickóban, akik az erdő közepén laknak egyedül? Gyorsan elkéne terelnem innen magunkat, de érdekel, hogy mi lehet ott bent. Megkockáztatom.

A biztonság kedvéért mégegyszer körülnéztem. Csak én tudom azt, hogy itt laknak, Yeo nem. Odasétáltunk a bejárathoz, hogy bemenjünk, de az ajtó zárva volt.
-Zárva! Ne már! Ezért sétáltam ennyit?
-Ne rinyálj már, van ablak is!
-Ablak...? Ablakon akarsz bemászni?
-Miért, a kémény jobb ötlet?

Körbesétáltam ezt a házat, ami hatalmadabb volt, mint gondoltam, de egy ablak sem volt nyitva. Nem baj, vannak itt kövek, majd megoldom én. Ledobtam a cuccom, majd elfutottam pár darab jókora kőért.
-Te meg mit művelsz?
-Csak nézd! - mondtam, majd abban a pillanatban neki vágtam egy követ az ablaknak. Megrepedt, de nem törött be.

-Hülye vagy?
-Elég még kétszer megdobnom és kész is! Az a jó, hogy csak színtiszta üveg; csak kívül van keretje. Simán bemászunk ezeken Yeo, ne félj!
Szemmel láthatóan minden egyes dobásomat megkérdőjelezte magában. De már késő, az állításom igaz volt.

Elég volt még kétszer megdobnom és be is tört. Ez után már sima ügy. A megmaradt szilánkokat óvatosan kiveregettem egy bottal, majd bemásztunk. A cuccokat kint hagytuk mert csak hátráltatnának minket.

-Nem akarok itt lenni, inkább mebjünk haza! Igazad volt Suga... nem volt jó ötlet.
-Tudtam, látod? Mindig igazam van, de egy kicsit körülnézek, ha nem baj. Egy perc az egész! - mondtam, mire csak bólintott egyet. Elindultam, hogy körülnézzek. Furábbnál furább szobákat találtam csak, de egynél megálltam.

Valamiért kirázott ettől a hideg. Mind a két értelemben, mivel ebből a szobából csak úgy áramlott a hideg levegő. Próbáltam kinyitni, de nem ment. Ez is be volt zárva, de minek? Nem húzhatom tovább az időt, be kell rúgjam! Eleget téve gondolataimnak, megtettem és vagy ötödjére, de sikerült. Az egész szoba  belseje le volt égve. Ahogy belljebb léptem, pár ruhadarab - ami az égett ágy mellett lett ledobva - kiszúrta a szemem.

De ezek... a ruhák J-jiminé...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Sziasztok! Most ezt a részt hamarabb hoztam! Próbáltam izgalmasra írni, de hát tudjátok, hogy milyen vagyok 😅 

Amúgy nemsokára meg lesz az 1k! OMG! *-* Ez annyira hihetetlen, hisz én, mint egy új és szar író, hogy eddig eljussak...

Nagyon köszönöm nektek! 💕 És mindenkinek kitartást a suliban, illetve a munka helyen vagy bárhol!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~