Vissza hozzád [Befejezett]

12.fejezet- Valentine

"I love the light in your eyes and the dark in your heart
You love our permanent chase and the bite of our blood
We know we're classic together like Egyptian gold
We love us...

Got nothing but love for you, fall more in love every day
Valentine."

- Mi lesz most? – ültem fel az ágyon, mire Calum simogatni kezdte a hátam.

- Hogy hogy mi lesz? – húzta fel a szemöldökét mikor hátranéztem rá.

- Hát velünk? Mi a helyzet velünk? – feleltem kérdéssel az övére, és zavartam mutogattam ránk.

Calum halványan elmosolyodott és felült mellém. Boldog voltam, annak ellenére, hogy mennyire felkavart ezen kérdések feltétele. Ha ránéztem, minden kétségem elszállt és tudtam, hogy amíg ő mellettem van, addig semmi sem sülhet el rosszul ezen a világon.

- Nem volt elég egyértelmű, azok után, ami történt? -emelte rám barna szemeit huncutul, és az éjszaka történt események hatására nemcsak a fülem, hanem a nyakam is elvörösödött. – Jól áll neked, ha zavarban vagy. – nyomott egy puszit a halvány rózsaszín vállamra.

- De most komolyan beszélek. – amúgy ez elég nehéz volt, mert Calum apró puszikat nyomott a vállamra és a másik kezével meg csikizte az oldalamat. – Akkor mi most újrakezdtük?

- Ha tudnék a világ összes nyelvén, akkor mindegyik nyelv igenjével válaszolnék, Adaline. – nézett mélyen a szemembe. – Sajnálom, hogy az elmúlt egy év történései ilyen bizonytalanná tettek velem kapcsolatban, de én kész vagyok neked bebizonyítani, hogy a szívem csak a tied. Sohasem volt másé. -fejezte be kisebb monológját. A szívem ezerrel dobogott. Azt hittem sohasem leszek még olyan boldog, mint amilyen most voltam. Örült a lelkem, hiszen visszakaptam azt a fiút, akire mindig is vágytam.

- Azt hiszem, még sohasem mondtak nekem ilyen szépet. – próbáltam megtörni a beállt csendet.

- Komolyan? Neked ez szép volt? -mosolygott az orra alatt Calum.

-Akármit fogsz mondani, az nekem mindig is szép lesz. -húztam én is mosolyra a számat.

- Akkor is, ha azt mondom, hogy lócitrom? – húzta össze a szemöldökét gondolkodást színlelve.

- Lehet, hogy ez nem fog a kedvenc szavaim közé tartozni. – nevettünk fel mindketten.

A szerelmes, boldog, napfénnyel teli reggelünket a telefonom pittyegése törte meg. Nem volt kedvem megnézni, hogy ki kereshetett, szívesen maradtam volna még a kis rózsaszín burkunkba. De mikor egymás után háromszor is megszólalt a telefon, letettem eme törekvéseimről. A képernyőn Deli barátnőm neve és mellette három kisebb üzenet jelent meg.

„Deli! Mizu?

Deli, hova tűntél? Miért nem vagy a szobádban?

Deli! Kérlek magyaráz meg nekem, hogy mit értett a recepciós lány azon, hogy a te szobádat elárasztotta a víz, és szabad szoba hiányában Calumhoz mentél fel?"

Jaj! Teljesen elfelejtettem a többieket. Ha Calummal vagyok, akkor szó szerint megszűnik nálam a külvilág. Tisztára kiment a fejemből, hogy a többiek is itt vannak velünk a hotelban, és nem tudtam, hogy mit fognak szólni, vagy egyáltalán mit fogunk mondani kettőnkkel kapcsolatban. Az időközben felöltöző Calum mintha olvasott volna a gondolataimban válaszolt a fel nem tett kérdéseimre.

- Meg kell nekik mondanunk. Már az elejétől fogva a kapcsolatunk részei, szinte mindenről tudnak. Nem tehetjük meg azt, hogy pont nekik nem szólunk arról, hogy megint együtt vagyunk. Ha már nekik nem mondunk semmit, akkor mégis kinek mondanánk? –