Várj meg! (LASSAN FRISSÜL)

19

Két szó. Elfeküdt nyak. A világ harmadik legfájdalmasabb dolga a legóralépés és a kislábujjal akármibe belerúgás után. Nagyon veszedelmes, mivel megbénítja áldozatát és hosszú percekig kínozza lassacskán, ameddig a prédája meg nem szabadul tőle egy rettenetes fájdalmakkal teli nyaktornát követően. Amit még tudni kell róla, az az, hogy szeret lesből támadni, akkor amikor a zsákmány nem figyel, például alszik. Olyankor nesztelenül megközelíti a kiszemelt testet és, amikor az alany ébredezni kezd, lecsap rá. Gyakorta válok én is ennek a rettegett ragadozónak áldozatául, sajnos majdnem minden reggel ő köszönt egy kedvesnek egyáltalán nem nevezhető gesztussal. Most is vele találkoztam, ahogy a szemembe belevilágított a napfény, ezzel próbálva megvakítani engem.

Miután sikeresen leküzdöttem az elfeküdt nyakam által okozott tortúrát, észrevettem a mellettem mocorgó testet. Először ijedten ugrottam meg ültömben és még sikkantottam is, de jobban szemügyre véve a betolakodót, eszembe jutott a tegnap este. Ahogyan végigforgattam az eseményeket a buksimban, néha elidőzve egy-két dolgon, rá kellett jönnöm, hogy biza 24.-e reggelére ébredtem. Izgatottan kezdtem bökdösni Shawn oldalát, azzal a céllal a szemem előtt, hogy ha már én felkeltem és nem tudok aludni akkor ő se tudjon.

Morogva fordult oldalra, ezzel kifejezve a nemtetszését. De én nem könyörültem rajta, továbbra is soroztam az ujjaim belefúrásával az oldala tájékán. Azonban az egyik támadásomat hirtelen kivédte amitől én kibillentem az egyensúlyomból és ő ezt kihasználva maga mellé rántott és úgy tartott szorosan, hogy a kezeim le legyenek szorítva. Mergelődve néhányszor belevertem a fejem a mellkasába amit ő csupán egy kuncogással díjazott. Anyádon nevess, Mendes. Megérdemelnéd, hogy én is olyan gonoszul keltselek, mint te a múltkor.

- Shawn, keljél felfele. Karácsony van baszki. - dünnyögtem a tegnapi pólójának anyagába. Nem kockáztathattam meg, hogy Louis benyisson és lássa azt, ahogyan konkrétan egy plüssmaciként funkcionálok az éppen visszaaludni készülő Shawn karjai között. A könyökömmel elkezdtem elnyomni magam a felsőtestétől és amikor úgy ítéltem meg, hogy kiférek, az egyik karomat hirtelen kiszabadítottam. Olyan szerencsétlen pózt vettem fel, hogy az egyik karom kinyújtva, a párnán pihen, ameddig a másik behajlítva, a testemhez van paszírozva. Fantasztikus. Bár előkerülne most valami, eddig jelentéktelennek tűnő dolog és most kiszabadítana ebből, a szó szerint, szorult helyzetből. Hahaha, de szar szóvicceim vannak.

És akkor, nem is gondolhatnátok, mert végülis miért lenne nekem mázlim egyszer az életben? Deee megcsörrent az engem rabságaban, és egyben karjaiban, tartó személy telefonja. Először képtelen voltam elhinni, hogy ilyen tényleg van, engem is megszáll a szerencse kivehetetlen utakat járó szelleme. Aztán az egyik karjával hátra nyúlt, hogy kivegye a farzsebébe csúsztatott készüléket és megtudja, hogy ki zaklatja ilyenkor, a "hajnali órákban". Ezt kihasználva, akár egy kommandós, gördültem oldalra és a kecsesség legmagasabb fokát megütve, zúgtam le az ágyról, mint egy zsák krumpli. Akkorát puffantam, aminek egy atombomba robbanásakor kiadott hanghullámok erősségével lenne egyenlő a hangereje, minimum.

Ideje lenne megszoknom, hogy ilyen szerencsétlen vagyok. Kezdem megunni, hogy még mindig meglepődök minden alkalommal amikor akármi nyomorékságot követek el a létemmel a világ ellen. Belefáradva ebbe a folytonos körforgásba feküdtem hanyatt a padlón, valami elképesztően kényelmetlen pózban és néztem fel, az ágyról rám leselkedő, ilyedt tekintetű Shawnra. Egy vállvonással jeleztem, miszerint "minden oké, ne foglalkozz velem hanem inkább szólj bele a telefonba mert valaki már fél perce ordít belőle". Igen. Mind ezt lekomunikáltuk egy vállrándítással.

