Szjg: Egy új lány ✔️/ Javítás alatt!

Március 6. - Hétfő

A pénteki buli valami borzalmas volt, azon kívül, hogy végül Cortez utánam jött. Az aznapi történések miatt a hétvégét orr fújással és tüsszögéssel kezdtem. Mondhatom eléggé örültem neki, de így őszintén mire vártam? Arra, hogy miután nem tudom hány perc sírás után a hideg járdán nem fogok megfázni? Na, mindegy. A lényeg, hogy sikerült kikúrálnom magam a hétvége alatt. Na de, ideje elkezdenem készülni a kirándulásra Visegrádra.

Miután felöltöztem, ellenőriztem, hogy minden meg van-e. Már tegnap este szorgosan mindent összepakoltam, és csekkoltam kétszer is, de sose lehet biztos az ember. Főleg akkor nem, ha paranoiás. Amikor meg voltam győződve arról, hogy minden a helyén van, lebaktattam a lépcsőn, majd leültem az asztalhoz, és ezúttal normálisan megreggeliztem. A szüleim nem voltak otthon, szóval gyalog kellett felmennem a Szent Johannáig. Rápillantottam az órára, volt még pont húsz percem, hogy odaérjek a megbeszélt helyre. Felálltam az asztaltól, majd a vállamra kaptam a táskám, és az ajtón kilépve, elindultam a gimi felé. Meg kell, hogy mondjam, a hátamat rettenetesen nyomta az utazó táska súlya. Nem értettem, hogy miért, hiszen alig pakoltam bele valamit, de úgy látszik kicsit elszámoltam magam, viszont szerencsémre megérkezett a megmentőm Zsolti személyében. A szürke Passat lelassított mikor mellém ért, majd Zsolti kikiabált az anyós ülésről.
- Hé! Dóri! Jössz velünk? - nézett rám kérdőn.
- Persze - mosolyogtam megkönnyebbülten, majd megindultam a kocsi hátsó részéhez. Amikor kinyitottam a hátsó ülésekhez tartozó ajtót plusz két személyt pillantottam meg. Cortezt és Ricsit.
- Jó reggelt! Sziasztok - mondtam, majd beültem Ricsi mellé.
- És te Dóri várod a kirándulást? - kérdezte Zsolti Apja.
- Még szép, hogy várja - vágta rá azonnal a mellette ülő fia.
- Nem téged kérdeztelek, fiam - csóválta meg a fejét a férfi, mire egy mosoly kúszott a számra. - Nos, Dóra?
- Igen, várom. De ha őszinte akarok lenni, akkor kicsit ideges is vagyok... Ez lesz az első közös osztálykirándulásom a mostani osztályommal - az az igazság, hogy tényleg ideges voltam. Nem tudtam, mire számítsak, vagy hogy mik a szokásaik a többieknek ilyenkor. Részben féltem, hogy még mindig nem illeszkedtem be eléggé.
- Ne légy! Jó lesz az! - bökött oldalba Ricsi, amitől kicsit jobb kedvem lett. A tekintetem ezután Cortez felé kalandozott, aki egy biztató mosolyt küldött felém. A szívem majd kiugrott a helyéről, amikor végre láthattam a mosolyát. Hétvégén nem találkozhattunk, ugyanis ahogy említettem, meg voltam fázva. Ráadásul az is rátett még egy lapáttal, hogy eszméletlenül jól nézett ki. Egy egyszerű kék kapucnis pulcsit viselt, egy fekete szakadt farmerrel és a szokásos fehér Conversével. A direkt kócos haja úgy lógott a szemébe, mint minden egyes nap, amikor megláttam a suli bejárata előtt. Még akkor sem tudtam épp ésszel felfogni, hogy Cortez miért is engem választott. Mosolyogva előre fordultam, majd vártam, hogy megérkezzünk a Johannához. Miután megérkeztünk, mindenki kiszállt, majd a táskáinkkal együtt elindultunk a suli előtt várakozó osztálytársainkhoz.
- Sziasztok! - köszöntem oda a lányoknak, mire Virág a nyakamba ugrott. Majdnem elestem, de egyáltalán nem bántam.
