A szív tettjei [Yoonmin ff.] 》Javítás/át írás Alatt《

13. Rész

Amíg ölelt leparkolt elöttünk egy kocsi; tehát megérkezett Nam. Beszálltunk a kocsiba. Ugyan úgy ültünk, mint amikor érkeztünk. Tae már jobban volt a történtek óta, de még látszott rajta, hogy nincs minden rendben.
-Mi történt? - fordult Tae-hez.
-Semmi érdekes.

-Akkor te mondod meg. - fordult most felém.
-Csak volt egy...
-Miért érdekel egyáltalán ez téged? Meg te is titkolózol, akkor én miért ne?
-Ne viselkedj úgy, mint egy kisgyerek! Tudod te is jól, hogy az nem ugyan az!
-Honnan tudnám már? Ahoz tudnom kéne, hogy miről van szó; hogy kivel beszélsz és, hogy miért.

Megint csak veszekednek... Ebbe nincs beleszólásom de valahogy segítenem kéne.
-Tudod mit, hagyjuk az egészet! Csak érdekelt, hogy mi a baj, mivel eléggé látszódott az arckifejezéseden, hogy valami nincs rendben. De ha ennyire nem akarod, hogy tudjam, akkor hagyjuk. Nem érdekel. - szorított a kormányra.

Tae nem válaszolt semmit, csak az ablakon bámult ki továbbra is. Így már nehezebb lesz össze hozni őket. Azt szeretném, hogy ez a kettőnek legalább sikerüljön, nem úgy mint nekem és Sugának... Nem akartam mondani, de még mindig nem nagyon hiszek abban amit mondott. Lehet igaz, lehet nem. De most amit látott... már nem is tudom érdemes-e próbálkoznom.

Azt hiszi együtt vagyunk.. vagy ki tudja? Ma este rá fogok írni, vagy inkább mégse tegyem? Ezek után lehet nem írna vissza vagy leosztana. Inkább teszek egy próbát.
-Tae! - böktem oldalba.
-Hmm?
-Mit fogunk csinálni?
-Kajálni fogunk.

-És utána?
-Közelharc. Hogy ha kell ki tudd fordítani a fegyvert a kezéből és saját maga ellen fordítsd a támadódnak... ja, ez lesz. Ezt viszont én tanítom majd.
-Értem..
-Ja, és már említettem, hogy a ház, ahova megyünk, vagyis a rejtekhelyet több ember is őrzi?
-Mi? Nem!
-Hát, akkor már tudod.

Köszi, de most őszintén. Mire mennék a késői megjegyzéseid nélkül. De ha jobban bele gondolok ez logikus, nem?
-Jókor mondasz mindent. - sóhajtottam.
-Nem változtat semmin sem, mit gondoltál, minek fektetünk ebbe ennyi energiát? Nem egy sima kis támadás lesz. Este törünk be, de nem lesz gyerek játék. Meg akkor őrzik azt a helyet a legjobban amikor anyagért jönnek, persze ez természetes szerintem. Tehát csak úgy mondom, nem lesz egyszerű, de mindent bele kell adni! És nem csak te dolgozol, mi is ugyan úgy ott leszünk és végezzük a feladatunkat, de ha az egyikünk elbukik, úgy a többi is. Tudni fogják, hogy többen jöttünk, nem hülyék, hogy azt hiszik csak egy ember vág neki ennek.

Miután Nam elmondta mindezt, leparkolt a kocsival. Kiszálltunk és a konyhába igyekeztünk.
-Hova mész? - kérdezte Tae tőlem.
-Csak kezet akarok mosni. Ti nem jöttök?
-Menjél csak, addig mi kicsit beszélgetünk, igaz Taehyung?
-Én is inkább...
-Kérlek... - fogta meg vállát nehogy elmenjen.
-De... rendben. - nézett rám - Na siess! - erőltetett egy mosolyt arcára.

Taehyung szemszöge:

-Mit akarsz mondani?
-Figyelj, sajnálom, hogy nem mondtam el, de nem kéne így viselkedned velem!
-Mondtam már, ha te így, akkor én is!
-Ne legyél ilyen makacs, csak a te érdekedben teszem mind ezt...
-Miattam? Mégis, hogy kötődne már az hozzám...?
-Majd meg fogod tudni, majd egyszer igen. Nem hazudok neked Tae.

