A szív tettjei [Yoonmin ff.] 》Javítás/át írás Alatt《

4. Rész

-Taehyung... kérlek...
-Nem tehetek mást, követnem kell az utasításokat. Biztos, hogy ők azok? Ők... a szüleid?
-Csak fel ismerem a szüleim, nem gondolod!? - mondtam kissé ingerülten.
-Oké, nyugi nah... csak kérdeztem. - szomorodott el.

Ez után Namjoon lépett be az ajtón aki kissé ingerült volt.
-Mi a baj? - fürkészte tekintetét sikertelenül Taehyung.
-Semmi, hagyjuk. Mit csináltatok eddig?
-Ömm megmutattam neki azokat akikkel dolgunk lesz. De...
-Namjoon! Biztos ezek az emberek a tettesek? - vágtam közbe mondanivalójába.
-Miért kérdezed?
-Csak... izé kíváncsi vagyok. Vagy már nem is lehetek az?! - tereltem.
-Kezdesz hasonlítani V-re. Fura vagy. - mondta, majd kiviharzott a szobából egy másik szoba felé véve az irányt.

Már meg sem kérdeztem hova megy. Valahogy nem érdekelt; csak az érdekelt, hogy mi történt ez előtt ami ennyire felhúzta. Fúrdalt a kíváncsiság, de éreztem nem fogok választ kapni rá. Tae arcán látszott az aggodalom amit barátja felé mutatott, bár hiába. Őszintén szólva nem tudtam, hogy ebben a pillanatban mit mondjak ami megtörhetné a kínos csendet, de szerencsére nem is kellett ezen sokat agyalnom mert szőke "barátom" megszólalt.

-Mingyárt jövök, te addig maradj itt és ne nyúlj semmihez, oké? Nem akarok miattad problémázni Nammal. -mondta, majd abba a szobába tartott ahova még Nam viharzott be öt percel ezelőtt. Ezt egy oké szóval tudtam le, persze nem gondoltam komolyan, hisz itt egy kínálkozó alkalom, hogy még mit derítettek ki róluk. Tudni akartam az igazságot a "szüleimről", akiket annyira sem ismertem mint azt hittem.

Kerekre nyitott szemekkel kísértem minden egyes betűt ami le volt jegyezve a gépre. El sem hittem mennyi titkuk lehetett eddig előlem elzárva. Sok dolgot elolvastam, de az utolsó előtti mondatok sokkoltak le a legjobban... alig kaptam levegőt, össze szorult a gyomrom és a szívem is egyben.

"Park Minhyun és Choi Yeona meggyilkolása után elrabolták a gyilkosok az áldozatok gyerekét is, emellett minden vagyonukkal együtt szöktek el. A megcsonkított holttesteket a saját házuk alatt találták meg undorító körülmények között. Mivel az emberektől messzebb élt a házaspár, ezért csak hónapokkal később találtak rá a holttestekre. A tetteseket nem találták meg azóta sem - bármilyen - nyom híján."

Akkor abban is hazudtak, hogy árvaházban voltam? Már nem tudom mit kéne higyjek vagy tegyek... Akiket megöltek azok voltak az... az igazi szüleim...? Megölték őket és úgy csináltak mintha örökbe fogadtak volna. Miért tették ezt? Miért jó ez? És miért pont én...? Bár inkább én szenvedjek mint más. De, mint mindig... csak csalódást érzek... nagy csalódást.

Valamiért nem tudok úgy haragudni, hogy megöljem őket, illetve már én sem tudom... A csalódottság ellepi a szívem... már az sem érdekelne ha itt helyben végezne velem valaki. Az egész életem egy hazugság, amiről még csak nem is tudtam eddig. Ha ez az élet, akkor nem kérek belőle. Csak a fájdalom, düh és a csalódottság jár ezzel, semmi több. Örömet utoljára akkor éreztem amikor megismertem Sugát. Azóta örömben nem nagyon volt részem.

Gondolataimtól hamar elkellett búcsúznom mert hallottam ahogy vissza jönnek ebbe a szobába. Gyorsan vissza görgettem oda ahol tartottunk Taevel. Vissza ültem a helyemre, majd idegességem miatt az ujjaimmal játszottam és a számat haraptam. Sajnos ez ellen nem nagyon tudok tenni semmit... mindig ezt csinálom.

-Sajnálom, hogy ennyi ideig nem voltunk itt... csak valamit megbeszéltünk Nammal.
-Jah, semmi baj. Megszoktam már, hogy egyedül vagyok. - kezdtem mosolygásba. Nem tudom miért,de ilyenkor mindig elkezdek mosolyogni valamin... nem értem magam, úgy ahogy ezen a világon senki más sem. Egyedül Suga ismer valamennyire...

Az a csaj egyre jobban felhúz. Miért kellett ott lennie? És még a neve is ugyan az, mint az anyámé. Eddig még nem is volt abban a suliban, még csak nem is láttam, erre pont suli kezdéskor meg kell jelennie. Bár engem ez miért is izgat? Suga soha nem fog úgy szeretni, ahogy én őt. Biztos egy csaj kell majd neki akivel egy boldog családot fog alapítani... nélkülem. Én már akkor valószínűleg nem fogok élni,nem fogom tudni elviselni... Örülök ha boldog, de nem tudnám elviselni a hiányát, hogy nincs ott mellettem...úgy mint régen.

-Suga...
-I-igen Namjoon?
-Van barátod? Mármint legjobb.
-Igen, miért?
-Képes vagy érte bármire? Még az életedet is kockáztatni?
-Igen... De e-ez, hogy jön ide? Ezt nem értem...
-Sehogy, csak kérdeztem.

Látszott még rajta, hogy kissé ingerült de barátjával való beszélgetés után már nem volt annyira. De ez a kérdés.. ez olyan, olyan fura. Mármint, mintha sejtene valamit, de ha egy kicsit is sejtené, vagy tudná, akkor már rég el tett volna láb alól, vagy valami.. nem?
-Nah... ömm akkor menjünk is ki szerintem. - mondta Tae aki észre vette rajtam az idegességet.

Ezért mondhatta, hogy menjünk ki. De még mindig nem értem mi lehet a baja... lehet valamit megtudott az iskolában? Vagy talán... nem, még nem találkozott a "szüleimmel", hisz nincsenek itthon. Megint elmentek, de már tudom, hogy miért... De mi lesz ha találkozni fog egyszer velük? Nem, inkább nem gondolok bele; távol kell tartanom őket egymástól még egy kis ideig legalább. Utána majd ki találok valamit...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sziasztok!^^
Hát itt is lenne a következő rész. Sajnos hétfőtől kezdve iskola ezért a részeket ritkábban fogom hozni.😥 Sajnálom,de 9.-be megyek és nagyon bele kell húzzak a tanulásba... Remélem meg értitek és azt is remélem, hogy tetszett ez a rész!💕

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~