Sztár a pácban

Epilógus

Ariana szemszöge

Nem voltam valami fényesen. Erre pedig az is rátett egy lapáttal, hogy Maxon éppen egy koncertről tartott hazafelé, és már vagy egy órája nem adott magáról semmilyen életjelet. Pedig nagy szükség lett volna rá!

- Courtney. Nagyon rosszul vagyok! Kérlek szólj a taxisnak, hogy kicsit menjen gyorsabban! - mondtam barátnőmnek aki aggódva nézett rám. Hiszen még sosem volt ilyenben része.

- Sajnálom kisasszony, de dugóba keveredtünk. A kórház innen öt percnyi gyaloglásra van. - nézett hátra a sofőr.

- Nem látja éppen milyen helyzetben van a barátnőm? - förmedt rá Court. - Rendben akkor sétálunk, de azt ne várja, hogy én akár egy centet is fizetek!

- Én nem... Nem hiszem, hogy kibírom. - nyöszörögtem.

- Nem! Ariana most szépen megfogod a segged és kitolod azon a taxiajtón! Én addig tárcsázom Maxont. Már ha felveszi.

Nagy nehezen kikászálódtam a járműből majd Courtney segítségével elindultam a kórház felé. Ez lesz életem leghosszab öt perce! Pár csengés után hallottam amint barátnőm kiosztja Maxont.

- Na végre, hogy felvetted! Hol a csudában vagy ember! A feleséged mindjárt szül szóval ajánlom, hogy told ide a képed! - ordított a készülékbe. Azt hiszem a bal dobhártyám ki is szakadt. - El sem hiszem, hogy ezt is képes vagy elszúrni!

- Courtney szerintem elég lesz. Áu! - kiáltottam fel, mert nagyon fájt a hasam. - Még mennyi idő van hátra?

- Úgy kábé egy vagy két perc. Várj ott látok egy közmunkást! Talán segíthet bevonszolni téged a kórházban. Mármint nem azért, de kilenc hónap alatt azért felszedtél pár kilót. - nézett rám együttérzően.

- Tessék? Courtney Cox, nem engedem, hogy egy jött - ment ember segítsen a feleségemnek! - hallottam a telefonból Maxon hangját amitől nagyot dobbant a szívem.

- Elnézést, de te nem vagy itt amikor Ariananak nagy szüksége lenne rád! April és a többiek pedig már bent vannak a kórházban szóval ne te mondd meg nekem mit csináljak! - kiáltotta Court majd megszakította a hívást. - Komolyan mondom néha nem tudom felfogni hogyan választhattad pont ezt az embert.

- Courtney, kérlek! Ne most temesd el gondolatban! Ha nem érünk be egy percen belül a járda kellős közepén szülöm meg ezt a gyereket!

- Hát az nem vetne ránk jó fényt szóval nincs más választásom. - húzta el száját.

[...]

- Valaki egy orvost! - kiáltotta barátnőm miután egy gördeszkán (!) utazva eljutottunk a kórházba. Soha többet nem használok semmi ilyen fajta közlekedési eszközt!

Anyáék és persze Maxon szülei már ott aggódtak értem, hogy minden rendben legyen. Már csak egy valaki hiányzott: Maxon. Ez pedig annyira elszomorított, hogy ha lehetett volna megparancsolom annak a babának ne jöjjön ki csak ha az apja is otthon tartózkodik. Hát ez nem jött össze...

Maxon szemszöge

Miért pont nekem kell mindent rosszul időzítenem? Habár... ha azt vesszük nem én vagyok a hibás. Az a kisgyermek akart kijönni akkor mikor én éppen nem voltam ötven méteres körzetben!

Annyira siettem amennyire csak tudtam, de mikor már csak pár perc választott volna el a kórháztól dugóba kerültem. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek...

- Na jó, nem érdekel! - szálltam ki majd miután lezártam autómat (hátha békén hagyják); elkezdtem futni a kórház felé.

Áldottam az eget amiért melegítőmbe öltöztem vissza a koncert után és nem a farmernadrágomban kellett szelnem az utcákat! Befordulva az úticélom felé elfogott az idegesség. Vajon jó apa leszek? Megadok majd mindent amire szüksége lehet egy gyereknek?

