,, Az út túl oldaláról szemléltem az iskolát, amitől a szívem a torkomba ugrott. Nem tudom még most sem, hogy miért is voltam annyira ideges, de akkor valamiért elkapott a stressz kellemetlen érzése, és az sem igazán segített, hogy a gyomrom az ideg...
Kedves Naplóm! Arra ébredtem, hogy a kanapén vagyok elterülve egy pokróccal betakarva. Ásítottam egyet, majd megnéztem az időt. Még pont volt időm gyorsan lezuhanyozni és átöltözni.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Lecsekkoltam az orromat, egész elfogadható volt, már nem is fájt. Annyira. Miután megreggeliztem, elindultam gyalog a suliba. Cortezék a lépcső előtt álltak, mint az elmúlt két napban mindig. - Sziasztok! - köszöntem, mire mindenki visszaköszönt, majd beálltam közéjük. - Hogy van az orrod? - kérdezte Ricsi az orromra pillantva. - Ahhoz képest jól - feleltem, mire ő csak bólintott. Még egy kis ideig beszélgettünk a srácokkal, amikor a többiek is megérkeztek, Kingát is beleértve. - Zsolt! Nem hiszem el, miért nem tudod felvenni a telefont, amikor hívnak? - kezdte köszönés nélkül a lány. - Le vagyok némítva, upsz - nézett rá Zsolti pimaszul, majd egy puszit nyomott a szájára. - Mindig ilyenek vagytok? - kérdeztem meg, mire mindketten felém kapták a fejüket. - Igazából az a kérdés, hogy Kinga mikor nem ilyen. - Hé! - csapta meg Zsolti kezét erősen. - Szépen! - Igenis - mondta nevetve a fiú. Ezen kívül én még váltottam pár szót Kingával. Van egy természete, az biztos, de nekem valamiért nagyon szimpatikus volt. El tudnék vele lenni. Nem sokkal később, amikor már csak pár emberre vártunk, megérkezett Reni. - Sziasztok! - köszönt mosolyogva, majd felém fordult. - Dóri! Hogy vagy? - Már jobban, köszi - válaszoltam szűkszavúan, mert semmi kedvem nem volt beszélgetésbe elegyedni vele. Egy kis idő után lassan elindultunk be a suli épületébe. Máday a szokásos megjegyzéseit megtéve, végig mért minket, mi pedig mit sem foglalkozva velük, mentünk tovább a termünkbe. Matekkal kezdtünk. Nem a kedvencem, sose volt, de a szerkesztést vettük, amit aránylag szeretek. Második órán, tesin, Korponay tíz iskola kört futtatott a lányokkal. Hál' Istennek a héten még nem kell tesiznem. Ennyi haszna legalább volt a tegnapi balesetnek. :D Következő órán infón Tölgyessy lazán közölte velünk, hogy azt csinálunk, amit akarunk. Szóval kihasználva a lehetőséget, felmentem a YouTube-ra, és zenéket hallgattam egész órán. Na, meg néha Cortezék felé tekintgettem, mit is csinálnak éppen. Negyedik töri volt Barkával. Röpdogát íratott a többiekkel. Mivel én csak most érkeztem, nekem még van mit bepótolnom, így én nem írtam. Meg is őrültem volna, ha mégis. Az utolsó előtti óránk elmaradt, ezért úgy döntöttem, hogy odamegyek kicsit Kingához beszélgetni. - Mit csináltok? - léptem oda Kinga padjához, ahol ő és Virág diskuráltak valamit. - Tesztet töltünk ki. Csatlakozol? - kérdezte vidáman felnézve Virág. - Persze - azzal megfogtam egy üres széket, és odahúztam a lányok padjához. - Melyiket választanád? Inkább lennél egy ló vagy egy madár? - olvasta fel Virág a kérdést. - Milyen kérdés ez? Honnan kerítetted ezt a hülye újságot? - tette karba a kezét Kinga. - Ez a suli újság - nézett rá a lány a mérgelődő osztálytársára. - Hát - akadt el a lány egy pillanatra. - Akkor