♕Telihold [Dramione ff]

Chapter 4.

Gondoltam biztos van valaki itt ezért újra elkezdtem kiabálni.

- Segítség! Megtámadtak! Valaki segítsen! – kiabáltam kétségbeesetten.

Mintha az a valaki meghallotta volna hogy így üvöltözök, lépteket hallottam.

Aztán legnagyobb meglepetésemre Draco Malfoy lépett be a szobába. A kidolgozott felsőtestét most csak egy kisebb törölköző takarta el, a nadrágja pedig a nála nem megszokott módon eléggé nyűtt és koszos volt, a haja pedig nagyon kócos volt.

- Mit keresel itt, Granger? – kérdezte, de a hangjába most nem fedeztem fel semmiféle gúnyt, inkább meglepődöttséget.

- Valaki megtámadott. Egy vérfarkas. – mondtam el egy szuszra.

- Nem, nem,nem az nem lehet. Úgy emlékeztem, ma félhold lesz csak. Nem lehet. –mondta a fiú, de inkább úgy hallatszott mintha magához beszélt volna. A szeme a lány lábára, majd a padlón tátongó vérpocsolyára nézett. – Bántottalak? – kérdezte a márdekáros ijedtem.

- Igen.. – mondtam. -Talán Trelawney professzor mégsem annyira bolond. De ezt csak inkább gondolatban tettem hozzá. Draco csak a fejét fogta, látszott rajta hogy elsüllyedni készül szégyenében.

- De figyelj, nem fáj már annyira. Majd holnap felmegyek vele a gyengélkedőre. – mondtam tettetett jólléttel. Most nagyon megsajnáltam Malfoyt. Tudom hogy nem tehetett arról, amit művelt. Ha nem lettem volna ott valószínűleg elsírja magát, de így inkább tartotta magát.

- Azért elég csúnyán néz ki, de úgy látom a vérzés már elállt. – a szavait, egy sóhaj követte. – Hát Granger, nem szívesen mondok ilyet de mivel jelenleg nem akarok feltűnést kelteni azzal hogy kiosonok veled a karjaimban, ugyanis a tanárok így is rám vannak szállva apáék miatt, egyedül meg nem bírsz felmenni oda, ezért muszáj itt maradnod nálam.

- Nem, nem dehogy. Felmegyek én a gyengélkedőre. – hebegtem.

- Még csak az kéne! Biztos hogy észrevenneaz az átkozott Frics, engem meg kirúgnának a Roxfortból amiért megsebesítettelek farkasként. – mondta dühösen. Nem éppen értettem együtt a fiú észjárásával, de inkább nem ellenkeztem tovább a fiúnak, mert mindenki tudja hogy Malfoy-jal teljesen felesleges vitatkozni, ugyanis őt elég nehéz meggyőzni a dolgokról.

- Jó, oké. De ezt hogy is szeretnéd kivitelezni? – kérdeztem kérdő tekintettel.

- Hát.. Aludj a földön. – mondta gúnyosan.

- Azt már nem! – legszívesebben felpattantam volna a földről, és sebesen elviharzottam volna, de jelenleg még a lábam eléggé fájt ezért inkább meg se kíséreltem.

- Na jó. Akkor az ágyamban alszol, más lehetőséget úgy se találunk. – tárta a szét a karját.

Már tátottam a számat arra hogy ellenkezzek, de ebben a helyzetben ez nem volt túl jó megoldás, inkább csendben egyetértettem Dracoval. Draco szobája elég nagy volt. Vajon minden mardekáros diáknak ilyen díszes szobája van?! Gondolom.. Hisz ők az iskolája sztárjai, a nagymenők. A szoba közrpén egy óriási ágy foglalt helyet amin sötétzöld ágytakaró volt. Annyi erő még volt a lábamban, hogy bukdácsolva odakússzak az ágyhoz és lefeküdjek. A szívem olyan hangosan dobogott hogy szerintem egész Anglia hallotta. Draco levetette magáról a ruháját és könnyedén az ágyra dobta majd elpakolta. Malfoy szobájában óriási rend uralkodott, én is nagy rendszerető vagyok, de az ő szobájában még egy kis darab porszem se volt sehol, sőt, minden teljesen szimmetrikusan állt. Nem néztem oda, nem akartam látni hogyan öltözik. Ki vagyok én hogy leskelődjek?! Egyáltalán itt se kéne hogy legyek... A mardekáros bevetette magát az ágyba és teljesen a végébe húzódott. Én is így tettem, nem akartam hogy akár egy árva porcikám is hozzáérjen ehhez a görényhez. Hiába, hogy megengedte hogy benne aludjak az ágyába, még mindig csak egy kis felfuvalkodott gőgös ficsúr. Nyilván csak azért csinálta hogy neki és a szépen csiszolt kis hírnevének ne essen semmi bántódása. Hisz ő volt a Roxfort szépfiúja, a legtöbb lány a tudta nélkül is róla álmodozott. De volt barátnője, az állítólagos Parkinson. A lány mindig is teljesen odavolt érte, amikor Malfoy beszélt, ő mindig csillogó szemekkel bámulta, de kétlem egy gyors ölelésen és puszin kívül bármi is lett volna közöttük, ugyanis a fiú ugyanolyan közömbösséggel bámult rá mint az összes többi lányra itt. Szegény Pansyt már néha én is sajnáltam, pedig tudom hogy nem kellett volna, hisz ő sem a jóságáról volt híres. Sőt, pont összeillettek volna Dracoval. A gondolataimba feledkezve aludtam el, másnap pedig a Miss Pomfreynál ébredtem.