ᴠᴋᴏᴏᴋ | ᴀᴢ ᴇʀᴋᴇʟʏ

| titkokból | 9 |

"Tekintetemet nem rögtön az égboltra vezetem, és nem abban a látványban veszek el.
Jungkook már nem egyedül van abban a lakásban - ez volt az első gondolatom mindenek után."

Éreztem, hogy Junkyu mocskos játékot űz velem és előszeretettel próbál meg engem irányítani. Szépen és nyugodtan dőlt hátra az a patkány Jungkook kanapéján, amire oly tökéletes látványképet kaptam innen az erkélyről, ami ezidáig fel sem tűnt nekem.

— Rohadék — motyogom magam elé. Élvezze csak, hogy most nem vagyok ott, de higyje el nekem, tőlem már nem szabadul meg egykönnyen.
Bár ha jobban belegondolok, Junkyu valószínűleg nem az én valómat akarta megvonni önmagától, inkább Jungkookot próbálta előlem rejtegetni. Bár nem lehet annyira idióta, hogy nem vette észre hogyan nézek rá. Talán egy féltékenységi roham miatt küldött el onnan?
Ettől csak még nagyobb lesz a düh bennem. Hogy lehet féltékeny ránk? Miközben még egy normális mondatot nem tudtunk váltani Jungkookkal?

Amikor már az ujjaim ropogtatása nem tesz semmi jót velem, kezdek beleőrülni a tudatba, hogy Jungkook mit gondolhat most. Számára egy idegen vagyok, de ezen könnyen tudnék változtatni, csak újra kellene találkoznunk.
Kiváncsi lennék mit mondott neki az idősebb férfi, miért mentem el? Ki tudja mit hazudott a kisebbnek, aki biztosan elhitte az egészet, hiszen Junkyut régóta ismerheti.
Muszáj találkoznom azzal a fiúval mégegyszer. Lehetőleg az undorítóan féltékeny és önző Junkyu nélkül. Az a férfi ne kerüljön a szemem elé egy jó darabig.

Miközben a terveimet próbálom logikusan kigondolni, hogyan kellene Jungkookal találkoznom kettesben, az ajtót kopogtatás zaja tántorítja meg, én pedig ijedten rezzenek össze, na ez most váratlanul ért.

— Igen? — szólok ki, mert jobb, ha ilyen állapotban nem engedek be minden barmot, aki valamiért engem akar zaklatni késő délután.

— Jimin vagyok.

— Jimin? — nyitom ki azonnal az ajtót, és a szőke hajú barátom, akivel a kapcsolatom mostanában a semmivel volt egyenlő, egy kaján mosollyal bámul rám, és bárminemű kérdés nélkül tárja ki a karjait, hogy ölelésébe temetkezhessek.
— hogyhogy itt vagy? — motyogom, de nem engedem el, mégiscsak a legjobb barátom. Akire szégyen szemre az elmúlt napokban nem is gondoltam. Semennyit sem, és ez furcsa érzést kelt bennem, nagyon rossz érzést.

— Gondoltam ide jövök, már nem bírtam nélküled te bolond — borzolja össze a hajamat, mire elnevetem magamat.

— Beszélnünk kellene — mondom neki, mire csak bólint egyet — azt se tudom hol kezdjem Jimin — sóhajtok fel.

— Taehyungie, ne itt kezdj el mesélni. Meg vagyunk hívva Yoongi giccses bulijába, ott lesznek a többiek is, mindenkinek tartozol egy magyarázattal. Remélem észrevetted, hogy kifordultál önmagadból az utóbbi időben — egy pár lépést hátrébb lép tőlem, nekem pedig szavait át kell gondolnom.

— Én csak megváltoztam. Bevallom.

— Az ugyanaz Taehyung.

— Nem Jimin, nem ugyanaz.

— Hagyjuk inkább a filozófus játékot, és induljunk el, olyan régen voltál már egy normális helyen szórakozni, épp ideje — mondja, és próbál lelkesíteni, bár egyre inkább rájövök, hogy a buli és az alkohol soha nem fog annyira vonzani, mint a szemközti házban lakó fiatal és gyönyörű fiú, aki az elmúlt hetekben elrabolta a szívemet, miközben észre sem vettem ebből a folyamatból semmit.

* * * * *

Yoongi és a giccses bulija, undorítóan nagyszabású volt, tele sok idiótával, köztük voltam én is, és Jimin is. Éppen Markot kerestük, ugyanis a csapatból mi hárman voltunk mindig a nagy buliba járok, Hyunjin mindig is más volt. Kezdek én is olyan irányba elmenni, mint ő, szerencsére.
Miközben Markot keressük a hatalmas tömegben, egyfolytában Jungkookra gondolok. A barna hajú teljesen elvette az eszemet. Rendesen hiányzik az érzés, amit akkor éreztem, ha a közelemben volt, vagy láttam az erkélyről.

— Taehyung haladj már — ragadja meg a kezemet szőke hajú barátom, és Jungkook képe szertefoszlik.

— Miért nem hívod fel azt a nyomit? — üvöltök, hátha eljut hozzá a hangom, a zene ellenére. Ezután próbálok Jimin szájára koncentrálni, hogy meghalljak valamit abból, amit mond, bár végül csak bólintok egyet, mintha értettem volna mit akar velem közölni.

Annyi undorító és mocskos ember van ezen a helyen, hogy már 10 perc elteltével is fejvesztve rohannék ki innen, mégis eljöttem. Talán azért, hogy egy kicsit levezessem a stresszt. A buliban ezt régebben nagyon jól meg tudtam oldani. Csak kell pár pohár ital, és egy nyugodt sarok.

— Mark! — kiált fel a szőke hajú barátom, majd végre odalépünk a tőlünk alacsonyabb sráchoz, akit ezidáig kerestünk.

— Végre itt vagytok — forgatja meg szemeit az előbb említett — már szóltam Hyunjinnek, hogy Taehyung is itt lesz, erre bezzeg rögtön ugrott.

— Akkor teljes a csapat — mosolyodik el Jimin, és én is megejtek egy apró ajakgörbületet. Azért szükségem van a barátaimra, nagyon is.

* * * * *

Mire Hyunjin ideért már 6 pohár vodka csúszott le a torkomon, ráadásul töményen ittam mindet. Gondolván, hogy minek keverni bármivel is. A nevetésem nem hagyott alább, és Hyunjinnak szerencséje volt, hogy később jött, mert különben ugyanúgy részeg lenne már, mint mi mindnyájan.
A fekete hajú fekete szemű fiú rögvest átölelt engem, és el sem engedett, amint megérkezett a társaságunkba.

— Sziaaa Hyunjin — öleltem vissza szorosan. És az újabb pohár tartalmát - amit a kezemben tartok -, könnyűszerrel húzom le. Egyre szebb ez az este.

Pár óra múlva már azt sem tudom kit ölelek át, kit tartok még mindig a karjaimban, kik ezek az emberek körülöttem, vagy én hol vagyok jelenleg.

Egy név villan fel, akire tisztán tudok gondolni, így azt érzem, hogy ez a személy van itt velem.

— Jungkook! — nézek vágyakozva, tele szenvedéllyel az engem ölelő fiúra.

Ő biztosan az én kicsikém.

———————————
Sziasztok!

Remelem tetszett nektek a rész, és köszönöm szépen, hogy elolvastátok! Elég unalmas rész lett, de ez a történet nagyon lassú folyású, azért remelem élveztétek!
🖤