jelzem majd a problémát, és elintézem, hogy ilyen ne kerüljön be még egyszer az én újságomba - válaszolta, miközben én a székemen hátra dőlve próbáltam visszafojtani a kitörni készülő nevetésem. - De ez nem a te... - kezdett bele Virág, de Kinga leintette. - Én a lovat választanám - hajolt fölém valaki, akinek a nyakából lógó nyaklánc a hajamtól csupán csak egy centire volt. Hirtelen megcsapott az a jellegzetes férfias illat, ami csak is Corteznek lehet. Nem mertem felnézni, mert attól tartottam, hogy rosszul sülne el a dolog, aztán már menne is a pletyka és a sok kitalált történet az irigy lányok jóvoltából. Pedig annyira meg szerettem volna tenni, de a saját és a Cortezék párkapcsolata érdekében nem tettem. Nem akartam még egy olyan incidenst, mint a múltkorit. Az kéne még. - Én is - válaszoltam. - A ló a szabadságot jelképezi. Szabad, a maga ura. Magabiztos, nem fél semmitől. És a legfontosabb, hogy egy hű társ - fejtettem ki a véleményem. - Mély gondolatok - kiabálta oda Zsolti, mire mosolyogva hátra fordultam. - Ha már neked nincsenek - vágtam oda poénosan, mire egy elismerő fütyülést hallatott. - Ahogy mondja - csatlakozott be Dave is. - Jaj, te csak maradjál csöndben. - Jó választás - súgta a fülembe Cortez, majd ellökte magát a székemtől, és visszaindult a padjához. Egyszerűen nem tudtam mire vélni a viselkedését. Tegnap - már bocsánat - le se szarta mi volt velem, ma meg ezt csinálja? Nem tudok kiigazodni rajta, jó lenne, ha befejezné ezt az egészet, amit csinál, mert nem szeretem, ha játékszernek tekintenek. Az óra további része hamar eltelt, már teljesen fel voltam dobva, hogy nem sokára mehetek haza, de ekkor jött csak a fekete leves, az osztályfőnöki... - Sziasztok gyerekek! - köszönt Haller, amikor belépett az ajtón. - Reni, kérlek fáradj ide ki - ült le Haller, majd a lány lassan felállt, és egy sóhajtás keretében neki kezdett a mondanivalójának: - Szóval... Nem akarok kertelni sokáig, mert így is nagyon nehéz ezt kimondani, hát még feldolgozni. Jó, a lényegre térve... El fogok költözni - nyögte ki végül. Az osztályra csend telepedett. Rettentően mély csend. Senki sem szólalt meg. Igazából nem tudtak mit mondani. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megrázza majd a hír a többieket. Miközben a többiek le voltak sújtva, én nem tudtam mit is kéne csinálnom. Mindenki döbbenten nézett a tábla előtt álló lányra, míg én a körmömet piszkáltam érdektelenségemben. - Kérlek mondjatok valamit... - szólalt meg újra Reni egy kis idő után. Legnagyobb meglepetésemre a többiek egyesével felálltak, és szoros ölelésbe fogták a lányt. Még Kinga is. Kicsit kellemetlen volt a számomra, mert én maradtam ki egyedül, - megint - aki nem ment elköszönni. Nem lettünk olyan jóba az elmúlt két napban, hogy megöleljem. Úgy látom az élet szereti ezüst tálcán nyújtani nekem a kiközösített jelzőt. Viszont egy kérdés megfogalmazódott bennem. Mi lesz Cortezzel? Szakítanak? Vagy megpróbálják a távkapcsolatot? Annyira szeretném, ha szakítanának, mert akkor talán, de tényleg csak talán lenne egy kis esélyem. De eközben meg nem akarok rosszat kívánni senkinek. És amúgy is, nem kéne ennyire elbíznom magam. Sok ideje járnak már, hogy csak úgy feladják a kapcsolatukat. Szóval ebből tutira