A szív tettjei [Yoonmin ff.] 》Javítás/át írás Alatt《

14. Rész

(Remélem mindenkinek tetszeni fog ez a... moslék, amit most kapkodtam össze :/// Próbáltam izgalmasra megírni, remélem sikerrel jártam.)

                   Suga szemszöge:

Lehajtott fejjel vonultam végig az utcán a búsz felé véve az irányt. Nem hittem el és még most sem hiszem el ami történt. Most komolyan... össze jött egy ilyen... alakkal? Mondjuk tényleg nem volt ronda, de benne mi jobb, mint bennem? Talán bennem van a hiba. Nem vagyok elég jó? Várjunk csak, mire gondolok én?

Nem is vagyok belé szerelmes, mégis ezeket mondom. Na jó, elég Jiminből mára, most Yeot kéne kiengesztelnem... A buszon is bármennyire próbálkoztam elterelni a figyelmem, nem ment. Ugyan ott ért véget az összes próbálkozásom; a csókjelenetnél. Jimin. És. Ő.

Mégis ki ő? És miért kap el a düh akárhányszor rá gondolok? Elvette tőlem... mármint a barátom, de nem úgy! Vagyis.. ah.. Vajon csak én vagyok ezzel így, vagy másoknak is gondot okoz a - khmm, néha - túlgondoló gondolatmenete?

Amíg szenvedtem a saját magam által - jobb ha nem tudjátok milyen - kreált gondolataimtól, haza értem. Gondoltam felhívom Yeot, bocsánatot kéne kérjek tőle. Nem értem mi volt akkor velem, csak úgy hírtelen mérges lettem és bumm! Se gondolkodás, se semmi, csak rohantam a fejem után. Többszöri próbálkozás után is kisípolt a telefon. Miért nem veszed már fel?

•••

Pár nap elteltével sikerült végre elérnem és bocsánatot kértem tőle; megbocsátott. Sajnos Jimint... nem találtam meg. Azóta egyszer sem láttam, mintha a föld nyelte volna el. Vagy talán az újdonsült kis barátja a csókjaival. Csak egyszer találkozzak vele, megbánja még azt is, hogy megszületett, nemhogy meg merte csókolni őt.

De nyugi, nyugi Yoongi, gondolj szép dolgokra! - nyugtattam magam. Szép dolgok, hmm. Jimin. Baszki! Nem! Másik szép dolog... Ez miért ilyen nehéz? Húzzál már ki a fejemből! Mindig csak ő, ő és ő! Kezd elmenni az eszem. Talán tényleg igaz amit mondott az az irritáló... maradjunk a Yeona névnél. Sz-sze... nem! Hagyjuk. Egy idő után ránéztem az órára ami 00:23-at mutatott. Aludnom kéne. Mégsem megy.

Jimin szemszöge:

-Jó reggelt, hétalvó! - nyitott be a szobámba Tae, rámhozva a szívbajt.
-Neked is. - morogtam a fejemre húzva a takarót.
-Na még mit nem! Most fel kell kelned, megyünk boltba.
Közelebb jött és lehúzta rólam a meleg takarót, aminek átvette a helyét a hideg levegő. Megborzongtam ezt érezve, majd kómás fejjel felültem és Tae hűlt helyét bámultam.

Már megint hol van? Felálltam és az ajtó felé vettem az irányt. Amikor kinéztem, egy nagyon szokatlan látvány fogadott. Éppen Tae Nam nyakába ugrott és egy hatalmas csókot adott neki. Ez aranyos, de nem a kedvencem amikor egymást falják az emberek. Bár én jöttem ki. 

Vissza sétáltam az ágyamhoz, hogy átöltözzek. Vissza gondolva elég jól haladok. Már vasárnap van, holnap hétfő és azzal a nappal elkezdődik az utolsó hetem. Vasárnap este lesz a támadás. Ha túlélem, akkor újra elkezdek iskolába járni és Sugával is szembe kell nézzek. Vajon mit fog művelni? Mert, hogy a barátságát elveszítettem, az egyszer biztos.

Most nem is ez a lényeg, nem kéne ezen agyalnom. A hülye álmaim - le merem fogadni - ezért nem múlnak el. Szépen lassan átöltöztem. Nem siettem el a dolgokat. Addig örülök, amíg nem kell gyakoroljak megint. Öt perc után elindultunk a boltba. Ugyan oda mentünk mint aznap. Bár korábban keltünk, nehogy véletlenül találkozzunk Sugával.