- Már majdnem mondtam volna, hogy késtél, de szerencséd van - nézett rám Kinga, mire mosolyogva megforgattam a szemem.
- Na, úgy látom mindenki meg van, szóval egyesével, és nem úgy, mint a csürhe, lehet felszállni a buszra - mutatott a parkolóban álló kis buszra az osztályfőnök. Kingával együtt felszálltunk, majd leültünk középtájt.
- Hát én meghalok ettől a táskától... - fújtam ki a levegőt, mikor már lehuppantam az ablak melletti ülésre.
- Mit panaszkodsz már megint? Add ide, megmutatom én - nyúlt a táskámért Kinga, majd megpróbálta felemelni sikertelenül. Hangosan el kezdtem nevetni, ugyanis azt az arcot látni kellett volna, amit a barátnőm bevágott. Leutánozhatatlan.
- Na? Megmutatod akkor? - fejeztem be a nevetést, mire Kinga sértődötten rám nézett.
- Nagyon vicces mondhatom Miklóshi kisasszony - fonta keresztbe a kezeit maga előtt.
- Az út Budapestről Visegrádra bő egy óra, szóval mindenki most menjen el még mosdóra, mielőtt elindulnánk, mert nem fogunk megállni - kapaszkodott meg az osztályfőnök két ülésbe. Szinte senki sem figyelt szegény Hallerre, és volt egy olyan érzésem, hogy alig várta, hogy leadjon minket év végén. Az út hamar eltelt, hiszen jó társaságban gyorsan telik az idő.
- Gyerekek! Sorakozzatok fel kettes sorban, miután leszálltatok a buszról! - kiabálta Haller, mire mindenki tolakodva, dulakodva elindult az ajtó felé dugót okozva az így is keskeny helyen. Amikor már az egész osztály sértetlenül leszállt a járműről, kettes sor helyett össze-vissza álltunk meg az ofő előtt. Szerencsétlen, még csak az utazáson voltunk túl, de már ki volt mindene tőlünk.
- Ez nektek a kettes sor? - nézett ránk mérgesen, miközben kiengedett egy gondterhelt sóhajt. - Na, jól van. Induljunk - indult meg a végül Haller a központ felé. A szállásunk nem volt olyan messze a megállótól. Gyalog csak pár perc volt az egész, de nekem minimum tizenötnek tűnt a nehéz táskám miatt. Útközben Cortezék jöttek boldogítani minket a hülyeségeikkel, amiktől legalább egy kicsit elfelejtettem, hogy milyen súlyos is a pakkom. Miután megérkeztünk a szállásra, megkaptuk a szobánkat, és azonnal ki is pakoltunk. A szobánkban három ágy foglalt helyet, mindegyik mellett pedig egy éjjeli szekrény díszelgett. A jobb oldali falhoz egy nagy monstrum szekrényt támasztottak, ha netán valaki ki szeretné oda pakolni a ruháit. Mi nem igazán vettük használatba, mert nem jöttünk olyan sok időre.
- Nos, enyém lesz az ablak alatti ágy - stoppoltam le azonnal az ágyat.
- Azt pedig én akartam... - biggyesztette le a száját Virág. - De jó lesz nekem a fal melletti is! - vigyorodott el, majd ledobta a táskáját a fehér huzatra.
- Átmegyünk majd a fiúkhoz? - kérdeztem, mire Kinga rám nézett.
- Felőlem - vont vállat, majd a bőröndjét gondosan az ágya mellé tette.
- Az szipi-szupi lenne! - tapsolt Virág, mire felálltam, és átmentünk a szemközti szobába, ahonnan Ricsi és Zsolti hangos röhögése kihallatszott.
- Helló, sziasztok - léptem be a szobába, majd lehuppantam Cortez mellé az ágyra.
- Mi újság lányok? Nem bírtok betelni velünk? - mutatta meg ezer wattos mosolyát Zsolti, mire Kinga hozzá vágott egy párnát. - Na, de ezt most miért?
- Azért! - válaszolta Kinga határozottan, mire Zsolti nevetve kitárta a karjait, és megölelte a lányt.
