,, Az út túl oldaláról szemléltem az iskolát, amitől a szívem a torkomba ugrott. Nem tudom még most sem, hogy miért is voltam annyira ideges, de akkor valamiért elkapott a stressz kellemetlen érzése, és az sem igazán segített, hogy a gyomrom az ideg...
Ma álmosan keltem ki az ágyból. A tegnapi repülőgép sikeresen végre hajtotta a kényszer leszállást. Szerencsére senkinek nem esett baja. Most itt vagyok Amerikában. 9 óra van, és Dóri éppen hív. Úgy látszik ő tudja mikor kell hívni... - Végre! Cortez! - szólt aggódva Dóri a telefonba - Eddig miért nem vetted fel?! Tudod mennyire aggódtam? Alig tudtam aludni!!! Ráadásul rengetegszer hívtalak!!! - Szia neked is... Majdnem lezuhant a gépünk... Ezért nem vettem fel - Dóri vagy 1 percig nem szólalt meg. - Bocsánat Cortez... Csak... Tudod nagyon aggódtam... Elhiszed? - sóhajtott szakadozva Dóri. - Tudom... - sóhajtottam én is - Sajnálom, hogy nem üzentem neked. - Ne kérj bocsánatot... Ha én is majdnem lezuhantam volna, én sem hívtalak volna. De inkább beszéljünk másról. Mit tervezel mára? - Meglátogatom az amerikai haverjaimat. Bulit szerveznek a tiszteletemre. Elvileg néhány csaj is ott lesz... - Hé! - szólt rám a barátnőm a telefonon keresztül. - Nyugi... Nem fogok semmi olyat csinálni - nevettem fel. - Tudom - mondta nyugodtan Dóri. Még egy darabig beszélgettünk, majd kimászotam az ágyból és felvettem egy egyszerű ruhát. Semmi kedvem nem volt a mai naphoz. Inkább az ágyban döglenék és telefonoznék. De nem leszek köcsög, bunkó.
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
Kimentem a szobámból és üresség fogadott. Üdv az Antai-Kelemen villában. A szüleim soha nincsenek itthon. Amikor kicsi voltam, mindig vártam őket haza, hogy segítsenek a háziban vagy játszanak velem, de ehelyett azt kaptam meg, hogy tessék itt a legújabb, legmenőbb kütyü vagy játék, foglald le magad. Így egy idő után el kellett fogadnom azt a tényt, hogy nem fognak időt tölteni velem a szüleim. Helyette mindenem meg van, ami egy átlagos gyereknek nincs. De az átlagos gyerekeknek egy valamilyük mindig is volt, ami nekem nem. A szüleiktől kapott szeretet... Tehát már nagyon nem is érdekel, hogy hol vannak vagy mit csinálnak éppen a szüleim. Kivettem a hűtőből egy Colát és elkezdtem kortyolgatni. Közben lehuppantam a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Ment az időjárás jelentés, amit pont leszartam, és kapcsolgattam tovább a csatornák között. Semmi érdekes... Hát jó. Akkor elmegyek gördeszkázni. Most nyilván senkit nem fogok ott találni, mert suli van. Becsuktam magam mögött az ajtót és elindultam a pálya felé. De rég voltam már itt... Hiányzott ez a környezet. Budapesten is jó volt, de itt még jobb. Fejlettebb dolgok, rendezettebb környezet. Befordultam a kapun, ami a parkon keresztül a pályához vezetett. Háttal állt nekem egy lány. Honnan ismerős nekem ennyire? Hirtelen hátra fordult. Ez.... nem, az nem lehet. Ő nem lehet Sophie... Egyáltalán ő miért nincs suliban? Lassan elkezdtem közelíteni felé. (A beszélgetéseket, ami Amerikában játszódik magyarul fogom leírni) - Ömm... Sophie? - kérdeztem bizonytalanul. - Cortez? - tehát ő tényleg Sophie... - Szia! - köszönt barátságosan. Azta.... Amióta elmentem nagyon megváltozott. Fekete rövid és göndör hajából lett, fekete hosszú és egyenes. Kicsit teltebb lány volt, most meg szép, karcsú. Arca tele volt pattanásokkal, de már azok sincsenek neki. Nem bírtam, hogy ne kérdezzem meg: - Amikor elmentem máshogy néztél ki.... - nevettem fel kínosan. - Tudom..... Úgy gondoltam így könnyebben elfognak fogadni... - ezt viszont jól gondolta. De aki csak azzal barátkozik, aki szép az igazából nem is igaz barát... Mondjuk ez majdnem mindenhol így megy. Sajnos... A lányok is azért vannak odáig értem, mert helyes vagyok, de amúgy meg ha csúnya lennék, de ugyanaz a személyiség maradnék, akkor most szerintem nem lennék ennyire ismert a sulinkban. - Na és miért nem vagy suliban? - kérdeztem. - Mára szünetet adtak ki. Végre... - sóhajtott egyet megkönnyebbülés képpen. Hirtelen megcsörrent a telója. Előkotorta a táskájából, majd a kijelzőre nézett - Sajnálom, de most mennem kell. A bulin