Ezüst ketrec /Deidara f.f/ /Befejezett/

Álmok, látomások...

Lassan arcomhoz nyúltam és akkor láttam meg hogy amit könnynek hittem, valójában vér volt. Mostohám ijedten néz rám. Mi van, itt? Mi történik?

Reggel arra ébredtem, hogy Dei simogatja derekam és magához ölel. Lassan felnéztem rá. Be van csukva a szeme. Azonnal éreztem hogy valami végig folyik arcomon..Felkeltem óvatosan, hogy ne ébresszem fel Deit, és a tükörhöz léptem.
Akkor látom, hogy magnekyoum be van kapcsolva, és vérzik a szemem...Mi? Hogy? Kapcsolom ki saringanom, és közelebb hajolok a tükörhöz. Hirtelen Dei meg mozdult...Nem tudom mit reagálna erre..Gyorsan be futottam a fürdő szobámba és arcot mostam. Mikor teljesen leszedtem arcomról a vért, kimentem.

-Jó reggelt.-nyújtózkodott mosolyogva.

-Jó reggel.-ültem mellé.

-Álmodtál valamit? Nagyon mocorogtál éjjel...Hm?

-Öm....Igen...

-Mit? Hm?-elmondtam neki hogy saringanom segítségével fel tudom idézni a múltam részleteit.-Hm...-bőbeszédű...-Szóval akkor jelent meg a saringanod amikor meghalt az anyukád, és a magnekyoud meg akkor, amikor meg védted a húgod?

-Aham..Úgy tűnik..

-Értem.-mosolyog rám. Azt tudom hogy a húgom bajban van, de tehetetlen vagyok..kalandoztak el gondolataim.-Akane...Föld hívja Akanet! Köztünk vagy? Hm?

-Ha? Ja igen..Csak a húgomon járt az eszem.

-Meg találjuk!

-Tudom..de akkor is rossz a tudat, hogy tehetetlen vagyok...-Dei végig simította kezével arcom.

-Nem vagy tehetetlen, hiszen eddig, csak azért edzettél, hogy vissza kapd a húgod..És tudom hogy sikerülni fog!-adott egy puszit ajkamra. Rá mosolyogtam, majd karom nyaka köré fonva, meg csókoltam. Dei többször is bele mosolygott csókunkba.

(Eközben...Ayame szemszöge)

Ülök az ágyamon. Nézek előre ki a fejemből..Hallom ahogy vitáznak..Megint..Miattam..Mert nem akartam össze pakolni Mariko után...De szerintem elég nagy már hozzá, hogy saját maga pakoljon! De nem..Nekem kéne csinálnom mindent? Csak mert vannak egy páran, akik olyan helyzetben vannak, hogy suli után nekik kell csinálniuk a házi munkát? De azok nem én vagyok! Én teljesen másabb vagyok, mint ők! Lehet kívül nem, de belül igen is gyenge vagyok! Nem akarom ezt hallgatni tovább...Mi jó ebben a világban? Azért születünk meg, hogy aztán végig szenvedjük az életet, majd meg könnyebülést találjunk a halálban?..Mi értelme az életnek? Egyszer úgy is meg halunk...Miért van hogy amíg mások szenvednek, addig valakik azt se tudják mi a könny? Miért én kaptam ezt az életet? Gondolkoztam...Vissza emlékeztem húgomra amikor anya kezében hozta. Odaadta nekem, és rögvest elkezdett sírni...Ettől eléggé meg ijedtem, ezért vissza nyomtam anya kezébe..Láttam hogy akkor mosolyog...Egy élet...Az élet meg születik...Majd vissza idéztem amikor a temetőben állunk, és apa rokonát temetik...Beletették a gödörbe, majd földet szórtak rá...Itt is egy élet volt...Ahogy itt mindenütt..Néztem végig a sírokon, majd vissza. Az élet meg hal..Az élet meg születik...majd meg hal...Közöttük meg küzd...Meg születik, él, meghal...Az élet egy harc...Szűrtem le.

Reggel a nap sugaraira ébredtem. Éreztem hogy Sasuke átkarolja derekam, és hozzám bújik. Ettől akaratlan is de elmosolyodtam.

-Jó reggelt.-súgja fülembe

-Jó reggelt.-mondtam, felé fordulva. Sasuke kissebb mosoly féleséget húzott szájára, és meg csókolt. Szenvedélyesen. Miután elválltunk hozzá bújtam. Talán ez a legjobb érzés a világon..Hozzábújni, érezni illatát, tudni hogy viszont szeret.