-...Ja igen, itt vagyok. Nem. Csak.... elcsodálkoztam azon, hogy milyen drága a kakaós csiga. Mi? Anya! Dehogy, mondom, hogy csak reggelit venni jöttem. - minden minutumát élveztem annak, ahogyan a ilyen kétségbeesetten próbál magyarázkodni, ezek szerint Karennek, a holléte felöl. Egyszerüen olyan aranyos volt ahogyan frusztráltan, egyfelől próbálja megnyugtatni az anyukáját, masfelöl még mindig engem bámul és próbál rájönni, hogy miért nem kelek fel az engem lassan jégcsappá fagyasztó csempéről.

Hmm, ezek szerint a szüleinél aludt volna este? Felettéb pozitív, hogy nem a barátnőjénél, ha egyáltalán van neki. Mondjuk ha lenne, akkor nem ölelgetne folyton, gondolom én a maradi gondolkodásommal, mert nem úgy néz ki, mint aki megcsalná azt akivel kapcsolatban van. Azért majd biztosra kell mennem, bevetem nyomozói képességeimet meg minden.

Ilyen elképesztően magasröptű gondolatmenetet vittem végig, miközben eltogadtam Shawn felém nyújtott kezét és megkapaszkodva benne, hagytam, hogy felhúzzon maga mellé, vissza a takaróra. Ahogyan közelebb kerültem a mobilhoz, meghallottam sokkal kivehetőbben Karen nyugtalankodó hangját. Éppen kiosztotta, hogy hány zsömlét és milyen sütiket vegyen a fia, ha már úgy is a "pékségben" van. Szegény, most miattam mehet még bevásárolni is plusszban. Najó, azért annyira nem sajnálom, minden pénzt megért az ahogyan vegyianyag tisztaságú cseppekbe foglalta a homlokán az idegességet. Az amúgy rekedtes, még reggeli hangja most csúszkált és el-elcsuklott. Valahogy a bűntudat jó messzire elkerült és még akkor sem kezdte el nyomni a lelkem amikor abbahagyta a beszélgetést és megszakította a hívást.

- Hát, ha lehet egy tanácsom, akkor szerintem ne a színészi pályát válaszd - vonogattam a vállam. Megrökönyödve meredt rám, mintha valami számára ismeretlen idegennyelven mondtam volna az alábbi mondatot. Egy szemforgatáa kíséretében felemeltem a kezem és a tenyeremet könnyedén végighúztam a homlokán - látod? Teljesen leizzadtál közben és még a hangodon is kivehető volt, hogy biztosan hazudsz. - mutattam felé szórakozottan a verejtékétől nedves végtagom.

Úgy bámulta a felé tartott csuklómat, mintha egy bírósági végzést tartanék vele, amiben a kivégzésének pontos dátuma áll. Majd, hogy leellenőrizze, ő is végigszántott arcán,  ujjait a hajába futtatva a végén. Annyira rémültnek tűnt, hogy azon nem lehetett nem mosolyogni. Most tényleg, mitől fél ennyire? Elmegy a boltba, vesz pár dolgot, aztán haza megy. Semmi nem gog történni.

- Ennyire bénán hazudok? - kockáztatta meg a kérdést. Egy hatátozott bólintással adtam helyeslő választ. Nem akartam megszólalni, mert féltem, hogy elröhögném magam. Egy hangos fújtatással felkászálódott az ágyról és elkezdte bekötni a cipőfűzőjét. - Tudsz valami olyan pékséget ami még 24.-én is nyitva van? - kérdezte rám sem nézve.

- Itt, a kórházi büfé nonstop nyitva van. Ez az egy ötletem van. - gondolkoztam el a kérdésén. Ignorálva a tényt, miszerint teljesen elaludta a haját megkerülte az ágyat, hogy azon az oldalon legyen amelyiken én is ülök. Egy hasonlóan hatalmas sóhaj után közelebb lépett és egy ölelés után kicsit eltávolodott.

- Majd beszélünk - mondta. A szemét vissza álmosodva megdörzsölte és úgy nyomott puszit a homlokomra, majd sarkon fordult és vissza sem nézve elhagyta a szobát.

Én mosolyogva felálltam és a zoknimban elindultam megkeresni a kedvenc orvosomat. Remélem már itt lesz Harry is és végre megismerhetem. Csak találjam meg őket ebben a hatalmas épületben. Nem lesz egyszerű, főleg úgy, hogy Louis egyenesen a mestere az eltünésnek, ha éppen valaki meg akarja keresni. De én most úgysem adom fel, végtére is illik felköszönteni a szülinapos barátunkat, nem igaz? És ha végeztünk a köszöntéssel, akár azt is elmagyarázhatná, hogy miért is letten rosszul, ha elvileg csak D-vitamin hiányom van....

Oké, megírtam a felvételit és kiszámoltam, hogy a pontjaim pont elegek ahoz, hogy kukás legyek 🙆🏿‍♀️ remélem ha ti is most írtátok akkor nektek jobban ment💕✨ NAMASTEEEE🎅🏿🍅