- Hogy vagy? - hallottam meg azt a halk hangot, amit nem tudnék nem felismerni.
- Egészen jól - válaszoltam szűkszavúan. Nem tudtam megállni, hogy ne vesszek el a mély kék szemeiben. Szerintem senki nem tudott volna ellenállni azoknak az íriszeknek. Óvatosan a fülem mögé raktam egy tincset, mire a barátom arcán egy halvány mosoly jelent meg, ami engem is teljesen lázba hozott.
- Hé, nem mintha bánnám, de inkább menjetek szobára - súgta oda Zsolti, tönkre téve a pillanatunkat, mire unottan ránéztem. Sóhajtottam egyet, majd visszanéztem Cortezre, aki ekkorra már elhúzódott. Csalódottan kezdtem el bámulni a földet. Talán jobb lett volna, ha nem a többiek előtt csináljuk. A kínos pillanatot végül az osztályfőnök törte meg.
- Sorakozó kint a folyosón. Megyünk ebédelni! - mondta, majd nyitva hagyta az ajtót, hogy elinduljunk utána. Mindannyian felálltunk, majd az ofőt követve, kimentünk a szobából. Az ebédlő a földszinten volt. Letrappoltunk a lépcsőn, majd bevonultunk a kis ebédlőbe. Mindenki kikapta az ebédjét, majd leültünk az asztalhoz enni.
- Engedjétek meg, hogy bemutassam eme remek ételt, amit ma szeretettel tálaltak fel nekünk. Az odaégett krumplik, amik valójában döglött bogarak, rajtuk kis sertés húsok, amiket tutira, hogy egy macska szart, és ne felejtsük ki a repertoárból az uborkát sem, ami pedig lenyúzott kígyóbőr. Jó étvágyat! - mutatta be Zsolti az ételt, amit ebédnek írtak ki a szálló weboldalán. A többiekkel hangosan felnevettünk, mire az oszi ránk szólt.
- Zsolt, ne panaszkodj, egyél inkább.
- Én ezt meg nem eszem. Amúgy is most új diétán vagyok, ezért is hoztam - nyúlt a pulcsija alá a fiú, ahonnan előhúzott egy doboz salátát pár pirítóssal - ezt.
- Hát ez kész - röhögött mellettem Cortez, mire Ricsi is neki kezdett.
- Kértek? - kérdezte Zsolti felénk tolva a dobozát, mire én csak hálásan, de nemlegesen megráztam a fejemet.
- Úgy látszik ez a szálló sem a konyhájáról híres - toltam el magamtól a tálcát, majd Kinga felé fordultam.
- Hát nagyon nem - tette karba a kezét a barátnőm. Virágot is lecsekkoltam, hogy vele mi újság. Jó ízűen ették Zsoltival a salátát. Legalább ők utána már nem voltak éhesek. Miután mindenki "megebédelt", vissza mentünk a szobáinkba.
- Valaki hozott valami ehetőt? - csuktam be magam mögött az ajtót.
- Ha chips megfelel, szívesen adok - válaszolta Kinga.
- Mit meg nem adnék most egy chips darabért is - huppantam le az ágyamra.
- Tessék - húzta elő a bőröndje egyik fiókjából Kinga a zacskót.
- Hálám üldözzön örökké!
- Azért, ha lehet inkább ne - nézett rám nagy szemekkel, mire elnevettem magam. Az egész zacskó Lays-t se perc alatt elfogyasztottuk, ugyanis rettentően éhesek voltunk, és mert szokása az összes ilyen cégnek kispórolni a csomag felét. Na, mindegy. Az osztályfőnök nem sokkal később feljött szólni, hogy indulunk Dömösre a Mária kápolnához. Már olvastam róla pár cikket, és képeket is láttam. Nagyon szép hely. Ha jól emlékszem a helyről van egy történet is. Két pásztor lányról szólt, akiknek az ott lévő fánál megjelent Szűz-Mária.  Nem tudom ebből mi igaz, mindenki döntse el magának. Elővettem a táskámat az ágy lába mellől, majd elkezdtem pakolni a szükséges cuccokat, mint például víz, zsebkendő, telefon, pénztárca, ha esetleg utána mennénk boltba vagy valahova máshova.