- Na végre már! Hol voltált eddig fiam? - ugrott fel édesanyám a váróterem székéről.

- Ez most hosszú sztori. Ariana jól van? - lihegtem a pár perc futás miatt. - Úgye nincsen semmi baja?

Végszavamra megjelent egy orvos aki mosolyogva közeledett felénk. Ez nem jelenthetett rosszat.

- Maxon Knight? - kérdezte kedvesen mire csak bológattam. - Gartulálok! Apuka lett. - közölte mire nekem nagy kő esett le a szívemről.

- Doktor úr, a feleségem jól van? És a pici? - teltek meg könnyel szemeim. Egyszerűen leírhatatlanul boldog voltam.

- Igen jól vannak mind. A felesége és a gyermekek is. - mosolygott még mindig.

- Gyermekek? - néztem rá furcsán. - Úgy érti hogy...

- Igen, ikreik születtek. Egy kislány és egy kisfiú, mindketten nagyon szépek és egészségesek. Büszke lehet a feleségére, nagyon kitartó volt. - veregette meg vállamat majd tovább ment.

- Hallottátok? Apa lettem! Ráadásul egyből kettő porontyom született! - kiabáltam az ismerőseimnek és még az sem érdekelt ha bárki aki a folyosón van hülyének nézett.

- A Knight gének. - büszkélkedett apa. - Én meg ha mondhatjuk nagypapa lettem. Kétszeresen is. - ölelt meg majd társult hozzá anya is. Aztán pedig April és végül az egész rokonság meg persze Courtney.

- Azért valld be, hogy a nehezebb rész Ariana érdeme. - utalt édesanyám a szülésre.

- Na igen. Még egy nátha miatt is a temetésed szerveznéd nem hogy egy szülésnél! - nevette el magát April.

[...]

Végre valahára bemehettem Arianahoz és a gyermekimhez. A kép ami bent fogadott a kórteremben leírhatatlan volt. A két ruhába öltöztetett kisgyermek ott feküdt karjaiban. Ariana arcán pedig fáradtságot véltem felfedezni.

- Azt hiszem bővíteni kéne a gyerekszobát. - szólaltam meg nagy nehezen. - Hiszen csak egy csöpség érkezésére készültünk.

- Nem tehetek róla, hogy nem szóltak az ultrahangon. - mosolygott kedvesen. - Te pedig nem voltál velem a szülés kezdeténél! Ráadásul a telefont sem akartad felvenni. - szidott le egy pillanat alatt.

- Sajnálom. Éppen Ethan halandzsázott nekem valamit a következő fellépésről amit lemondtam. Miattatok. Megnézhetem őket? - léptem közelebb.

- Persze. - adta kezembe a két csemetét.

- Úgye nem fognak összetörni a kezeimben? Simán összeroppantom a kis csontjaikat, mint egy ropit. - ijedtem meg. - Mi a nevük? - kérdeztem miközben az apró kezüket és lábukat nézegettem.

- Kérlek szépen üdvözöld Cordelia és Marcus Knightet. - mosolygott rám.

- Komolyan, Marcus? - nevettem el magam. - Ne aggódjatok majd én mindent megtanítok nektek. Marcus neked azt hogyan kell csajozni. Cordelia, téged pedig égetni foglak és megfenyegetem az udvarlóidat. Marcus, te pedig vigyázni fogsz a hugodra. - néztem az éppen alvó két gyermeket

- Maxon, Cordelia az idősebb. - nevetett feleségem.

- Ja, hogy így állunk. Nem probléma, de legalább látszik rajtuk, hogy az apjukra ütöttek. - húztam ki magamat büszkén.

- Azért, mert mindketten késni fognak? - húzta fel szemöldökét.

- Nem. Azért, mert mindketten híres énekesek lesznek és csak úgy hemzsegnek majd körülöttük a rajongók. Ja meg persze azt sem kell kihagyni mennyire jól nézek ki. - fényeztem magamat.

- Persze. - vette vissza kezébe Marcust. Szegény felébredt a hangoskodásomra.

- Üdv a családban Cordelia és Marcus Knight. - mosolyogtam a két csöpségre és boldog voltam. Mert nagyszerű családom volt.

_____________

V É G E
_____________