Szjg: Egy új lány ✔️/ Javítás alatt!

Március 8. - Szerda

Ma felkeltem és első dolgom az volt, hogy megszivassam Cortezéket. Kingáékkal leosontunk a konyhába, és elcsórtunk egy üveg tejszínhabot. Nem egy erkölcsös dolog, de jó móka volt. :D Míg a fiúk aludtak, én addig rányomtam a kezükre a tejszínhabot, amiben a lányok is a segítségemre voltak. Zümmögő légy hangot kapcsoltam be a telómon. A fiúk mocorogtak egy kicsit, majd megcsapták a fejüket és tiszta tejszínhabosak lettek. :D Mi csak hangosan felröhögtünk. Amikor a fiúk kapcsoltak, hogy mi történt, mérgesen ránk kiabáltak, majd ellkezdtek kergetni minket. Kifutottam a szobából, majd hirtelen megbotlottam valamiben, és elestem. Cortez meg rám esett, és így feküdtünk egymáson. A földön. Nagy röhögésben törtünk ki, majd Cortez megcsókólt. Én szenvedélyesen viszontoztam, de nem lehetett olyan sokáig csinálnunk, mert nyilvánosságban voltunk. Végül felkeltünk, majd a fiúk egyesével jöttek oda hozzám, rám kenni a még megmaradt tejszínhabot. Én csak röhögtem majd elmentem lemosni az arcomról a tejszínhabot. Miután végeztem az arcom tisztításával, visszamentem a szobámba Kingáékhoz, akik éppen beszélgettek. Én is bekapcsolódtam, majd addig beszélgettünk, amíg az ofő be nem nyitott a szobánkba.
- Gyerekek! Másfél óra múlva indulunk haza. Úgyhogy pakoljatok és találkozzunk itt a folyosón! - hadarta el Haller. Én már tegnap összepakoltam a cuccom, és mielőtt kimentünk volna a szobából, mindent megnéztem, hogy nem hagyok-e itt semmit. Mindent összepakoltam. Végül kimentünk a folyosóra, ahol vártunk a többiekre. Összegezve a kirándulást elég jól telt. Az erdőben eltöltött idő is egész jó volt Cortezékkel. A gondolat menetemet a többiek zajongása szakította meg. A buszunk már a szállás előtt várakozott. Elfelejtettem megemlíteni, hogy hazafelé már busszal megyünk. Én Kinga mellé ültem. Virág, Ricsi mellé, Cortez, Zsolti mellé, Andris, Robi mellé, Gábor, Jacques mellé, Dave, Macu mellé, és az ofő leült a busz sofőr mögé. Ők szépen elbeszélgettek, míg mi hátul szó szerint őrjöngtünk. Csoda, hogy a busz minden darabja a helyén maradt, amíg utaztunk. Az a 2 óra hamar eltelt ebben a jó társaságban. Azért volt ilyen sok idő, mert dugó volt a fő úton. Valami baleset történt. Végül megérkeztünk a sulihoz és mindenki elindult a dolgára. Mi 4-én, Kinga, Zsolti, Cortez és én, elmentünk még Zsoltinak valami edző cuccot venni. Aki annyit válogatott, hogy mi már meguntuk és elindultunk haza, otthagyva szegény Kingát Zsoltival. Éppen egy zebrán kelünk át. Szétnéztünk, sehol senki. Leléptünk az úttestre, majd hirtelen megjelent egy Fiat. Hajtott vagy kétezerrel! A Fiat egyenesen felém tartott. Teljesen lefagytam, és nem mozdultam. A rendszámot is csak éppen egy szempillantásnyira láttam. Behunytam a szemem, ugyanis mindjárt itt a vég. Ennyire hülye én sem lehetek! Hirtelen egy erős lökést érzek. A kocsi szélvédője helyett, az úttesten találom magam, néhány karcolással. De, ha nem engem ütöttek el, akkor kit? Kinyitom a szemem és Cortezt láttam véresen feküdni 15 méterrel arrébb.