találkozunk. Szia! - Szia! - azzal elsietett. Mit ne mondjak, elég csinos lett. Na ezt nem úgy értem, hogy leváltom Dórit, hanem úgy, hogy itt a példa, hogy igen is képes mindenki a változtatásokra. Most hogy így megtudtam, hogy nincs suli, nem volt kedvem elmenni a pályára, mert nem akartam találkozni a régi osztálytársaimmal. Elég lesz a bulin. Azért nem akartam menni, mert úgy is jönnének a tabu kérdésekkel, hogy: "Mizu Tesó? Milyen volt Budapesten?" vagy "De rég találkoztunk, képzeld itt mik történtek...". Na igen. Ez a két variáció van. És semmelyikhez nincs kedvem. Inkább hazamegyek. Benyitottam a házba, és az még mindig kongott az ürességtől. Lekaptam a cipőm, és rohantam fel a szobámba sorozatot nézni. Máshoz nem volt kedvem. Dél volt, amikor elkezdtem nézni a sorozatot. Teltek az órák, és már fél 4 volt. 4-től kezdődik a buli. Kikapcsoltam a tévét, és már mentem is ki a szobámból. Felkaptam a cipőm és a gördeszkám, majd elindultam James-hez. Tőlünk fél óra az út odáig gördeszkával. Így is csak 4:08-ra értem oda hozzájuk. A gördeszkámat a kezem és a hasam oldalához csaptam, majd benyitottam a buli helyszínére. Mindenki ujjongott. A fiúk jöttek hozzám pacsizni, kezet fogni, a lányok pedig megölelni. - NA AKKOR KEZDŐDJÖN A BULI! - ordította el magát James és a zene is még jobban üvölteni kezdett. Majd ahogy számítottam, jöttek a tabu kérdések. Amint mindenki megkérdezte amit akart, és végre kicsit békén hagytak, odajött hozzám Sophie. Megfogta a kezemet, és behúzott egy szobába. Felnyomta a villanyt és becsukta az ajtót. - Cortez! Én mindig is téged szerettelek! - kezdett közeledni hozzám. - Sophie? Te..... részeg vagy? - mértem végig a lányt. - Áhh.. Nem.. És most megfoglak csókolni! - rám vetette magát, majd elkezdett csókolgatni - Most már az enyém vagy! - Sophie állj már le! Te nagyon részeg vagy! Ezt holnapra már megfogod bánni! - löktem le magamról. - Cortez szexelni akarok veled! - fogta meg a lábam. - Sophie engedj már el! - üvöltöttem a lányra, akit ez sem hatott meg. Sőt, még jobban a lábamba kapaszkodott. Lépni akartam, de elestem Sophie kezeiben. Így ő fölényre tett szert, és elkezdett levetkőztetni. Bárhogy fordultam, kúsztam mindig valahogyan ott tartott. - Semmit nem változtál! És én így akartalak téged mindig is - mondta, majd elkezdte csókolgatni a csupasz mellkasomat.. - Na jó! Elég legyen! Hol a kulcs? - kérdeztem feszülten. - A polcon. De te nem tudsz utána nyúlni! - azzal megfogta a karomat, és a derekára helyezte. Gyorsan elkaptam onnan a végtagjaimat, majd egy nagy lökéssel Sophie a földre került. - Mekkora egy szatír vagy... - gyorsan felszedtem a cuccaimat, amit Sophie levett rólam, majd az ablak felé siettem és kinyitottam azt. - Cortez hová mész? Még nem fejeztük be! - azzal kiugrottam az ablakon keresztül. Szerencsére a földszinten voltunk így nem történt velem semmi baj. De nagy pechemre a lány is kiugrott utánam. Elkezdtem futni a ház felé, hogy a deszkámat kihozzam. Szerencsére senki nem vett észre, mindenki annyira részeg volt vagy elragadta a parti heve. Gyorsan bezártam az ajtót, majd kisiettem az udvarra. Arra lettem figyelmes, hogy Sophie beledőlt egy bokorba. Volt Sophie, nincs Sophie. Pá! Azonnal kirohantam a kapun, a gördeszkámat lecsaptam a földre, és ahogy csak tudtam siettem haza. Végül beestem a házba, és magamra csuktam az ajtót. Majd lefeküdtem a földre. Még csak most fogtam fel, hogy mi történt. Ténylegesen is. Sophie egy orbitálisan nagy szatír. Miután rájöttem, hogy mi történt a bulin, hangosan nevetésbe kezdtem. Miután befejeztem a nevetést, felkeltem és lezuhanyoztam, mert vodka szagom volt Sophie miatt. Fújj.... Felhívtam Dórit, és elmeséltem neki mindent. Ő is csak röhögött úgy, mint én. Az incidensek köszönhető, hogy úgy döntöttem, hogy nem maradok itt, Amerikába, csak szombatig. Nincs kedvem még vasárnap is itt lenni, ebben az üres házban, és egy hülye, fogykos osztállyal. Szombatig nagy ívben kerülni fogom a régi osztályomat.Nem fog érdekel, hogy mit gondolnak majd... Lementem a konyhába, és csináltam valami kaját magamnak. Miután megettem, elmentem aludni. Megérdemlem egy ilyen nap után...
