Ezüst ketrec /Deidara f.f/ /Befejezett/

Itachi valódi érzelmei

(Itachi szemszöge)

-Na ezt látni akarom-mondta Kisame

-Szerintem meg inkább fussatok, mert itt élő ember nem marad az tuti.-mondom

-Akkor nem félek.

-Te is beleszámítasz Kisame!

-U..-kaptunk a fejünkhöz és elmentünk, mielőtt meg ölne még minket is. A szobámba mentem. Fura Akanét így látni..Általába egy féltékeny ember úgy reagál mint Ayame. Le üti azt akire féltékeny..De Akane nem. Ő érzékenyebb..Lehet hogy most nem kéne egyedül lennie...De ha Ino is itt van akkor, Deidara is vissza jöhetett..De akkor is úgy érzem, hogy vele kéne lennem...Miért van ez? Ő mást szeret..Nem lehet...Nem. Akkor sem..Ha...Hadjuk..Tereljük el gondolatainkat...De mivel? Kordult meg hasam...Oh. Hisz éhes vagyok..Hát akkor együnk. Kimentem szobámból, és le mentem a lépcsőn. Elmenve Deidara szobája előtt vitatkozásra lettem figyelmes. Ha? Mi történt?

-"Tachi?!" Már becenevezgeted is?!-rólam beszélnek? Közelbb léptem. Tudom nem illő a halgatózás, de rólam van szó szóval miszály hallanom

-Mi? De hisz Sasuke, és Kisame is így szólitja! Itachi nekem olyan mint ha a bátyám volna!-A bátya?

-Biztos?

-Igen! De látom nem csak én vagyok féltékeny!

-Mi?! Én nem vagyok féltékeny arra a saringanos őrűltre!-Hát ez érthető Deidarától...De Akane azt mondta hogy úgy szeret mintha a bátya lennék? Értem...Hát ettől el ment az étvágyam..Vissza menve a szobámba becsukva ajtóm leültem az ágyamra. Vissza jöttek a képek amikor először láttam meg Akanét, meg amikor ott ültünk este a dombon. Amikor átöleltem..Vagy ma...Amikor velem volt..Na jó, nem tudok eltérni ettől témától...Folyton rá gondolok..Áh...Dőltem ágyamra. Kezem szemem elé tettem...Megdörzsöltem szemeim..Nem lehet...De nem tudok ellene mit tenni...Lehet beleszerettem volna? Nem...Nem dehogy is...Vagy igen? Nem...Akár hogy is nem mutathatom...Azonban muszáj lenne ennem, mert a hasam egyre hangosabban követelőzik...Kordult meg ismét..Jól van Simba kuss! Értettem elsőre is! Álltam fel, és az ajtó fele kezdtem indulni. Kimentem a szobám hideg magányos fogságából. A lépcső fele azonban egy Akane jött nekem. 

-Áu..Bocsánat..-fogja fejét leszegezve a padlóra.

-Semmi baj..-rám néz hirtelen, Szemei könnyben fürödtek, majd beszaladt szobájába. Mi baja? Meg kérdezzem? Vagy inkább ne? Rontana a helyzeten? Nem szeretnék bánatot okozni neki..Mit tegyek? Be kopogjak? Párpercig még vívódtam, majd végül erőt véve magamon bekopogtam. 

-Gyere..-szipogja..Tudja hogy én vagyok..Be léptem. Akane ott ült az ágyán, térde fel volt húzva és ráhajtotta fejét. Oda mentem leütem mellé.

-Mi baj Akane?

-Dei...Meg bántott...-sírja..Nem tudom miért de ha sírni látom meg szakad a szívem...Nem nem mutatom...

-Mit csinált?

-Hát..Csak..-felemelte lassan fejét-Azt mondta, hogy egy őrűlt saringan használó vagyok...Lehet, hogy csak túl reagálom...De rosszul esett..-néz rám. Ezt nem rám mondta?

