Várj meg! (LASSAN FRISSÜL)

24.

- Hogy mi a fene van? - hallatszódott a vonal túloldaláról Shawn aggodalommal keresztezett, összezavarodott hangja. Naigen azt hiszem gyakorolnom kell még a magyarázást, hogy magasabb szintre vihessem és egy nap ebből élhessek. Najó azért annyira nem, csak, hogy pontosan le tudjam írni, mi a pokol bajom is van.

Miután Lou írt Shawnnak, és az adott személy meg is zaklatott a hívásával, megpróbáltam minden erőmet beleadva megnyugtatni, de pontosan tisztában akart lenni azzal, mivel is állunk szemben. Én az okos fejemmel meg nem kértem segítséget, hanem fogtam és jól összekuszálva előadtam egy ezrede annyira érthető variázióját a sztorinak mint Louisé volt. Taps, taps.

- Tudod mit? Feladom. - sóhajtottam megadóan, majd nagy levegőt vettem - LOUIS KÁM HÍR END HELP MÍ - ordítottam a lehető legnőiesebben el magam, közben a telefont egy kicsit messzebb tartottam magamtól, hogy szerencsétlen Mendes fülrákot ne kapjon véletlenül. Miután kiüvöltöztem magam, hozzátenném, hogy ez egy baromi jó módja a feszültséglevezetésnek, és az orvosom is lélekszakadva ugyan, de berobbant a szobába, halálra várt tekintettel, mint aki jól végezte dolgát visszavettem a készüléket a fülemhez, hogy folytassam a komunikációt, a fájdalmas nyöszörgéseiből ítélve, a részleges halláskátosodást szenvedett Mendessel. - Bocsiiii - nyújtottan el az utolsó betűt és azzal a lendülettel a dokim felé hajítottam a mobilt.

Louis arcán egyszerre több érzelem is váltakozott : meglepettség, aggodalom, rémület és végül de nem utolsó sorban; pánik, hogy nem kapja el a felé repülő, fekete csillámos tokba bújtatott készüléket. Na hát az utobbi miatt felesleges volt stresszelnie, mivel egy kapust megszégyenítő vetődés után már a füléhez is emelte az eszközt és a másik kezét csípőre vágva, várakozva pillantott rám, a további instrukciók reményében.

- Szarul magyaráztam el, hogy mi bajom van és Shawn nem értette meg, úgyhogy légyszi adj elő neki is a mérgezéses izébizémről egy ismertetőt kérlek, kérlek. - daráltam le neki gyorsan és közben még a kiskutya szemeket is bevetettem, hogy biztosan ne mondjon "nem"-et.

Egy fáradt tekintettel, egy lassú hajbatúrással és egy végeláthatatlanul hosszú sóhajjal később bele is kezdett. Néha néha megállt a beszédben; gondolom akkor Shawn kérdezett valamit mert készségesen válaszolgatott mindenre. A hívás körűbelül kettő órásra húzódott, mivel a vége felé már sokkal inkább a karácsonyi kosztokról sztorizgattak egymásnak, ignorálva engem.

Shawn még aznapra megígérte, hogy átjön. Emlékszem, valamiért akkor minden kis apróságot próbáltam az emlékezetem legmélyebb zugaiba rejteni, hogy később elővehessem magamnak. Most egyáltalán nem izgultam a látogatása miatt. Kicsit NAGYON fáradtnak éreztem magam, hiába hozta Alice liter számra a kávét amit én készségesen vedeltem is. Harry persze nem nézte jó szemmel de én csak úgy voltam vele, hogy ennyi boldogságom had legyen már az életben.

Hajnali 2 fele járt az idő amikor már félálomban bekucorodtam a paplan alá és egy újabb koffeinbombát szürcsölgetve szenvedtem az álmossággal. Halk kopogást hallottam az ajtó felől. Egy olyan halk "szabad"-ot engedtem ki ajkaim közül, hogy még én sem hallottam, nem, hogy a válaszomra várakozó személy. Azonban lehet nem is várt semmiféle engedélyre, csupán figyelneztetésnek szánta, az ujjaival megcirógatva a fa felületet, tudtonra adni érkezését.

Amikor kitárult az ajtó, a fényességgel egy pillanat alatt elárasztva a szobámat, jobban összehúztam a szemem, de semmiért sem csuktam volna be. Nem akartam megfosztani magam a látványtól. Hisz ott volt Ő.

Haja aranyosan zilált volt, látszódott rajta, hogy mielőtt bejött, megpróbálta pár beletúrással megszelidíteni a vad, nutella színű fürtöket. Arcát pirosra csípték a decemberi minuszok. A szája fáradt mosolyba kúszott át, ezzel elérve, hogy melegség járja át testem minden zugát. Arcáról direkt levezettem tekintetem az öltözékére; tudtam, ha egyszer belenézek a varázsos szemébe, onnan nincs vissza út. Kigombolt, fekete szövetkabátján még pár hópehely próbált életben maradni, alóla kilátszódott egy szintén fekete ing és egy azonos színű farmer. Ingje felső része begombolatlanul engedte láttatni mellkasának egy részét és egy, a nyakán csüngő ezüstös F nyakláncot. Hóna alatt egy aprócska, kenyérpirító méretű, mű karácsonyfát szorongatott.