biztos, távkapcsolat lesz. - Hogy kicsit feldobjam a hangulatot, játsszunk valamit - dobta fel az ötletet ofő, miután mindenki elfoglalta a helyét. - A kérdés, amire válaszolnotok kell: kivel lennél szívesen egy horror filmben, és miért? - érdekesnek bizonyult a kérdés, kíváncsi voltam, ki mit ír. Mindenki ahogy megkapta a lapot, sebesen elkezdett írni. Nekem viszont gondolkodni kellett, mielőtt bármit is írtam volna a papírra. Végül én is firkantottam valamit a lapra, remélve, nem lesz nagyon gáz. Nem sokkal később Kinga felállt és összeszedte a lapokat, majd letette őket a tanári asztalra. - Köszönöm Kinga. Nos, akkor nézzük az elsőt - mondta Haller, majd megfogta az első papírt, ami a kupac tetején hevert. - Kingával, mert ő sosem ijed meg semmitől. Sőt, inkább ő ijesztené el a szörnyeket - ezen mindenki jót nevetett. - Zsolti, ezért még kapni fogsz! - nyújtotta fel az ujját fenyegetőül Kinga a fiú szemébe fúrva a tekintetét. - Hé, gyerekek nyugi - kopogott párat az asztalon ofő, mire elcsendesedtünk. - A következő... Macuval, mert akkor egyszerre lennénk filmsztárok - ezen szintén röhögött az osztály. Nyilván Dave írta. - A következő emberünk is ugyanezt írta, tehát... - egyszerre beüvöltöttük, hogy Macu. - Ricsivel, mert ő megvédene a szellemektől - folytatta Haller. - Virággal, hogy ne legyen egyedül. - Ez érdekes - ráncolta a szemöldökét Haller, amikor a kupac közepénél tartott. - Cortezzel, mert ő nem foglalkozna a szellemekkel, csak azzal a személlyel, akivel van. - Reni - mondta be mindenki, annyira biztosnak vélve a válaszukat, hogy nem hitték el, amikor Haller nemlegesen megrázta a fejét. - Dóri - mondta Ricsi határozottan, mire az egész osztály felém fordult. - Talált, süllyedt - tette le a lapom a tanár, majd egy újabbért nyúlt. A többiek csodálkozó tekintetét alig bírtam eltűrni, már kezdtem rosszul érezni magam. - Renivel, mert ő még a rossz helyzetekben is megtud nevettetni - na vajon ki más lett volna, ha nem Cortez. Lopva felé pillantottam, de megint csalódnom kellett, mert a srác végig a tekintetét a barátnőjén tartotta. - Cortezzel, mert ő az az ember, akivel élvezném is az ott töltött időt - ezt szintén tudta mindenki, hogy Reni írta. A maradék lapokat felolvasva, rájöttem, hogy engem senki sem írt. Kiközösített érzés: 2; Dóra: 0. Oké, hogy új vagyok, de akkor is, egy ember nem akart volna engem írni? Annyira csak nem vagyok rosszfej... Miután kicsengettek, gyorsan felkaptam a táskámat, elköszöntem, és nagy léptekkel elindultam az iskola épülete elé. Elővettem a telefonomat, megnéztem az időt, majd hirtelen felindulásból úgy döntöttem, megvárom Cortezt, aki pár pillanat múlva meg is jött. - Van kedved jönni a pályára? Ricsi is jön - kérdeztem meg mosolyogva, remélve, hogy igen lesz a válasz. - Kedvem lenne, de nem tudok most menni. Reniéknél leszek - válaszolta. - Akkor... - Majd legközelebb - fejeztük be egyszerre a mondatot, mire mindketten elmosolyodtunk. Egyszerűen imádom a mosolyát, legyen az bármilyen. Imádom a szemét, amiben minden egyes alkalommal el tudnék veszni. Imádom a haját, amit a szél akárhogy fúj, mindig jól áll. - Itt vagyok - jött meg Reni, megtörve a szemkontaktust. - Majd találkozunk - intett Cortez, majd ketten kézen fogva elindultak Reniék háza felé.