- Na, csajok! Készen vagytok? - dörzsölte össze a kezét Zsolti, szinte betörve a szobánkba.
- Én igen - ugrált oda vidáman Ricsihez Virág.
- Többiek? - kérdezte Cortez, majd a kék szempárját mélyen az enyémbe fúrta.
- Igen - mosolyodtam el, majd a barátom mellé léptem, és rákulcsoltam a kezemet az övére.
- Kinga, ne baszakodj már annyit - szólt be unottan Ricsi, mire Kinga vérszemet kapott.
- Először is, ki mondta, hogy várjatok meg? Másodszor, ha nem bírsz várni Pósa Richárd, akkor menj ki a szobámból. Harmadszor pedig, mit képzelsz magadról, hogy beszólsz nekem? - akadt ki a barátnőm, mire ránéztem Ricsire, aki azonnal megbánta, hogy nem fogta be a száját.
- Kinga, menjünk - szóltam közbe, próbálva menteni a menthetőt.
- Jó - kapta fel mérgesen a táskáját, majd kiviharozott a szobából.
- Kellett neked megszólalni - szólalt meg Cortez, mire felnevettünk, és Kingát követve, kimentünk a folyosóra. Nem sokkal később meg jött értünk a busz, és elindultunk Dömösre, ahova tizenöt perc alatt meg is érkeztünk. Leszálltunk a buszról, majd elindultunk amerre az osztályfőnökünk vezetett. Útközben elég jól szórakoztunk, szerintem senki se unatkozott. Viszont egy idő után teljesen kifáradtam, alig bírtam a lábaimat egymás után tenni. 
- Én már ezt nem bírom - nyávogtam Kinga mellett.
- Dóra, nem igaz, hogy ennyitől kipurcansz! - hitetlenkedett Kinga.
- Pedig de - fújtam ki a levegőt, majd lassabban kezdtem el menni.
- Gyere a hátamra - fordult hátra Cortez. A szívem egyre gyorsabban kezdett el dobogni, a vérnyomásom pedig az egekbe repült. Cortez egyszerűen olyan hatással volt rám, mint még eddig soha senki. Akárhányszor megszólított, vagy akár csak rám nézett, mindig elöntött a rózsaszín köd, és semmi másra nem figyeltem. Csak ő rá. Elindultam Cortez felé, aki megfogta a térdem alatt, majd egy gyors mozdulattal a hátára kapott. A karomat a mellkasán összekulcsoltam. A szívem még hevesebben dobogott, de annyira, hogy szerintem Ő is érezte. Annyira kellemetlen volt, hogy tudta, milyen érzelmeket is vált ki belőlem. Nem akartam, hogy azt higgye túlságosan fanatikus vagyok vele szemben. Jó, ez részben igaz is volt, de azért még sem. Az út további részét Cortez hátán töltöttem, ami amúgy eléggé kényelmesnek bizonyult. Amikor megérkeztünk, leszálltam a barátomról, majd elé álltam.
- Nem voltam túl nehéz? - kérdeztem fürkésző szemekkel.
- Dehogyis - fújta ki a levegőt, amire elmosolyodtam.
- Köszönöm - nyomtam egy apró csókot a szájára.
- Jól van gyerekek! Fél óráig leszünk itt, addig mindenki nézzen körbe, és találkozzunk utána itt! - kiabálta az osztályfőnök az információt.
- Tök szar ez a hely - mondta karba tett kézzel Zsolti.
- Pedig szerintem szép. Legalább egyszer nézzünk körül - jegyeztem meg, mire Zsolti csak megforgatta a szemeit.
- Jól van... - dünnyögte, majd Cortezzel kézen fogva elindultunk a többiek után. Volt egy kis faépítmény, amiben Mária képe volt benne egy ráccsal elkerítve. Utána elmentünk a forráshoz, amiből elvileg, ha iszol, járhatod a mosdót.
- Na, végeztünk - álltunk meg ott, ahol az oszi állt tíz perccel ezelőtt. - Jöhetek most én, mint idegen vezető? - mutatott egy ezer wattos mosolyt Zsolti.
