Kim Namjoon szorgalmas egyetemista volt. Mindig jó jegyeket kapott és kimaradt a bajból. Legalábbis ez volt az, amit mindenki gondolt. Ő azonban csak játszotta ezt a szerepet a napok folyamán. Éjjel, valaki teljesen mássá változott. Sima, fehér maszkot viselt mindenféle megkülönböztethető vonás nélkül. Motorral járt és ahol csak megfordult bajt okozott. Senki nem tudta, hogy ez a bajkeverő Namjoon. A mai este is csak olyan volt, mint a többi. Körbe-körbe motorozott egy kézzel fogva a kormányt. A másik keze egy fa baseball ütőt markolt. Ahogy ment az emberek elfutottak, amikor meglátták közeledni. Mindenki felismerte azt a motor és maszk kombinációt. Az út széléhez közel menve Namjoon megütött pár postaládát, majd nevetett, ahogy a levelek beterítették a földet.
Remek szórakozás volt ez neki. Napközben unott volt az életével, de éjjel, úgy érezte végre él. A dolgok elpusztításának izgalma és a zsaruk általi üldözöttség miatt érezte magát élőnek. Órákon át motorozott, amíg az utcák kiüresedtek. Senki nem akart kint lenni, mert tudták, hogy ott van. Pesze, ez csak unalmassá tette a dolgokat Namjoon számára. Úgy gondolta talán itt az ideje hazamenni. Lassított, ahogy tett egy U-kanyart. Elindult, át a hídon, hogy hazaérjen, de összezavarodott amiatt, amit látott. Lassított, majd megállt, letéve az ütőjét. A híd korlátján ülve volt ott egy fiú. Bámulta a lenti vizet. A lábai lógtak, testtartása görnyedt volt, mintha bármelyik pillanatban lecsúszhatna a korlátról.
- Mit csinálsz ott, kölyök? Megőrültél?
A gyerek még csak rá se nézett Namjoonra. Csak bámulta tovább a vizet. Nem beszélt vagy mozdult. A vízre tapasztotta a szemeit, ahogy az a híd alatt folyt. Azon tűnődött meghalna-e, ha leugrana innen. Vagy csak nagyon csúnyán megsérülne? Lépéseket hallott, ahogy a srác közelebb jött hozzá a motortól. Fogalma sem volt róla, hogy az ember, aki megközelíti őt, volt az, akitől a városban mindenki félt. Ha hátranézett volna a maszkkal fedett arca, tudta volna. De túlságosan el volt veszve a saját gondolataiban.
- Kölyök?- lépett közelebb Namjoon. Nem tudta mit csinál. Rendszerint nem érdekelte, ha valaki megsérül. Általában Ő volt az, aki fájdalmat okozott másoknak. Szóval miért érezte szükségét leszedni azt a fiút a korlátról? - Gyere le! Még leesel.
A kölyök végül megszólalt: - Nem fogok leesni. - Szipogott egyet, mintha egy pillanattal ezelőtt még sírt volna. - Le fogok ugrani - ezzel előredőlt és hagyta, hogy a teste lecsússzon a korlátról.
- Bassza meg! - Namjoon gondolkodás nélkül cselekedett. Nem volt idő gondolkodni. Kinyújtotta mindkét kezét és megragadta a kölyök karját. Olyan szorosan tartotta, ahogy csak tudta. - Te hülye!
A kisgyerek küszködött és könnyek folytak le az arcán. - Engedj menni! Csak ejts el! - Végre látta a maszkot, ami takarta a karját fogó férfi arcát. - Hagyj meghalni!
Namjoon egyszerűen nem tudta rávenni magát, hogy elengedje a gyereket. Ha elejtené ezt a fiút, az gyilkosság lenne. Nem pedig öngyilkosság. És Namjoon nem volt gyilkos. Sok dolgot tett, de az ölés nem tartozott közéjük. A fiú harcra irányuló próbálkozásai ellenére, Namjoon sikeresen vissza felhúzta őt, majd át a korláton a földre dobta a fiút és a csuklóit megragadva rávetette magát, odaszorítva őt a kemény betonhoz. - Nyugodj meg, kölyök! Fejezd be!
A fiú minden erejével küzdött a maszkos férfi alatt. Legalábbis, ez volt minden, amit össze tudott szedni. Küzdött, egészen addig, amíg már nem tudott tovább. Zokogásban tört ki, küszködő kísérletei gyengültek és gyengültek, amíg végül abbamaradtak. - Miért? - nyögte ki sírás közben. - Miért állítottál... meg...?