-Tudod így kissé nehéz neked hinnem. - fordultam volna meg, de meg fogta a karomat és magához húzott, közel az arcához. Soha nem csinált még ilyet, féltem, hogy mi lesz.
-Csak azt szeretném látni, hogy boldog vagy, hisz te vagy számomra a legfontosabb. Mindig itt voltál nekem, a vadász után nem maradt senkim. Egyedül maradtam, mint mindig. Késöbb meg ismerkedtem veled. Ez hihetetlen de meg szerettelek.. nagyon meg szerettelek. Nálad közvetlenebb, kedvesebb és szerethetőbb emberrel még nem találkoztam, úgy éreztem... vagyis... nem akartam, hogy ha ennek az egésznek vége, elmenj, engem itt hagyva a magánnyal és keserűséggel. Most már nem bírom ki... Tae, e-el kell, hogy mondjam... é-én..

-Szeretlek... - szólaltam meg helyette.
-T-tessék? - hökkent meg.
-Mióta jobban meg ismertelek, erre az egy rohadt szóra vártam! Erre az egyre!
-De mindig csak másról áradoztál. Honnan-
-Mert vártam a reakciódra, de nem váltott ki belőled semmit sem.
-Nem is mutattam ki, de hidd el, eléggé rosszul vagyis rohadt szarul esett! Azt hittem nincs nálad esélyem.. - nézett a földre.

Kihasznalva helyzetet, en is álla alá fogtam.
-Én is jobban szeretem, ha a szemembe nézel azokkal a gyönyörű

-Saj... - csókolt meg, belém folytva a szót. De nem bántam meg, nagyon jól esett érezni ahogy rátapadt az ajkaimra. Ahogy észbe kaptam azonnal viszonoztam tettét. Karomat átkulcsoltam a nyaka körül. Ő a derekamat fonta át és csak csókolt. El tudtam volna merülni ebben a csodálatos érzésben, ha a levegő hiány vissza nem tartott volna.

-A-akkor most mi legyen...? Akkor tényleg szeretsz Nam?
-Hát, nem is hülyeségből mondtam el ezt a nyálas szöveget. Nehéz volt meg fogalmazi ezt, már megszoktam, hogy senkinek nem mutatom ki az érzelmeim, legyél meg tiszteltetve! -kacsintott rám. - De nem ilyen helyen akarom megkérdezni! Ha ennek az egésznek vége, elmegyünk csak ketten valahova és ott felteszem ezt a kérdést, rendben? - simította meg arcomat. Kérdést? A-arra gondol..? Arra a kérdésre?

-Rendben! - mosolyodtam el.
-Megmostam a kezeeem! - rohant be nagy vigyorral az arcán Suga.
-Veled meg mi történt? Minek örülsz?
-Semmi rossznak, annyi szent! -mosolygott tovább.
-Te tudod...
-Igen Tae, én tudom!

Jimin szemszöge:

Ha tudnák, hogy egész végig csak őket bámultam... Mindegy, ez az én kis titkom marad! Amikor megcsókolta Tae-t, majdnem felsikítottam. Mind a két kezemmel kellett be fognom a számat, annyira örültem. Már azt hittem azt is meg kérdezi, hogy lesz e a barátja, de nem, azt már nem hallhatom, mivel elviszi. Pedig azt hittem még találkozhatok velük...

Az első találkozásom Nammal nem volt valami fényes, akkor még nem volt ott Tae. Valaki más volt, de maszkban, így nem láthattam az arcát neki. Vagyis nem, már keverem a dolgokat. Még elöttük is volt egy ilyen esetem és utána jöttek ők. Nekik is pénz kellett, de szép lassan ki is fizettem nekik. És utána jött Nam és... valaki, akiről sugárzott, - most így átgondolva - hogy nem lehetett Tae.

Nam valamit eltitkol szerintem, de ez már legyen az ő ügye. Ami megtörtént az megtörtent, az már a múlt, próbálom elfelejteni bármennyire is nehéznek bizonyul.

•••

Újra kint vagyunk a friss levegőn, az elöbbi "feladatunk" óta szépen kitisztult az ég. Egy árva felhő sincs rajta. Szippantottam egy óriásit a levegő tartalmából, majd kifújtam.
-Szóval, - csapta össze tenyerért Tae rám nézve - kezdhetjük az első lépéseket?
Még szép, hogy!

-Ez nem kérdés, igyekezzünk! - jelentette ki Nam és bármennyire is hallatszódott ridegneg, mégis lehetett látni rajta azt amit eddig még soha. A boldogság legkisebb jelét. Nem tudja leplezni, legalábbis olyan jól nem, amennyire hiszi. Ez engem is boldogsággal tölt el és egyre jobban kezdek megfeledkezni Sugáról és arról, ami történt. Legalább egy ideig meg szabadulok egy olyan próblémától, ami nagyon nyomja a szívemnek nevezett valamit.