♕Telihold [Dramione ff]

Chapter 17.

London egyik kertvárosának átlagos csendjét gyermekricsaj zavarta meg.A betonon hallatszott a pocsolya fröccsenése, ahogyan azt két Converse-cipő verte ki medréből.

- Hé! Állj már meg! És ne húzd ennyire a karom, a végén még eltörik. - kiáltotta egy vékony, erőtlen hang.

- Jaj, Davie, ne legyél már ennyire nyápic! Mindjárt ott vagyunk és akkor majd nem kell ennyit nyafognod. - mondta hangosan a társa. A másik fiútól válaszként csak egy szemforgatás-t kapott.

Lassan kiértek az utcából, és a házakból kiszűrődő tv-csatorna halk hangjait felváltotta a szellő lágy suhanása,  a két gyermek pedig elérte úticélját.

Egy nagy, termetes fából készült falakkal rendelkező, öreges ház előtt toppantak meg. A falairól lekopott a festék, a kert pedig szegényesen állt egymagában, Két normális észjárással rendelkező fiatal csemete ezt a helyet még a legrosszabb rémálmaiban is elkerülte volna. Hogy miért? A válasz egyszerü. A kisvárosban az a pletyka terjengett, hogy a ház elátkozott, és szellemek lakta terület. Néhány felderítő szerint, minden tele van tükrökkel, még a plafonra is fel van függesztve pár. Úgy tartják hogy a szellemek ezen keresztül kommunikálnak velük. 

- Én még mindig nem értem miért hoztál ide. És már mondtam hogy ne nevezz így.- sóhajtott Dave.

- Hát Davie, egyszerű a dolog. Én mint csodálatos szuperhős, feltárom ennek a háznak a rejtélyét! - kiáltotta a vöröske. - Te pedig, mint bajtársam, és mágikus segédem elkísértél ide! - ragadta meg a másik fiú.

- Mágikus segéd? - ráncolta a szemöldökét.

- Igen, hehe. Tudod mivel neked van az a mágikus izébizéd, Gondoltam.. segíthetnél. - szólt dadogva.

- Te megvesztél?! Elmondtam már egetrengetően sokszor, hogy nem használhatom a varázserőmet ilyen célokra! Sőt, a mugli világban semmilyen célra nem kéne használnom! - gurult méregbe a sötétbarna hajú fiú.

Erre a másik csak felnevetett:

- Jaj, olyan vicces vagy! Soha nem tudom eldönteni, hogy miért használsz ilyen szavakat.- hahotázta. - Na, de sietnünk kell, gyerünk!

Ahogy beléptek a ház kerítésén az egyébként is hófehér bőrű fiú teljesen elsápadt. Tudta, hogy nem szabadott volna ilyen helyekre mennie, főleg így, hogy nem mugli.

A szülei mindketten aranyvérű varázslók, igaz varázserejéről csak 6 éves korában szerzett tudomást. Édesanyja pontosan tudta, hogy a mostani fiatal varázslókra, milyen veszélyt jelent az a világ, ezért az édesapjával közösen úgy döntöttek hogy átlagos londoni fiúként nevelik fel. Persze, nem tellett sok időbe, míg az iskolatársai rájöttek mágikus erejére, egy kis incidens keretében. Az egyébként is introvertált fiúnak ez csak még több nehézséget okozott. Na meg ott voltak az olyan emberek, mint Marley, akik hasznot próbáltak húzni belőle. Sosem tekintett rá igaz barátként, de megpróbált vele toleránsan bánni, hiszen így legalább lépést tudott tartani korosztályával.

- Na csináld! Csináld! Csináld! - ugrált Marlow, pont úgy mint egy gyerek, akit elvittek a vidámparkba.

- Jól van már, csak ne ordibálj. Egyszer megsüketülök tőled. - mormogta Dave. - Alohomora! 

Az ajtó kitárult egy csattanással, előrukkolva tágas, de romos nappalival. Ugyanolyan goth stílusban épült, mint külseje, de bútorok helyett dobozok voltak mindenütt. Ami szemet szúrt a két csemetének, az egy könyvespolc, és egy dekoratív kandalló volt.

Dave óvatosan lépkedett, csakúgy mintha bármelyik lépésénél medvecsapdába léphetne, vállai pedig remegtek. Ennek ellenére Marlow ugyanazzal az izgatottsággal, tanulmányozni kezdte a könyvespolcot, és leemelt egy fekete arany szegélyes könyvet, amiből egy jegyzetet húzott ki.Ez állt rajta:

𝓗𝓸𝓹-𝓹𝓸𝓻 ú𝓽𝓶𝓾𝓽𝓪𝓽ó:

- 𝓫𝓮𝓵𝓮 𝓼𝔃ó𝓻𝓷𝓲 𝓪 𝓴𝓪𝓷𝓭𝓪𝓵𝓵ó𝓫𝓪

- 𝓼𝔃𝓮𝓶𝓮𝓽 𝓬𝓼𝓾𝓴𝓿𝓪 𝓽𝓪𝓻𝓽𝓿𝓪, 𝓴ö𝓷𝔂ö𝓴ö𝓽 𝓫𝓮𝓱ú𝔃𝓿𝓪 𝓮𝓵𝓶𝓸𝓻𝓶𝓸𝓵𝓷𝓲 𝓪𝔃 ú𝓽icé𝓵𝓽 𝓪 𝓴𝓪𝓷𝓭𝓪𝓵𝓵ó𝓫𝓪 á𝓵𝓵𝓿á𝓷

𝓙ó 𝓾𝓽𝓪𝔃á𝓼𝓽!

- Nézd csak, Davie, Davie! Ezt ki kell próbálnunk! Most! - lebegtette szeme előtt a papírt.

- Nem! Nem, és nem! Nem kéne így veszélyeztetnünk az életünket! Tisztában vagy azzal, hogy mégis mit csinálsz? - rivallt rá a varázsló.

- De... Daaaaaavieee! Ne legyél már ilyen gonoosz! - nézett rá kiskutya szemekkel.

A másik sóhajtott egyet:

- J-jó.. De ha valami bajom lesz, az a te hibád lesz! Idióta! - pusmogta.

Megcsinálták gondosan az utasításokat és valami olyan történt amire nem számítottak. Először Marlow állt bele, és egy szempillantás alatt eltűnt.

Dave nagyon megijedt. Tudta, hogy ha megakarja fejteni azt, hogy hova került az iskolatársa, neki is meg kell tennie.

- Marlow... Utállak, amiért ilyenekre kényszerítesz. De.. azért remélem nem vagy halott. - csüggesztette le fejét a fekete.

És a két fiú életében egy olyan szakasz következett, amire legsötétebb álmaikban sem gondoltak volna.

Dave a földön ébredt fel, csupa porosan. A tekintetébe egy szakállas-hosszú hajú öregember furakodott be, a hely pedig ismeretlen volt. Mellette Marlow feküdt eszméletvesztetten.

- Ti mégis mi a bánatos ménkűt kerestek itt? - ordítozott türelmetlenül.