Ezüst ketrec /Deidara f.f/ /Befejezett/

Az első remény sugár

(Deidara szemszöge)

-AKANE!-nyitom ki szemem. Hirtelen ülő helyzetbe vágtam magam..Csak egy álom..Bár nagyon életszerűnek tűnt...

-Senpai! Senpai! Minden rendben?-futott hozzám Tobi

-Igen Tobi, csak egy álom..

-Biztos? Tobi tud valamiben segíteni?

-Nyugi Tobi jól vagyok! Hm...

-Rendben, de Tobi szivesen segítene.

-Tudom Tobi köszönöm, de nem kell! Nincs semmi bajom!

-Oké.-ugrál tovább..Na most meg mit szívott?

-Deidara!-jött hozzám Sasori-danna.

-Igen danna?-álltam fel.

-Mit állmodtál?

-Semit, igazából csak egy rémálom...-nevettem kínosan

-Értem...

-De akkor most volt itt valaki vagy nem?!-kérdi Pain idegesen Itachit.

-Nem nem volt...

-De akkor éreztél valakit?

-Igen, de lehet hogy csak képzelődtem..

-Miről beszélnek Itachiék Danna?-fordultam Sasori fele

-Itachi azt mondta, hogy este érzett valakit mögötte...

-Ha? Kit?-ilyedtem meg..Pont mint az állmomban.

-Nem tudjuk..Miért?

-Pont ez volt az állmomban...

-Hogy?

-Beszélnem kell Itachival!-mentem oda-Itachi pontosan kinek a csakráját érezted?

-Nem tom...De puskapor szagot is éreztem...

-Nem az enyémet?

-Ha?..de ahogy most mondod...Igen a tiédet...De hogy? Te nem aludtál?

-De igen...De az állmomban is az volt, hogy érezted a csakrám...

-Mi? Te jól vagy?!

-Á...Hadjuk, de tudom merre van Akane...

-Biztos?-döbbent le Pain és Itachi.

-Igen..Vagyis remélem...-Össze pakoltunk és elindultunk. Én mentem elől. Tudom merekell menni. Ilyesztő de legalább van egy kis reményem.

-Senpai! Senpai! Ez ehető?

-Hm?-nézek rá, és píros bogyókat mutat felém

-Nem attól meg halsz..-nevet Hidan

-Tobi nem tőled kérdezte..Senpai ugye Tobi nem halmeg?

-Nem attól nem! Hm..

-Heee Tobi még élnifog!-mondta Hidan felé.

-Tőlem aztán..-forgatja szemét Hidan. Majd elfordult és meg edte.

-Túl élési ösztönök mi?-kérdi Shisui a narancstól

-A túlélésnek rossz íze van.-nyavajgott amin Shisui jó ízűt nevetett. Végül hosszú gyaloglás után el is értük azt a barlang szerű rejtekhelyet.

-Deidara!-álltam meg hirtelen Pain szavára.-Várj még! Ne ronts be egy terv nélkül!

-A művészetem bőven elég terv!-indultam volna meg, azonban a lábam hirtelen nem érte a földet.-Héy tegyél le! Hm..

-Mondtam hogy nem mehetsz be!-mondta Pain...Há...Remek..

(Akane szemszöge)

-Hát az tuti hogy nem sziszeg többet..-hallottam egy hangot. Ilyedten meg fordulva látom hogy egy kislány az.

-Szia...Te hogy kerültél ide?

-Orochimaru-samával, és avval a szemüvegessel jöttem.

-Kabunkóval? Sajnállak kisfiú..-kezdett nevetni.

-Kabunkó?-nevet tovább.

-Igen..-mosolyogtam.

-Te melyik Kamiliát szereted? A vöröset vagy a fehéret?

-Hogy?...Kamilia?...-gondolkodok..-Nem tudom..Talán a vöröset..

-Tényleg?-csillantak fel lila szemei.-Nekem is az a kedvencem..-mosolygott

-Az jó. Amúgy hogy hívnak?

-Yuukimaru

-Azta...Szép neved van.-mosolyogtam...Csak tudnám hogyan jegyezte meg..

-Köszönöm téged hogy hívnak?

-Akane

-Neked is szép neved van.-mosolygott rám...Jaj de cuki...

-Köszönöm.-mosolygok

-Várjunk csak...Akane?...Olyan ismerős ez a név...

-Igen? Honnan?

-Mintha valaki már mondta volna, hogy van ilyen rokona..

-Igen?-csillantak fel szemeim...Kin?

-Nem egy kb veled egy idős lány mondhatta?

-De...De igen..De a nevére sajnos nem emlékszem...

-Kin. Kinről beszélsz ugye?

-Igen igen ő volt az.

-Azt tudod, hogy hol van most?

-Talán igen...-gondolkodott. Oké te velünk jössz azt tudom! Nem hagyom hogy esetleg meg öljék őt ezek a férgek..

-Rendben akkor eltudnál vinni hozzá?

-Lehet igen..

-Tényleg? Élet mentő vagy!-öleltem át.

-Neked fontos ez a Kin?-kérdi miután elengedtuk egy mást

-Igen..Ő a hugom..

-Igen?..És van olyan hely ahova haza mehettek?

-Ha?..Hát...Igen..Ha úgy vesszük, akkor van.

-Tényleg? Én nem tudom hova kéne haza mennem...-hajtotta le fejét..Oh...Szegény kisfiú..Biztos nincs otthona, se családja..

-Hát akkor most már lesz.-mosolyogtam rá.

-Igen? És hol?

-Oda mehetünk?

-Persze csak előbb ki kell jutnunk innen..

-Szuper én tudom a ki utat.-mosolyog büszkén.