,, Az út túl oldaláról szemléltem az iskolát, amitől a szívem a torkomba ugrott. Nem tudom még most sem, hogy miért is voltam annyira ideges, de akkor valamiért elkapott a stressz kellemetlen érzése, és az sem igazán segített, hogy a gyomrom az ideg...
Kedves Naplóm! A mai nap borzasztóan fáradtan keltem fel, ugyanis egész este a Cortezzel való beszélgetés járt az eszemben. Egyszerűen sehogy sem bírtam kiverni a fejemből azt a fránya pár sort, amit írtunk egymásnak. Ráadásul a fáradtság mellé társult egy jó kis fejfájás is. Miután kinyitottam a szememet, próbáltam kiszállni az ágyból, de amint felálltam, azonnal elkapott a rettentően fájdalmas fejfájás. Gyorsan leültem az ágyam szélére, miközben erősen fogtam a fejemet. Semmi erőm és kedvem nem volt iskolába menni, de még az első héten se voltam túl, így mit gondolnának, ha máris hiányoznék? Ezért úgy döntöttem, hogy még egy pár percet pihenek, és utána kezdek el készülődni.
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
Lementem a konyhába, majd csináltam magamnak pár meleg szendvicset most reggelre, na meg persze sulira is, hogy ne haljak éhen. Közben pedig erősen gondolkoztam azon, hogy vegyek-e be valamilyen gyógyszert, hátha segít valamit, de végül úgy döntöttem nem fontos. Miután megettem a reggelimet és becsomagoltam a maradékot, elraktam a táskámba és elindultam a suliba most viszont gyalog. Túlságosan fájt a fejem ahhoz, hogy görkorival menjek. Kicsit hosszabb idő volt odaérni a suli elé, mint szoktam. Gyorsan átmentem az úton, majd a lépcső előtt álló többiekhez siettem. Az első ember, akit kiszúrtam az Cortez volt. Ott állt egy fekete farmerban, a fehér kabátját és Conversét viselve, miközben a hajával a szél eljátszadozott. A mély kék szempárja körül megjelentek a nevető ráncok, ahogy éppen valamin röhögtek a fiúkkal. Mit ne mondjak, nem volt egy rossz látvány. Az ezer wattos mosolyát pedig inkább nem is említem, mert a végén még jobban belehabarodok a srácba. Az pedig senkinek nem lenne jó... - Sziasztok! - álltam be a kis körbe, amit az osztálytársaim alkottak, mire ők mind visszaköszöntek. - Görkorid? - kérdezte meg Macu. - Reggel elég rossz fejfájással keltem, szóval jobbnak láttam nem azzal jönni - indokoltam meg, ő pedig csak bólintott egyet. Miután az utolsó hiányzó tag - a kis körünkből - is megérkezett, elindultunk fel a termünkbe. - Én akkor sem hiszem el - tiltakozott Dave a kezével a levegőbe hadonászva. - Pedig de. Itt van Máday Instája - nyomta Zsolti a telefonját a barátja képébe. - Szerinted hülye vagyok? - Igen - vágta rá azonnal, gondolkozás nélkül Zsolti, mire muszáj volt felnevetnem. - Költői kérdés volt, Zsoltikám. - Azért ne essünk túlzásba a szakszavak használatával. - Mindenki tudja, hogy te csináltad ezt az Insta fiókot - lépett be Dave a termünk ajtaján, mi pedig jöttünk sorba mögötte. - Ez nem igaz - tette keresztbe a kezét Zsolti. - Na, jó. Szerintem ebből ennyi elég lesz most reggelre - mondtam mosolyogva, miközben levágtam magam a székre, amit azonnal meg is bántam. A fejfájásom az eddiginél is rosszabb lett, ezt az is mutatta, hogy hirtelen a fejemhez kaptam. A fiúk aggódó arccal néztek rám. - Hé, Dóri. Minden okés? - kérdezte meg Zsolti, mire csak bólintottam egy aprót. - Nézd meg mit csináltál! A hülye Mádaydal megfertőzted! - nézett rá Dave a haverjára. - Dehogyis. Jól vagyok, semmi baj - néztem fel rájuk, pont mikor megszólalt a csengő. A tanár belépett az ajtón, majd vártuk, hogy az óra megkezdődhessen. Szerencsére kicsit tudtam pihenni az órán, ezzel csökkentve a fájdalmamat. És nem csak ez az egy dolog enyhítette... Na, vajon ki más lehetett még gyógyír betegségemre? Percenként többször is felé vándorolt a tekintetem, akarva-akaratlanul. Sokkal érdekesebb volt, mint az óra. Viszont egy idő után, elkezdtek Renivel levelezni. Azonnal meg is szűnt a percenkénti csekkolgatás emiatt. Egyszerűen még mindig nem tudom elfogadni, hogy ők járnak, így akárhányszor fejbe üt a valóság, mindig keményen a földre esek... A következő órák se perc alatt elteltek, főleg úgy, hogy a fiúk a szünetekben folyton kitaláltak valami újabb baromságot, amivel szórakozhatnak. Ráadásul Robi és Andris is csatlakozott néha, mint például, amikor kidobtak az ablakon egy narancsot - amit szegény Jacques hozott - egy zsebkendővel bebiztosítva - ami egy ernyőként szolgált volna -, hogy megnézzék túléli-e az esést. Még fogadtak is, amit Zsolti és Andris nyert. Szerencséjükre nem kapták el őket, ami csak egy kis híján múlott, ha őszinte akarok lenni. De legalább elszórakoztattak. Aztán jött a tesi. Miután átöltöztünk, bementünk a terembe. Korponay a szokásos teremkörökkel kezdte az órát, amitől megint borzalmasan elkezdett fájni a fejem. Az elmúlt két napban olyan jól lefutottam ezeket a köröket, szinte meg se kottyant, de most rettentően fájt minden lépés. Nem tudtam mit csináljak. Álljak-e ki vagy maradjak? De ha nem állok ki, félő, hogy kifekszem. Nem sok gondolkodás múlva úgy döntöttem, inkább leülök az egyik padra. Amikor elértem a padot - ami a torna terem falához volt szorosan tolva -, egy nagy sóhajjal leültem rá. - Hé, minden rendben? - ült le mellém Virág, miután látta, hogy rosszul vagyok. - Igen, vagyis nem. Fáj fejem, felállni is alig bírok. - Szerintem szólnod kéne Tanárnőnek - tette a kezét a vállamra, miközben egy aranyos mosollyal ajándékozott meg. - Az lesz szerintem - viszonoztam a mosolyát, majd elindultam Korponay felé. - Tanárnő. Nagyon rosszul vagyok, esetleg hazamehetnék? - Mi a gond? - kérdezte felvont szemöldökkel. - Nagyon szédülök - válaszoltam szűk szavúan, mire bólintott egyet. - Menj csak. Ne kísérjen el senki? - Nem szükséges - mondtam, majd elköszöntem, és elindultam vissza az öltözőbe. Gyorsan összepakoltam - már amennyire a fejfájásom engedte -, elindultam haza. Mikor beléptem a bejárati ajtón, a táskámat hanyagul ledobtam az ajtó mellé, majd lassan a kanapé felé vánszorogtam és szédülten vágtam magam hanyatt. Mellékesen megemlíteném, hogy útközben csak még rosszabb lett a fájdalmam, ezért ahogy a testem találkozott a puha heverővel, azonnal el is aludtam.