- JESSZUSOM! CORTEZ! - fakadtam ki, majd odarohantam hozzá. Megmentett!!! Csak, mert szeret! És feláldozta magát értem. Cortez! ISTENEM! A kocsi tovább hajtott, mintha mi sem történt volna. Furkó, senkiházi! Elővettem a telefonom, majd a remegő ujjaimmal tárcsáztam a mentősök számát.
- Halló. Mentő? - kezdtem el beszélni, majd elmondtam az utca címét és a történteket.
- Rendben! Azonnal ott vagyunk! - tette le a mentős. Cortez testét megfogtam és felhúztam a járdára. Eszméletlen állapotban volt. Istenem... Ezen a környéken nem nagyon jár senki, ezért az egyedüli tanú én voltam. Eközben megjött a rendőrség is. Ezt a szép, csendes helyet a rendőrség szirénája törte meg. Úgyhogy a mentősnek is lassan itt kéne lenniük... Néztem Cortezt, ahogyan teljesen véresen fekszik. Egyáltalán nem zavart, hogy a pulcsimat és a nadrágomat vér öntötte el. Hiszen megmentette az életem. Már csak kérdés, hogy ő is túléli-e... Itt újra elkezdtem sírni és éppen megjött a mentő.
- Üdv hölgyem! - köszöntött a mentős. Cortezt ráfektették egy hordágyra és betették a mentőbe. Én is szálltam volna fel, amikor megállítottak.
- Hölgyem. Maga nem jöhet velünk. Viszont hívja fel a barátja szüleit! - azzal becsapta az ajtót és elindultak szirénázva. Az egyik rendőr odajött hozzám és elkezdett kikérdezni. Hogy mi, hogy történt meg ilyenek.
- Köszönöm hölgyem. Végeztünk! - mondta és én amennyire csak tudtam elkezdtem futni Cortezék felé. Közben anyuékat is felhívtam, akik minden szavammal egyetértettek és ha szóltam Cortez nagyszüleinek, akkor menjek haza, öltözzek át, és bevisznek a kórházba. Amikor kell a szüleim segítsége, akkor mindig ott vannak. Ez volt az egyetlen dolog ami éltetett ebben a helyzetben. Becsöngettem Cortezékhez. A mamája nyitott ajtót.
- Szervusz Kedvesem! Jézusom! Tiszta vér vagy! - csodálkozott el.
- Csókolom. A maga unokája... Miatt... Vagyok... Tiszta.. Vér... - lihegtem, mert kifáradtam a futástól.
- Mi történt? - kezdett feszült lenni.
- Alapból engem ütöttek volna el, de Cortez ellökött és ő esett áldozatul. És ez mind az én hibám... - hadartam el, majd újra kitört belőlem a sírás.
- Ugyan ez nem a te hibád. De most menj haza, mi meg indulunk a kórházba - nyugtatott meg. Elindultam hazafele. Útközben mindenki megbámult, hogy tiszta véres vagyok. De most pont nem ez érdekelt. Hanem inkább az, hogy hogy van Cortez. Amikor benyitottam a házunkba, anyáék vártam engem, hogy meséljek. Gyorsan elhadartam nekik is a történeteket, majd átöltöztem.
- Nyugi, Kicsim... Nem lesz semmi baj.. - nyugtatott anya. Becsuktuk a lakást és beszálltunk a kocsiba. 20 perc múlva ott voltunk a kórháznál. Én rohantam be az épületbe.
- Elnézést... - szólítottam meg a recepciónál lévő nőt - Nem tudja megmondani, hogy hol találom Antai-Kelemen Ádámot?
- 2. emelet 34. szoba - válaszolta.
- Köszönöm! - mondtam, majd ahogy csak tudtam, futottam fölfele a lépcsőn. Cortez nagyszülei már ott álltak a folyosón. A papájával még nem is találkoztam.
- Jó napot! A nevem Miklóshi Dóra. Cortez barátnője - mutatkoztam be intelligensen.
- Szervusz! - aztán ő is bemutatkozott.
- Valami hír van Cortezről? - kérdeztem aggódva.
- Még semmi... - mondta Cortez mamája. Ekkor lépett ki a doki Cortez kórterméből.