Tudom, ilyenkor még az ágyat nyomja; ha eljönne a világ vége sem kelne fel. A szokásos nem romlandó cuccokat vettük meg: tészta, mentes víz, pár db sör, chips, csoki és konzerves kaja. Már nagyon hiányoznak a normális kaják, de nincs rá idő. Elvesz minden időt a gyakorlás, pedig elvileg Nam ért a főzéshez. Amikor ezt először meghallottam Tae szájából, nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam.

Elhinni, hogy pont ő tud főzni? Ez is azt bizonyítja, hogy a látszat nem minden.
-Tényleg... - torpantam meg hírtelen az ajtóban.
-Igen? Mi a baj?
-Akartam még venni egy zseblámpát.
-Itt megvárlak, siess!
Bólintottam, majd vissza siettem a már jól ismert sorok közé.

Levettem egyet és elindultam a kasszához, de nem volt ott senki. Körül néztem és csak most vettem észre, hogy rajtam kívül egy árva lélek sincs bent. Amikor Tae bent volt velem, akkor sem volt bent senki; csak most esett le. Ez nekem gyanús. Legalább öt ember szokott bent lenni, most meg még a kasszás sincs itt. Mi folyik itt?

-Ömm... hahó? Uram? Csak fizetni szeretnék! - ekkor lépteket hallottam meg a hátam mögül, amik egyenesen felém tartottak. Megilyedtem, ezért - a gyakorlásnak hála - ösztönösen leguggolva, bal lábammal tettem egy fél kört hátra felé, majd az ellenfél gyomrába térdeltem. A... a pénztáros volt az egy pisztolyt szorongatva.
-Tae! Gyere gyors... - végig sem tudtam mondani mert egy hatalmas ütést éreztem meg a tarkómon, majd minden elsötétült.

•••

Egy székhez, pontosabban egy emberhez kötözve - csak ő háttal volt nekem - ébredtem. A szemem is be volt kötve. Éreztem, ahogy a mögöttem helyet foglaló ember mocorog. Gondolom Tae lehet az.
-Tae...
-Csss! Agyalok, hogy szabadulhatunk ki.
-Azzal, hogy a széket rángatod?
-Van jobb ötleted?
-Van.

-Tessék, hallgatlak.
-Van nálam egy kisebb kés, ki tudod venni a zsebemből?
-Nem mintha nem örülnék neki, de mégis mit keres nálad egy kés?
-Hát... tudod én mindig tartok egyet magamnál. - kezdtem bele, miközben Tae már próbálta kihalászni a kést - Valahogy mindig eltudtam képzelni, hogy egy ilyen helyzetbe jutok.

Nem nehéz elhinnem, fordult elő már más helyzet, tehát gondoltam ez sem maradhat ki.
-Okos.
-Inkább paranoiás, de jah.
-Kész! - mondta miután elvágta a kötelet. Levettük a szemünkről a kendőket, majd körül néztünk. Csak a színtiszta sötétség tükröződött vissza.
-Egy rohadt pince... - mondta - Csak tudnám kik voltak, nem élik meg a holnapot! Az egyszer biztos...

Elkezdtük tapogatni a falakat egy kapcsoló reményében. Találtam is egyet, de nem működött, mert hát miért is ne működne pont akkor amikor kéne?
-A francba! - hallottam barátom hangját, ahogy megbotlik valamiben.
-Mi az?
-Gyere, egy lépcső felfelé! Ez biztos egy ajtóhoz vezet, sőt, egyenesen a kijárathoz!

Egy szót sem szólva követtem a hang irányát, és amikor éreztem, hogy én is nekimentem annak a lépcsőfoknak aminek Tae, tudtam merre kell menjek. Utána mentem, de fejem egyenesen barátom hátsójába tolatott.
Mondanom sem kell, hogy milyen zavarbaejtő volt.

-Bocsánat...
-Semmi baj. Mege... - megállt. Hallottunk valamit elöttünk. Akkor ezért állt meg; egy ajtóhoz értünk. De milyen ajtó ez? Még csak egy csík fény sem jut át rajta. Gyors lépteket hallottunk, majd megállt. Az ajó elött állt meg pontosan egy ember. A pulzusom egyenesen az egekbe szökött. Lassan kinyítódott az ajtó. Ez... meg...?

-Te meg mit keresel itt...?
-Értetek jöttem.
Nem lehet igaz, hogy csak úgy fogta magát és ide jött. Nem volt ott amikor ez történt. Honnan tudhatja akkor? Tud valamit és nem mondja el...

Mi folyik itt Namjoon? Mit tudsz, amit mi nem?