-Nem lehet hogy félre értetted?

-Nem tudom...Lehet..De összefoglalóan ezt mondta az összes Uchihára...Nem tudom mit tegyek...-huha...

-Hát, meg kéne beszélned ezt vele...Nem?

-Lehet...Nem tudom...Most is beszélni akartam vele, és ez sült ki belőle...-kezdett ismét zokogni. Átöleltem..Hátha jobban fogja érezni tőle magát. Végül is bevált..Már nem sírt anyira.

-Lehet hogy csak fáratt ő is...Akár hogy is reggel meg kellene beszélnétek. Végül is szereted nem?-engedtem el.

-Aham..-bólintott félénken.

-Akkor ne hagyd elmenni!

-Itachi...-suttogja.

-Igen?

-Köszönöm.-ölelt át szorosan. Mosolyogva öleltem vissza. Szívemben azonban fájó érzés lett úrrá. Miután elengedtük egy mást mosolyogva nézett rám. Haj de birom amikor mosolyog. Ettől mindig elmosolyodok én is. Most sem lett másképpen. Azonban Akane hirtelen észre vett valamit..

-Ita...Ita...Itachi...Ott egy pók!-húzta össze magát..

-Ha?-hol? Hajtottam tekintetem az Akane által mutatott helyre. A padlón tényleg egy pók van..Enyire félne a pókoktól? Feláltam és rátapostam.

-Ott volt egy pók...És ha van még? Hol lehet nek? Mikor jönnek elő?-parázott..Konkrétan pánik rogamot kapott..

-Akane. Akane. Nyugalom!-ültem ismét az ágyra csak most elé térdeltem és meg fogtam vállát-Nincs több pók itt...Nem kell parázni.

-Honnan tudod, hogy nincs-e például az ágy alatt? Hogy mikor fognak elő jönni, és meg csípni?

-Meg nézzem?-aprót bólintott én meg az ágy alá kukkantottam..

-Nincs itt más csak a levegő..Az meg nem fog meg enni...-álltam fel.

-Biztos nincs ott pók?

-Nem.

-Na és ha máshol van? Félek...

-Nem kell félni..-ültem ismét mellé-ha elő tólná valamelyik pók az arcát majd leütöm.-mosolyogtam

-Látom Itachi is jó fiú..-nevetett. Én is elnevettem magam ezen.

-Végül is hugom ként szeretlek..-hu...Ezt miért volt olyan nehéz kimondani? Mosolyogtam. Erre a mondatra meg lepett arcal nézett rám, majd elmosolyodott.

-Én meg bátyám ként szeretlek.-mosolygott..Hirtelen szivemben szúró fájdalom hasított..

-Akkor jó hugi..-nevettem

-Jaja bátyó..-nevett ő is. Majd jó éjszakát kívántam és vissza mentem szobámba. Sötét van benn, bedőltem az ágyba. Szívem szúr, a kezdetiben nyilaló fájdalom egyre erősödik. Hirtelen szememből nedves cseppek kezdtek ki jönni. Leplezni tudom érzelmeim, de kimutatni nem...Ez miért van így? Bár lehet jobb így...Ha ki adnám érzéseim, akkor lehet nem az én szivem hasadna meg...Vagyis nem csak nekem fájna. De nem szeretnék fájdalmat okozni senkinek..Így inkább hagyom had fájjon..Hirtelen sorba bevillantak a képek Akanéról amikor rám mosolyog...Vagy meg ölel..Ettől lelkem jobban kezdett vérezni...Nem törlöm le. Hagyom végig gördülni..Egy klán bukása szárad lelkemen...Igaz nem én akartam, de így lett..Az a sok arc...A sok ismerős, ember...Barát..Folytak végig arcomon egymás után a sok sós csepp..Csak gördült, és gördült...Mint egy víz esés...Végül fáradt lelkemen eluralkodott az álom, és elnyomott...