Várj meg! (LASSAN FRISSÜL)

4.

Pont előttem váltott paradicsom pirosra az autókat megállító lámpa, ezért ezt kihasználva hajoltam nagy lendülettel a rádióhoz, hogy az frekvenciák között szörfözve találhassak valami elviselhetőt. Amikor megleltem a finnyás személységemnek megfelelő rádióállomást, visszafordultam a kereszteződéshez. Bár ne tettem volna.

Csak egy másodpercnyi időm maradt realizálni, hogy egy,a retinámat kiégetni hivatott reflektorral felszerelt kocsi vágodik bele a kis járgányomba. A légzsákot csupá egy pillanat választotta el attól, hogy megóvja karomat a fájdalmas találkozástól az ajtóval , de amikor végre kinyílt , már a hányinger kerülgetett. A nagy fehér anyak erőteljesen felfújódva takarta be az arcom, ezzel elüldözve előlem az utolsó levegőkortyokat is, amiknek nagy szükségét érezte, éppen szolgálatát felmondó tüdőm. Egy ideig, szinte mozdulatlanul feküdve, mivel a négy kerekű hintóm eldőlt, harcoltam az ébrenlétért a sokkal, ami kezdte megfertőzni a tudatom.

Innentől képszakadás egészen idáig. Tudjátok a filmekben mindig van az a herótot okozó rész, amikor a főszereplő felébred a sürgősségin és megijed, pánikrohamot kap, nem tudja hol van meg hasonló fárasztó, és szerény véleményem szerint nevetséges momentumok. Aham, eddig ezen felidegesítettem magam, vagy éppen kínomban röhögtem ezen, de rájöttem, hogy nem is olyan vicces egy pupillát roncsolóan fehér szobában ébredni, a tömény gyógyszer szag és az agyhugykövet okozó csipogás miatt ami abból a kis szerkezetből jön, mely az életfunkcióidat jelzi. Miután megállapítottam a csodás tényt, miszerint még az élők sorában állok, és bűntudat nélkül vissza tudom adni a kölcsönbe vett könyveket a főnökömnek, megnyomtam a nővérhívó felirattal ellátott piros gombot.

Ameddig vártam, hogy jöjjön valaki és felvilágosítson arról, hogy mi a franc történt, körbenéztem. Ami először eszembejutott az az volt, hogy ha kiderül, hogy titokban rákos vagyok, akkor nem is kell megvárnom ameddig az leépít és feléli a testem ameddig már nem bírom és BUMMM temetés , hanem nyugodt szívvel levethetem magam a szoba egész falát beborító ablakból, úgy , hogy előtte elindítom az I believe I can fly -t annak érdekében, hogy drámaian zuhanhassak a járda szegélyére és érhessek földet úgy mint egy fasirt.

Viszonylag hamar elvetettem az ötletet és legyőztem a suicide hajlamom így további figyelemben tudtam részesíteni az egyetlen dolgot, ami a saját ágyamon és a feszültséget okozó, pittyogó gépen kívül helyezkedett el a szobában. Egy másik szépen megvetett, borsózöld takaróval felszerelt alvó alkamatosság terpeszkedett el a helység másik végében. Szuper, legalább kapok valakit szobatársnak akin kedvemre kiélhetem a beteges perverzióm azzal, hogy a fárasztó megnyilvánulásaimmal megerőszakoljam a hallójáratait.

Amint végigvittem ezt a gondolatmenetet, fejbevágott a felismerés, hogy az ápolónak már akkor is ide kellett volna érnie ha kerekesszékes, süket és még vak is ráadásul. Próbáltam a szememmel felkutatni egy órát, hogy be tudjam lőni mióta is várok egy, az égszségemért jelenleg felelős , alkalmazottat. Amikor azt nem találtam nemes egyszerűséggel elkezdtem fénysebességgel nyomkodni a piros gombot mint egy félkegyelmű. Elhatároztam, hogy addig folytatom meglepően fárasztó tevékenységem ameddig meg nem jeleni valaki a küszöbnél. Aham, az elhatározással nem volt gond , csak fél perc elteltével már nem éreztem az ujjam , úgyhogy le kellett tennem erről a magas röptű gondolatról és befejezni a kis szerkentyű püfölését.

Helloka🎅🏿✨ kössönyöm ha benéztél💕