Szjg: Egy új lány ✔️/ Javítás alatt!

Március 1. - Szerda

Kedves Naplóm!
   Elérkezett a március hónap első napja. Nagy reményeket fűzök ehhez a hónaphoz, remélem nem fogok unatkozni. Amúgy sem szeretek és nem szokásom. A tegnapi napról még annyit, hogy egészen jól éreztem magamat Cortezzel, miután kicsit megnyugodott. Igazából annyi történt, hogy megnéztünk egy laza kis filmet, majd utána hazakísért. Szóval összességében semmi extra. (KÉP)
   Miután felöltöztem, lementem a konyhába beszélgetni a szüleimmel, ami szokás szerint nem sikerült túl bőségesre. Megejtettük a szokásos jó reggeltet, a hogy vagy kérdést majd a gyors köszönést még mielőtt kiviharoztak volna a házból.
   A suli előtt a szokásos kis csapat állt a szokásos emberekkel együtt. Egy kisebb kört alkottak, ahonnan néha nagy nevetéseket lehetett hallani. Instant kiült egy mosoly az arcomra. Talán azért, mert jó boldognak látni másokat. De talán azért, mert ebbe a jó közösségbe tartozok most már én is.
- Sziasztok! - álltam meg a többiek mellett, akik egyesével visszaköszöntek.
- Valaki látta Renit? - kérdezte köszönés nélkül aggódva Virág, csak pár másodperccel utánam érkezve.
   Legtöbbünk megvonta a vállát. Észre sem vettem, hogy nincs itt. Nem is csodálkoztam. Viszont Reni nevének hallatán egyből Cortezre kaptam a tekintetem, kíváncsian várva a reakcióját. Azonnal lesütötte a szemét, a mellkasa kicsit nagyobbra, szaporábban emelkedett, mint azelőtt, és idegességében beletúrt a hajába.
- Szerintem ő is felfedezte a hátsó ajtót - válaszoltam végül határozottan, ezzel lezárva a témát. Cortez egy hálás pillantást vetett rám a hosszú haja alól, amire én csak egy mosollyal válaszoltam.
   Nem sokkal később Kinga is csatlakozott hozzánk. Még egy kicsit beszélgettünk, aztán bementünk a suliba. Az aulában végig vonulva, Mádaytól a már jól megszokott megjegyzéseket kaptuk:
- Pósa, hányszor mondjam még el? Ragaszd le a piercingedet! Antai-Kelemen, gördeszkának hol a helye? Miklóshi, görkori a szekrénybe! - kiabált, de aztán hirtelen elcsendesült. Fejét kissé oldalra döntötte, a szemével hunyorítani kezdett, valamit nagyon bámult mögöttünk. - Az ott... Haraszti és Bernáth? - azonosította be végre őket, majd nagy neki indulással kiviharzott a bejárati ajtón, ami hangos csapódással ütközött neki a falnak. Szegény fiúk, mi vár rájuk. :D
- Nem igen lennék a helyükben - nevettem el magam.
- Hát fix, hogy én sem - helyeselt Zsolti egy grimasszal, mire mindenki elnevette magát.
   Amint beléptünk az osztályterem ajtaján, az első dolgom az volt, hogy lecsekkoljam Renit, milyen állapotban van. Míg a többiek valamin nevetve tovább mentek, addig én és Cortez óvatosan Renit kémleltük. Az említett könnyes, dagadt szemekkel nézett fel Cortezre. Azonnal a kócos hajához kapott, azzal a reménnyel, hogy a lehető legjobb állapotba hozhassa. A szemében a szomorúság, az elkeseredettség és a bűnbánat keveréke játszott. Tuti biztos voltam benne, hogy titokban még reménykedett abban, hogy helyre tudja hozni a dolgokat a fiúval, akit szeret.
   Cortezre pillantottam, majd kíváncsian elkezdtem vizslatni. Legnagyobb meglepetésemre teljesen az ellentéte volt Reninek. Kemény, kifejezéstelen arca nem törődömséget, a szemei dühöt és csalódottságot tükröztek egyszerre. A szemkontaktust Renivel megtörve, hirtelen dacosan elkapta a fejét és, mintha semmi baj nem lenne közöttük, lazán a padjához sétált és leült.
   Azért mélyen legbelül mégis sajnáltam Renit egy kicsit... Én is voltam hasonló helyzetbe, mint amilyenben most ő van... Sóhajtottam egyet. Ez igazából nem is az én dolgom lenne, hanem csakis a Renié és Cortezé. De Cortez miatt nem bírom ki, hogy ne tudjam, mi is történik éppen. Minden apró részletet tudni szeretnék, kivétel nélkül. Lehet ez furcsán hangzik, de ott akarok lenni Cortez mellett, amikor szüksége van valakire. És az a valaki, én szeretnék lenni.
   A csengő és a tanár jelenléte zavarta meg a gondolatmenetemet. Haller leült az asztalra, majd vett egy mély levegőt. Mindenki furcsán nézett rá, senki sem tudta mi újság.
- Nos, gyerekek. Nem is tudom, hogy én számoljak-e be erről - törte meg végül a csendet, és ekkor Renire pillantott. Mi folyik itt? A lány visszafojtott könnyekkel nemlegesen megrázta a fejét.
- Rendben van, akkor elmondom én. Nem köntörfalazok, szóval... Ma van Reni utolsó napja. X)
   Az összes szempár a teremben Renire szegeződött. Csend telepedett az egész teremre. Mindenki lesápadt vagy pedig elképedt. Ahogy a többiekkel beszélgettem a minap, ők úgy szűrték le, hogy áprilisban megy el véglegesen. Mivel én nem kötődtem annyira hozzá, nagyon nem érintett meg a dolog. Viszont a többiek teljesen le voltak sokkolódva. Mondjuk, érthető. Azért csak három és fél évig ebbe a szűk, családias légkörű osztályba járt.
   Hirtelen Cortez felé kaptam a tekintetem, megnézzem ő hogyan fogadta a hírt. Az arcát a kezébe temette, és egy kis ideig így volt. Ennyire megrázta volna most ez az egész? Azok után ami történt kettejük között? Ó, ugyan már! Végül is mit gondoltam? Tegnap szakítottak még friss a dolog mindkettejük számára. Nem szabadna reménykednem, sőt, egy darabig nem is szabadna gondolnom Cortezre a saját érdekemben.