I Need You (Namkook) //FORDÍTÁS//

20

Jungkook házához megérkezve Namjoon a fiút a lépcsőfokokon ülve, cigarettával a kezei között találta. Nézte, ahogy a fiú ajkaihoz emeli a cigarettát, szív egyet, majd kifújja a vékony füstfelhőt.

- Jungkook! - hívta, miközben közelített a ház elejéhez. - Minden rendben?

Jungkook ránézett a férfira, egy pillanat múlva viszont már a földet bámulta.

- Nem - válaszolt laposan. - Semmi sincs rendben.

Namjoon elhelyezte magát a fokokon és nyugtalansággal szemlélte a fiút.

- Mi a baj?

Aggódni kezdett, mert tudott Jungkook depressziójáról és öngyilkos hajlamairól.

- Namjoon-hyung... - Nem tudta, hogy kellene ezt mondania. - Én... öhm... én...

Nehéz volt, nagyon is. De miért volt olyan nehéz kimondania, hogy megvágta magát? Yoongi szerint semmi baj nincs vele, szerinte ez normális. Ennek ellenére rosszul lett, ha arra gondolt, hogy hagyja másokat értesülni arról, amit tett. Szégyellte.

Szívott egy slukkot és bólintott.

- Tettem valami rosszat...

- Nekem elmondhatod. - Namjoon azon kapta magát, hogy vigasztalni és támogatni akarja Jungkook-ot. A fiúval való együttlét rengeteg új dolog megtapasztalását hozta magával. - Mit csináltál?

Jungkook néma volt. Néhányszor kinyitotta a száját, majd egy szó nélkül újra becsukta. Nem tudta kimondani, ezért egyszerűen Namjoon felé nyújtotta a bal karját. Szó nélkül a másik irányba nézett, tovább cigizve.

Namjoon elméje tele volt lehetőségekkel. Ezek a lehetőségek leszűkültek egészen kevésre, mikor Jungkook karja már előtte volt. Az ujjaival óvatosan belecsípett a pólóujj anyagába. Ránézve a fiúra látta, hogy az elfordult. Rettegve attól, hogy mit fog látni, Namjoon felgyűrte a póló ujját és rögtön szembe találta magát a vágások és sebhelyek látványával.

- Jungkook...

Jungkook érezte miként növekszik szégyene. Namjoon vajon undorodni fog? Nem fogja többet kedvelni őt? Kikerekedtek a szemei, mikor valami puha hozzáért az egyik vágásához. Fejét gyorsan odafordítva a szíve kihagyott egy, talán két ütemet is, mikor látta Namjoon-t gyengéden a sebét csókolni.

Namjoon-t elszomorította a látvány, de megértette. Soha nem tett ilyet magával, de olvasott róla korábban. Természetesen, olvasni róla és megtapasztalni egészen más volt.

- Még mindig szenvedsz, nem igaz?

Felemelte a tekintetét a fiú karjáról és ránézett annak szomorú arckifejezésére.

- Nem lesz semmi baj. - Megpuszilt egy másik sebet. - Minden rendben lesz.

- Namjoon-hyung... - A hangja erőtlen nyüszítésnek hangzott. - Velem... Velem maradsz az éjszaka...? - Nem akart egyedül lenni. Utált egyedül lenni. Persze az anyukája ott volt, de az más volt.

Namjoon épphogy elmosolyodott.

- Igen, Jungkook. Veled maradok. - Felemelve a kezét a fiú fejének hátuljára csúsztatta azt. - Csak mondd mire van szükséged. Bármit megteszek neked.

- Hyung... - A földre ejtette a cigarettáját, hallgatva a férfi cipőjének neszét, ahogy az rálépett a szálra, teljesen kioltva azt. - Vigasztalj meg... kérlek...

Namjoon mosolyogva közelebb hajolt és megpuszilta Jungkook homlokát.

- Menjünk be, édes! Aludnod kell.

Annyira, amennyire szerette volna ezt a lehetőséget arra használni, hogy végre lefektesse Jungkook-ot... Képtelen volt rá. Túlságosan törődött már a fiúval, hogy kihasználja.

Jungkook erőtlenül bólintott. Namjoon-nal együtt felállva kinyitotta a bejárati ajtót. Miután mindketten beléptek, becsukta, majd be is zárta az ajtót.

- A... öhm... A szobám erre van...

Jungkook félénken megfogta Namjoon kezét és a szobájához vezette. Fura volt egy férfit a szobájába vinni, de semmi nem fog történni, nem? Csak aludni fognak.

Namjoon mindent megtett, hogy kizárja az oda nem illő gondolatait. Nem engedhette meg magának, hogy megpróbálja kihasználni a fiút, míg az feldúlt.

- Tiszta rendetlenség a szobád - kommentálta kuncogva. - Takarítottál itt valaha?

Jungkook felsóhajtott és megrázta a fejét. Piszkos ruhák terítették be a padlót. Minden szabad területre dolgokat hajítottak, mintha a fiút nem érdekelné, hogy rendezettség legyen. Teljesen eltért a ház többi részétől, ahol minden tiszta volt. Jungkook tudta, hogy az anyukája azt szeretné, hogy a hely takaros legyen.

- Soha nincs kedvem takarítani...

- Ez érthető. A takarítás fárasztó.

Namjoon érezte, ahogy Jungkook elengedi a kezét. Körbepillantott a szobában. Mikor visszanézett a fiúra, az már levette a pólóját és kicipzárazta a nadrágját.

- Uh, kölyök, miért vetkőzöl? Nem az, hogy nem tetszik, amit látok, de nem félsz, hogy neked esek?

Jungkook megvonta a vállát.

- Nincs baj... Megérinthetsz... Ha megteszed... Az azt jelenti, hogy nem undorodsz tőlem... Igaz...?

- Nem undorodok tőled Jungkook.

Lenyúlva a fiú nadrágjának elejéhez megfogta a cipzárt és felhúzta.

- Menj az ágyba! Veled maradok egész éjjel.

Jungkook engedelmeskedett és bemászott az ágyba. Az oldalára feküdt és nézte a férfit eloltani a fényeket. Dübörgött a szíve, mikor már mindketten az ágyon voltak.

- Namjoon-hyung...

- Hm? - lefeküdt Jungkook mellé és hallgatott.

- Szükségem van rád... - ezután a fiú odabújt Namjoon-hoz, kényelmesen elhelyezkedve a férfi mellkasán.

Namjoon csak mosolyogni tudott, majd karjait a fiatalabb köré fonta. Becsukta a szemeit és halkan sóhajtott, ahogy ellazult. Úgy gondolta, Jungkook előbb aludt el, mint ő. De megeshet, hogy ő volt az első. Bárhogy is, mindketten remekül aludtak együtt.