Szórakozottan néztem szemébe és küldtem felé pár kérdő pillantást is a kis tűlevelűre való magyarázat reményében. Na igen, csak hát ugye belenéztem a SZEMÉBE. Most nem kaptam el tekintetem szégyellősen, csak kiélveztem a pillanatot ameddig ő is végigmért majd óvatosan szivárványhártyáimat kezdte elemezni. Mind ez pár másodperc alatt.

Sóhajtva közelebb lépett majd a kabátjából kibújva, azt a még mindig itt álló másik ágyra hajította és a bakancsaitól is megszabadulva, letette a kis csemetét az mellettem lévő komódra és karjaiba zárt. Feleszmélve kicsit eltoltam, csak annyira, hogy a kávémat le tudjam tenni a fácska mellé majd magamhoz húztam és a fejemet a nyakába temetve hagytam, hogy kicsorduljon az első pár könnycsepp.

Végre volt valaki aki mellett el mertem magam annyira engedni, hogy megengedhessem magamnak a síras luxusát. Nem is sírtam, inkább ez csak amolyan néma könnyezés volt, amikor a sós cseppecskék hangtalanul hullanak alá mint szemernyi szomorúság darabkák és bennem egyre jobban nővelik a bánat hatalmas tavát. Mások mindig mondják, hogy annyira megkönnyebbülnek bőgés után. Én személy szerint utálom ezt a formáját az érzelmi kitöréseimnek. Gyengének érzem magam tőle. Védtelennek.

De most volt itt velem valaki aki megvédett mindentől és kitartóan simogatta a hátamat. Hatalmas volt a tenyere és melegséget sugárzott magából ahogy mindenhol bizsergés fogott el ahol csak hozzám ért. Párat szipogva kicsit hátrébb hajoltam, hogy megszemlélhessem teljesen elázott ingjét.

- Összesírtam a felsőd - motyogtam majd megérintettem kissé összegyűrt gallérját a teljesen ép jobbommal. Hüvelykujjammal éppen, hogy csak karcoltam a fekete anyag alól kibukkanó, hevesen emelkedő és sűllyedő mellkasát. Fülem mellől hallottam a szuszogását és a forró, rám áramló levegőt, de figyelmen kívül hagyva megcirógattam a nyakában lógó F betűs nyakláncot. - Miért pont F? - suttogtam inkább csak magamnak, nem gondoltam, hogy várhatok rá választ.

Közelebb hajolt, orra hegye már hozzá is ért a fülem mögötti kis érzékeny ponthoz, lélegzetvételei perzselték bőröm. Azthiszen a pulzusom az egekbe szökött, a szívem olyan ritmust vett fel amire én nem tudtam rávenni a sok liternyi kávéval sem a nap során. Hirtelen nyomott egy puszit a nyakamra majd elhúzódott és a kis fa után nyúlt, amiről én már meg is feledkeztem. Kevesebb ilyen túlfűtött pillanat kellene, amnéziássá tesz.

Felállította előttünk a tűlevelűt majd az alján megnyomott egy gombot mire az világítani kezdett. Huncut mosoly jelent meg arcán majd előhúzott egy aprócska dobozkát a farzsebéből. Majd a kabátjához ballagott és abból pedig egy zacskót vett elő. Visszakuporodott az ágyra, úgy hogy mögöttem legyen és a derekamnál közelebb tudjon húzni magához. Az állát a vállamon pihentette és úgy kezdett el magyarázni.

- Gondoltam bepótolhatnánk a karácsonyt, végülis te úgyis egyedül ünnepelted tegnap - mondta és közben a kezembe nyomta a dobozkát. Félve nyitottan fel de egyből ahogy megláttam a tartalmár közelebb bújtam a hátam mögött csücsülő Mendeshez. - várj, segítek felvenni - vette el a kezemből a sajátjához hasonló S betűs nyakláncot. S mint Shawn, F mint Flóra.

Hatalmasat nyeltem amikor kezeivel végigsimított a nyakamon, hogy elvegye a hajamat az újból. Amikor bekapcsolta egy apró csókot nyomott a lánc kapocs részére és visszaengedte a loboncomat a helyére.

- Jajj és lenne itt még valami - kezdett el zörögni a nejlomzacskóval a hátam mögött kissé idegesen - oké, mostmár nézhetsz - suttogta. Értetlenül fordultam hátra, vajon mitől lehet ilyen zaklatott? Feszült arcát vizsgálgatva kérdő tekintettel vontam vállat, mi szerint nem értem. Állával alig észrevehetően felfelé biccentett, mire követtem a mozdulatot a tekintetemmel ami megakadt a felénk tartott kezén.

Elvigyorodtam és sokkal nagyobb önbizalommal fordítottam vissza a fejem Shawn felé. Kimondhatatlanul boldog voltam. Kissé még ugyan tétovázva ,de beletúrtam a mogyoróbarna tincsekbe és kezemet levezetten a tarkójára, hogy úgy húzhassam közelebb magamhoz.

- Fagyöngy? Most komolyan? - suttogtam ajkaira még mindig mosolyogva. Élesen beszívta a levegőt majd az említett kis növényt ledobva az ágyra, mind kettő kezével megfogta az arcom. Hatalmas tenyere szinte teljesen befedte az orcámat.

- Nem elég eredeti? Szabad a csók? - ahogy kiejtette a szavakat, szája már súrolta az enyémet ezért válaszra sem méltatva megszüntettem a távolságot ajkaink között és még közelebb húzódtam hozzá.

Szerintem nem is magyarázkodom. TESSÉK VIGYÉTEK😭♥️😂😅🌈