- Szerintem inkább ne. A végén még itt maradunk estére is - nevetett fel Cortez.
- Naaa, bízzatok a jó öreg barátotokban.
- Jó, egye fene, menjünk. De időben vissza kell, hogy érjünk. Rendben? - néztem rá Zsoltira.
- Ez az! Kövessetek! - azzal elindultunk egy szűk ösvényen. Már vagy öt perce gyalogoltunk, amikor hátra néztem, és nem láttam a többieket vagy hallottam volna a zajongásukat.
- Hát... - fordult körbe Cortez - Eltévedtünk.
- Minek kellett nekünk Zsoltira és a hülyeségeire hallgatnunk - fogta a fejét Kinga.
- Vagy ha mondjuk Dóri nem megy bele az ötletbe, akkor nem lenne ez - engedte el a kezem Cortez, majd zsebre tette azt.
- Fogd rám, igazad van! - néztem mérgesen a barátomra.
- Most mit nézel így rám? Te is hibás vagy.
- Akkor már te is ugyanannyira az vagy, mint én, mert nem lett volna kötelező velünk jönnöd - háborodtam fel. Nem értettem, hogy mi ez a hirtelen változás nála. Egyszer felajánlotta, hogy a hátán visz, akkor pedig engem hibáztatott az egészért.
- Elég legyen már! Most nincs időnk erre - kiabálta Kinga, mire mindenki rá figyelt. - Először is, nézzünk széjjel, hogy hol húzódhatnánk meg, mert már lassan sötétedik, és biztos vagyok benne, hogy nem találunk ki addig - a többiekkel együtt bólintottam, majd Kinga társaságában elindultam helyet keresni az éjszakára. Pár perces séta után a fiúk kiabálni kezdték a nevünket.
- Dóri! Kinga! - hallottuk meg a két fiút, majd a hang felé siettünk.
- x)
- Dóra! Mégis mit csináltál? - tette keresztbe a kezét Kinga.
- Elestem és hát... Ez lett. De ez most nem lényeg! Ezeket az ágakat pakoljátok egymásnak úgy, hogy egy sátort alkossanak! - adtam ki az utasításokat. Én addig egy farönkön mutogattam, hogy mit és, hogy kellene. Végül sikerült! Felálltam, és odabicegtem a táskámhoz, hogy kivegyem a pokrócot és ráterítsem az összerakott sátorra. Szerencsére nyári idő volt. Így nem fáztunk este annyira.
- Na. Hoztam két párnát és három pokrócot .1 pokrócot elhasználtunk. Maradt kettő. Muszáj párosan takaróznunk. Ugyanez a párnákkal. Gondolom mindenki hozott magával kaját és vizet. Lassan sötétedik. Úgyhogy irány be a sátorba! - mondtam és bementünk a sátorba.
- De nem lenne egyszerűbb, ha felhívnánk a többieket? - kérdezte Zsolti, amikor elővette a kajáját.
- Nincs térerő... - mutattam a telefonom kijelzőjére. Erre csak egy "Ohh... Basszus..." pillantást kaptam. Gyorsan megvacsiztunk. Már ha ezt lehet vacsinak nevezni... Utána beszélgettünk és elaludtunk. Sajnos nekem Cortezzel kellett osztoznom egy párnán és egy takaró. Ám itt nincs vége a napnak. Éjfél körül felkelek a farkas vonyításra. Felültem és felkeltettem a többieket.
- Hé...Azt hiszem farkasok vannak itt... - szóltam félve. Erre Cortezék is felkeltek és ők is elkezdtek aggódni. Majd Cortez magához húzott és a fülembe súgta.
- Nyugi... Megvédelek... - azzal szorosan magához húzott. Bármennyire nem szeretem most Cortezt, mégis jól esett az ölelése. Zsoltiék ugyanezt a példát követték. Így már az sem zavart, hogy a farkasok vonyítanak. Cortez karjaiban egy álom volt lenni. De még nem is aludtam. :D Ezután nyugodtan Cortezhez bújva elaludtam.