- Nos... Újraélesztést kellett alkalmaznunk. De hál Istennek sikerrel jártunk. Emellett enyhe agyrázkódás, a bal keze és a jobb lába eltört és még a medencéje is megsérült. Ha ez vigasztalja Önöket, 1 hónap alatt felépül a srác - mosolygott ránk az orvos.
- Belehet menni meglátogatni? - kérdezte Cortez papája.
- Persze, de csak 2 ember látogathatja egyszerre! - mondta szigorúan az orvos. Elsőnek Cortez nagyszülei mentek be. Fél óra múlva nyílt az ajtó, amin Cortez nagy szülei léptek ki. Gyorsan belépdeltem a kórterembe.
- Szia... - köszöntem félénken. Cortez rám nézett, és elkezdett mosolyogni.
- Szia. Hogy vagy? - kérdezte teljesen átlagosan, mintha mi sem történt volna.
- Inkább te hogy vagy? - ültem le mellé.
- Már sokkal jobban, hogy te itt vagy - simított meg.
- Cortez... Én... Én... Sajnálom... - tört ki belőlem a sírás. Cortez fel szeretett volna ülni, de nem engedtem. Még nem szabad neki.
- Maradj... - simítottam meg.
- Nem a te hibád. Inkább én, mint te - azzal odahúzott magához és megcsókólt. Örülök, hogy így gondolja, de én még mindig rosszul érzem magam a baleset miatt. A csók után Cortez szorosan magához ölelt, ami rám úgy hatott, hogy majd elolvadtam. Már csak arra lettem figyelmes, hogy zuhanok.

***Cortez szemszöge***

Dóra azt hiszi az ő hibája volt. Mekkora butus. :) Hirtelen már csak azt érzem, hogy kicsúszik a kezeim közül. Mi történt?
- Dr. Rényi! - ordítottam torkom szakadtából. Beront az orvosom, és meglátja a földön fekvő lányt.
- Mi történt? - emelte fel Dórit a földről.
- Éppen megöleltem, amikor hirtelen kicsúszott a kezeim közül - meséltem a történteket. Közben a doki felültette Dórát egy székre. Bejött két ápolónő, az egyik egy gyógyszerrel és vízzel, a másik vizes kendővel. Előbb rárakták a fejére a kendőt, amitől kezdett ébredezni Dóri. Majd ezután átvittém egy másik szobába.
- Doktor! Hova viszik? - kérdeztem szemmel láthatóan aggódva.
- Megvizsgáljuk - azzal becsukta az ajtót. Kösz.... Most addig itt idegeskedjek miatta? És ebben a pillanatban jöttem rá igazán, hogy én tényleg imádom Dórit. Ő életem szerelme. 20 perc múlva visszajött az orvos, de nem egyedül. Dórát vitték egy hordágyon. A hordágyról rárakták a mellettem lévő üres ágyra.
- Mi a helyzet doki? - kérdeztem nyugtalanul.
- Csak nagyon szerelmes - válaszolta mosolyogva az orvos - Felment a vérnyomása. 1 napra bent tartjuk megfigyelésen - azzal otthagyott minket. Tehát Dóra, azért esett össze, mert aggódott miattam. Akkor ő is viszont érez irántam. Még aludni is gyönyörűen alszik. A szülei végül bejöttek megnézni, hogy minden rendben van-e. Leültek mellé és csak nézték.
- Cortez - szólított meg az anyukája - Dóri állandóan rólad beszél. Mindig hazajön elmeséli, hogy mennyire szerencsés, hogy veled lehet. Ha lehet, ne törd össze a szívét - én csak válasz képpen mosolyogtam, majd kimentek. Itt a bizonyító tény, hogy neked is én vagyok életed szereleme... Már este 7 körül járt az idő, amikor arra eszméltem föl, hogy nincs nálam a telóm. Biztosan jött vagy ezer üzenet, fele Ricsitől, a többi meg az ismerőseimtől. Most egyáltalán nem voltam rájuk kíváncsi, hogy mennyire sajnálják. Csak arra voltam, hogy a mellettem álmodozó lánynak mennyire nagy lelke is van. Végül annyira sokáig bámultam Dórát, hogy belefáradtam, és én is elaludtam.