♕Telihold [Dramione ff]

Chapter 7.

𝘋𝘳𝘢𝘤𝘰 𝘔𝘢𝘭𝘧𝘰𝘺 𝘴𝘻𝘦𝘮𝘴𝘻ö𝘨é𝘣ő𝘭:

Van egy titkom, amiről tényleg nem sok mindenki tud. Jó, nyilván mivel Malfoy vagyok, ezért folyamatosan pletykák öveztek egészen kicsi koromtól kezdve, de ez most más. Mert azóta a kibaszott-átkozott nap óta az életem egy szenvedés. Itt arra az éjszakára gondolok  amikor Fenrir Greyback megtámadott.  De inkább skalpoljanak meg, égessenek el máglyán, vágjanak darabokra, minthogy ezt valaki is megtudja. Remélem az a sárvérű kis Granger is tartja a száját, mert ha nem, azt még megkeserüli!!Ezt csak Blaise, Pansy, és a szüleim tudják. Óriási tragédia lenne abból, ha kiderülne hogy a szent-aranyvérű-Malfoy utód egy farkasember. Pedig a probléma az, hogy előbb-utóbb úgy is észre fogják venni, mert a karcolások a testemen nem hazudnak, ugyanis vérfarkasként az új hobbim az önbántalmazás lett. Ha ez az egész dolog ennyiből állna, még meg is nyugodnék. A probléma ott kezdődik, amikor megérzem a nyers hús illatát.. És hogy Merlin szerelmére, minden alkalommal mikor Hermione Granger mellett haladok el, megcsap az édeskés húsának illata. Legszívesebben letépném róla a ruhákat, és élve falnám fel. Mielőtt valaki félreértene, ezt nem úgy kell elképzelni mint valami beteges perverziót, csak mint egy tünetet. Igazából egyébként Blaise-éknek se akartam ezt az egészet elmondani, hisz rettenetesen nagy szégyennek tartom.. De az egész pár héttel ezelőtt történt:

Éppen végeztem az utolsó órámmal is, és fáradtan loholva csaptam le magam a Mardekár klubhelyiség egyik foteljába. Rajtam kívül hála istennek csak Blaise és Pansy volt ott. Pansy rögtön rámcsimpaszkodott.

- Draaaco, már vártunk. - sipította az álbarátnőm. Pansy mindig imádott engem idegesíteni, számomra ő olyan, mintha a húgom lenne. Minden gondomat meghallgatja, és a bajba mindig ott van. Csakúgy mint Blaise. Monstro és Crak elég üresfejűek, így velük nyilván nem lehet jót beszélgetni. Ja, és jelenleg mindenki azt hiszi hogy én és Pansy együtt vagyunk, pedig igazából ez csak a szüleink agymenése. Neki igazából a szövetségem másik tagja, Zambini tetszik.

- Fogd be, Parkinson! - toltam el magamtól nevetve.

- Úúú, Pansy inkább ne dühítsd fel, ahogy látom most morci a kis sárkány. - nevetett fel Blaise.

Én erre egy nem túl barátságos jelet mutattam nekik, de a szám szélén azért ott bujkált a mosoly. De aztán megint meg csapott az illat, én meg ijedten néztem körbe. Ez Hermione húsának a szaga volt. Úgy  megkóstolnám most! Lehet hogy most épp a Griffendéles arany trió bóklászik a környéken, azért érzem ezt az érzést. De egyre erősebben érzem, és már alig bírom visszafogni magamat, de arra leszek figyelmes hogy a két barátom tátott szájjal, és ijedt arckifejezéssel vizslat.

- D..Dra..co.. Van valami a fe. jeden. - motyogta Pansy idegesen.

- A szemed!- kiáltotta Blaise. Pansy erre odanyújtotta felém a tükrét, és amint megláttam magam hasonló reakcióm volt, mint nekik. A szemeim olyan erősségű fénnyel világítottak sárga fényben, hogy csoda hogy nem égettem ki a retinájukat.

- Tehát, igaz. Vérfarkas vagy, Draco Malfoy. - mondta komoran Blaise.

Erre én már nem bírtam tovább. Lerogytam a földre, és teljesen összeomlottam. Nekem ez túl sok. Semmit nem láttam, csak homályosságot, és sötétséget. Mintha magába szívott volna, és el se engedett volna, a vakító félhomály. Aztán egyszer csak két kar ölelése hozott vissza az életbe. 

- Ne félj, minden rendben lesz. - mosolygott Pansy. Furcsának találtam hogy ilyen megértően reagált, az alapjáraton ingerlékeny lány, de azt hiszem ez pont az a helyzet volt ahol mind a hármunknak szüksége volt egy hosszú ölelésre.