Vissza hozzád [Befejezett]

15.fejezet- Woke up in Japan

"Falling fast, breathing slow
Time is up, the end is just a dream
Just a dream

I woke up in Japan
Feeling low, feeling lonely
The best I ever had
It was more than half empty..."

Teljesen sokkot kaptam Calum látványától. Olyan mintha ezer éve láttam volna, pedig csak tegnap volt, mikor otthagytam az utcán. A gyomrom remegett és a szívem olyan hevesen dobogott, mintha ki akart volna zakatolni a helyéről. Vágytam rá. Nagyon. De nem tudtam elmenni ama tény mellett, hogy becsapott engem. Akartam őt és vele lenni, de nem tudtam, hogy meg tudnék- e bízni újra benne. Eközben ott kavarogtak a fejemben Jason szavai, hogy kéne adnom neki még egy esélyt, mindazok ellenére, amit tett velem. Szóval csak ott álltam a bokor takarásában és fogalmam sem volt arról, hogy mit kéne tennem. Maradjak ott, rejtve a bokor mögött? Vagy menjek oda hozzá és beszéljek vele, bármi is legyen a végkifejlett?

Nos, az első verzió lett. De akaratomon kívül. Ugyanis olyan sokáig hezitáltam, hogy anyám közben Calumra csapta az ajtót. A fiú megdörzsölte fájdalomtól eltorzult arcát, majd sarkon fordulva elindult a taxi felé, és elhajtott.

Én meg ott álltam és hatalmas ürességet éreztem. Eddig is éreztem, hogy ott tátong, de most mintha nagyobb és mélyebb lett volna. Nem tudtam egyetlen kérdést kiverni a fejemből. Mi van, ha ez volt az utolsó esélyem, hogy meghallgassam őt és helyrehozzam kettőnk kapcsolatát?

Tanácstalanul mentem be a házba és fel a szobába. Az ürességhez lassan felkúszó fájdalom is dukált, ami folytogatott. A lehető legrosszabb érzés volt számomra az, hogy nem tudtam magammal dűlőre jutni. Hogy mit akarok. Szerettem Calumot és akartam őt mindennél jobban. Nem tudom csak úgy kitörölni az életemből, mert az illata teljesen beivódott a ruháimba, a bőrömbe. A cuccai is ott voltak a bőröndömben és a dobozban a szobám közepén. Valamint az emlékek. A kitörölhetetlen és a feledhetetlen emlékek, amiket együtt éltünk át és senki máshoz nem tudtam kötni, csak hozzá. Ezeket nem tudom elfelejteni és semmissé tenni. A dolgait kidobhatom, eltemethetem a szekrényem mélyére, de az illata, az emléke és az, hogy milyen érzés vele lenni, velem maradt örökre. S ez volt az az üresség, ami bennem tátongott. Ugyanis amikor tegnap eljöttem New Yorkból, egy nagy részem nem jött velem. Ott maradt. S ezt soha nem fogom tudni betemetni, újra megtölteni. Ez a hely örökre Calumé marad.

Viszont ott volt bennem az is, hogy becsapott és tévedésben tartott. Hiszen mikor összejött velem, volt egy másik lány az életében. Két vasat tartott a tűzben. Ezt sosem gondoltam volna róla. De túl sokáig voltunk egymástól távol, ahhoz, hogy teljesen ismeretlenné váljon számomra. Átvágott, és mikor megvolt rá a lehetősége, hogy elmondja az igazat, nem élt vele. S lehet, hogy ez túl sokba került neki.

***

Valami zajra ébredtem fel. Fáradtan kinyitottam a szemem és felültem az ágyamon. Elaludtam. Mondjuk nem csodálom, hiszen nagyon kimerült voltam. Csak azt furcsálltam, hogy olyan gyorsan aludtam el, hogy észre sem vettem. Kinéztem az ablakon, amin esőcseppek százai folytak végig. Kint értelemszerűen esett az eső. Estefelé járt már, és meglepődtem, hogy ilyen sokat bírtam aludni. Átaludtam az egész napot.

Felkaptam az asztalomon heverő telefont, amin a szokáshoz híven vagy 1000 üzenet virított. Szórakozottan megnyitottam egyet, de ez a vidám mosoly hamar lehervadt az arcomról. Ugyanis az üzenetben a következő szöveg állt:

Cassie

Deli, kérlek vedd már fel azt a rohadt telefont. Pont, amikor a legfontosabb lenne, nem vagy elérhető. Calum autóbalesetet szenvedett, és életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. Tudom, hogy már nem vagytok jóban, meg sok év eltelt, azóta, hogy legutóbb láttátok egymást, de sokat jelentettetek egymásnak. Szóval szerintem gyere el Los Angelesbe és búcsúzz el tőle arra az esetre, ha ....