Vissza hozzád [Befejezett]

3. fejezet- Babylon

„We said we'd both love harder than we knew we could go,
But still the hardest part is knowing when to let go,
You wanted to go higher, higher, higher.
Burn too bright, now the fire's gone
Watch it all fall down: Babylon"

- Sajnálom, ahogy viselkedtek. –ült szomorúan az ágyamon Cassie.

- Semmi gond túlélem. – próbáltam rá mosolyogni, de nem igen ment. Mert az igazság az, hogy nagyon is rosszul esett. Számítottam rá, hogy nem lesz felhőtlen az első újratalálkozásunk, de ez minden várakozásomat felülmúlta.

- Tudom, hogy túléled, mert te vagy az egyik legerősebb lány, akit valaha hordott a hátán a Föld. De akkor is. Luke mekkora egy pöcs volt már. Nem értem, miért kellett így viselkednie veled, amikor nem te vagy a történetben a főgonosz. Calumról nem is beszélve. Ő szakított veled, hagyott ott. Ráadásul még annyi emberség sem volt benne, hogy a személyesen szakítson veled. Mindezt egyszerűen elintézte egy rohadt levélben. –fújtatott tovább a barátnőm, miközben Jason bőröndjét babrálta.

- Igen, ez tényleg fáj egy kicsit. De amint mondtam, túlélem ezt is úgy, mint bármi mást eddig. – igyekeztem megnyugtatni őt, de elég nehezen ment, mivel én is eléggé feldúlt voltam. Miután Calum elviharzott, a hangulat eléggé, hogy is mondjam. Feszült lett. Hirtelen senki sem volt társalgós kedvében. Ráadásul nem is láttak engem annyira szívesen, csak Ashton és Cassandra. Meg talán Michael, de nem merek mérget venni rá. Mondjuk eléggé befolyásolta a dolgokat, hogy a hátam mögött ott tornyosult Jason, akit nem volt szerencsés az újratalálkozásunk első alkalmával bemutatni. De mentségemre legyen mondva, hogy nem így terveztem. Cassie feljött hozzám, megnézni, hogy vagyok, de ő is csak azután, miután Jason elment az értekezletre. Ő sem örült annyira a jelenlétének. Remek.

- Hogy? –kérdezett vissza Cassie, kizökkentve az emlékeimből.

- Tessék? - nem igazán értettem mire céloz.

- Mégis, hogy éled túl? - érdeklődött, miközben nem túl diszkréten elkezdett matatni Jason bőröndjében. Ez volt ez egyik legidegesítőbb tulajdonsága. Nem állta meg, hogy ne nézzen bele mások cuccaiba, így semmi nem maradt előtte titok. De szinte csak ruhák között és táskákban szokott, és általában akkor, mikor ideges vagy feldúlt.

- Hát elfojtom magamban. Nem beszélek róla és egyszer csak elmúlik. Vagy annyira elnyomom a dolgot, hogy ne érezzek semmit. –feleltem halkan.

- Ez annyira szörnyű Deli! Nem kéne így szenvedned miatta, hanem neki kéne, legalább feleannyira, mint ahogy te szenvedtél, és ahogy veszem észre szenvedsz most is! - most már az ingeket hajigálta kifele a bőröndből , de olyan elánnal, hogy féltem, elszakad egy. Majd hirtelen ijedten kapta fel a kezét és tágra nyílt szemekkel nézett fel a bőröndből.

- Mi az? –vontam fel a szemöldököm, és igyekeztem nem elröhögni magamat, ugyanis olyan fejet vágott, mintha most látta volna az elnököt meztelenül.

- Semmi... csak... - kapkodta a szemeit köztem és a bőrönd között. – csak éppen megtaláltam a kisbarátod alsóneműit. Majdnem hozzá értem egyhez. –szedte össze magát.

Ekkor nem bírtam tovább és felnevettem. Annyi minden történt ma, és minden olyan szürreális és hihetetlen volt, hogy nem bírtam nem nevetni azon, hogy Cassie idegösszeomlást kap Jason bokszereitől.

- Nevess csak, de tényleg rám jött a frász. –kezdett feloldódni ő is, de még a bal szeme kicsit tikkelt. – Ki fogod az ő bőröndjét is pakolni? – kérdezte.