- Én... - Namjoon lepillantott a fiúra. Most, hogy közelről látta őt, észrevette milyen aranyos is a fiú. Valószínűleg nem volt 17 vagy 18 évesnél idősebb. - Nem tudom... - Mit kellene tennie? Épp most mentette meg ennek a kölyöknek az életét. Megelőzte, hogy öngyilkosságot kövessen el. - Mit gondoltál? Miért próbáltad megölni magad?
Még több zokogás tört ki a fiúból. Tudta, hogy félnie kellene a fölötte lévő férfitól, de nem tette. Sokkal inkább félt attól, hogy élnie kell. - Megérdemlem, hogy meghaljak... Minden az én hibám...
- Mi minden a te hibád? - Namjoon azon tűnődött mi tudott egy ilyen cuki kölyköt arra késztetni, hogy meg akarja ölni magát.
- A szüleim... Elválnak... - a szíve volt összetörve emiatt. - Apukám azt mondta... az én hibám...
Namjoon rosszalló arckifejezést vett fel a maszk alatt. - Akkor, apád egy idióta. A válás valószínűleg az ő hibája. Csak túl gyáva kezelni azt.
- De... - a fiú nagyon ideges volt.
- Nincs de, kölyök. - Namjoon végre elengedte a fiú csuklóit. Felvezette egy kezét, hogy gyengéden elsöpörjön néhány hajszálat a fiú arcából. - Még ha apukád el is megy, még mindig ott van az anyukád, nem? - amikor a fiú remegve bólintott, Namjoon folytatta: - Szóval nem hagyhatod anyukádat teljesen egyedül. Gondoskodnod kell róla. Légy jó fiú.
A fiú sírása lassan elhalt. Már nem volt annyira hisztérikus. - Oké... - Ennek a srácnak igaza van. Nem hagyhatja az anyukáját egyedül. Az apukája nélkül magányos lenne. Gondoskodnia kell róla.
Namjoon leszállt a kölyökről és kinyújtotta az egyik kezét. - Hazaviszlek. - Örült, amikor a fiú megragadta a kezét. Felsegítette, majd a motorjához vezette. - Nincs sisakom számodra. Én sem viselek.
- Ez nem veszélyes? - a fiú nem volt benne biztos felszálljon-e egy motorra sisak nélkül. Annak ellenére, hogy vágyott meghalni, azt a saját feltételei szerint akarta megtenni, nem balesetből.
Namjoon gyengén vállat vont és megragadta az ütőjét. - Én az élet veszélyes oldalán élek. Sokkal izgalmasabb - felszállt a motorra és mosolygott a maszk alatt, mikor a fiú felszállt mögé. - Tedd a karjaid a derekam köré. Kapaszkodj - Érezve, ahogy a fiú szorosan átkarolja a derekát, remélte, hogy az nem fog kiborulni.
Ahogy a maszkos férfi vezetni kezdett, a fiú szorosan tapadt hozzá. Megrémült a sebességtől. Ugyanakkor a félelem nem tartott sokáig, hamarosan megnyugodott. A levegő olyannak tűnt, mintha elfújná az összes aggodalmát. Ez a férfi, akitől mindenki félt, volt az ő mentőöve. És a fiú kapaszkodni akart bele, addig ameddig lehetséges. De sajnálatos módon, az út nem tartott túl sokáig. Utasításokat adott a férfinak a házához és nemsokára ott voltak.
Namjoon hátranézett a fiúra, ahogy az leszállt a motor hátuljáról. - Menj be és pihenj, kölyök.
- Jungkook - mondta a fiú egyszerűen.
- Mi? - Namjoon egy picit oldalra billentette a fejét.
A fiú mosolygott kissé. - A nevem Jungkook.
- Akkor hát, pihenj egy kicsit, Jungkook - ezzel Namjoon elhajtott.
YOU ARE READING
I Need You (Namkook) //FORDÍTÁS//
FanfictionJunkook egy ártatlan tini, aki fél folytatni az életet. Namjoon egy bűnöző, aki fél esélyt adni a szerelemnek. Amikor ez a kettő ütközik, hogyan változik meg az életük? Jungkook megtanul élni? Namjoon megtanul szeretni? -TOP!NAMJOON -BOTTOM!JUNGKOOK...