YOU ARE READING

ᴠᴋᴏᴏᴋ | ᴀᴢ ᴇʀᴋᴇʟʏ

Romance

Kim Taehyungot nem érdekelte senki önmagán kívül, addig a pillanatig, amíg Jeon Jungkookot meg nem látja zokogni az esti órákban. Olyan fájdalmas zokogást még életében nem hallott. " - Csillagom - suttogom közelhajolva hozzá. - Miért hívsz így...

#boyslove #bts #btsship #csillagok #cute #enyhefilozófia #gay #happy #hope #jeonjungkook #jungkook #kimtaehyung #kpop #lmbt #loveislove #sad #starsinthesky #taehyung #taekook #vkook

| rubintból | 14 |

1.9K 240 29

by choiminyoung01

by choiminyoung01

| v ~ szemszöge |

Esteledett. Ez a nap pedig oly hamar telt el, hogy a percek múlása fel sem tűnt. Az egész napos idegeskedés pedig teljesen a hatalmába kerített, így mindent elfelejtettem, amit csak lehetett. Nem tőrödtem azzal, hogy pár hete már az Egyetemre sem járok be, nem foglalkoztam a beadandókkal, sem azzal, hogy Hyunjin és Jimin hányszor hívott engem az elmúlt pár órában.
Az az egy dolog foglalkoztatott, ahogyan Jungkook ragyogó tekintete a szemeimbe vésődik, majd az apró és törékeny fiút bámulva, muszáj voltam közölni vele az érzéseimet, amiket már a kezdetek óta észleltem.

— Én azt hiszem érzek iránta-

— Ne is folytasd Taehyung — vág közbe azonnal és vörös arcát próbálja elrejteni előlem.
Annyira meglepődtem, hogy meg sem tudtam hirtelenjében szólalni. Vártam, hogy megmagyarázza miért szólt bele a vallomásomba, de egy ideig ő is csak csendben álldogált.
— nem érezheted ezt irántam.

— De érezhetem Jungkook, és ez ellen már egyikünk sem tud tenni semmit — nevetek fel már az abszurd helyzeten — egyszerűen csak megtörtént, és egyre erősebb lesz bennem minden — szólalok fel, és már minden mindegy alapon maximálisan őszinte vagyok vele. Tudnia kell mennyire komolyan gondolok mindent, egyszerűen csak azt akarom, hogy ne legyenek titkaink.
Ha én őszinte leszek vele, remélem ő is hasonlóan tesz.

— Ez nekem túl sok — veszi egyre nehezebben a levegőt.
— ez annyira furcsa — ül le mellém, és kétségbeesetten néz vissza rám. Aranyos.

— Nyugodj meg, nem kértem, hogy viszonozd — vonok vállat, ilyet tényleg soha nem mondanék neki, gyűlölöm a hamis érzelmeket, és senkiből sem akarnék kiváltani olyanokat.

— Hazamehetek? — kérdezi meg, miközben még mindig zavarát próbálja leplezni előlem.

— Nem kell megkérdezned ezt, nyugodtan menj — mosolyodom el, bár kissé csalódott vagyok. Továbbra sem tudtam meg semmit a fiúról, azon kívül, hogy iszonyú aranyos.

— Köszönöm Taehyung — motyogja el és kabátját felkapva indul meg kifelé, én viszont óvatosan magam felé fordítom és kitárom a karjaimat, majd várakozóan nézek rá.
Sóhajt egyet, amin muszáj kicsit nevetnem, és karjaim közé bújik. Imádom ezt az érzést, ami hatalmába kerít. Szívem szerint egész nap ölelgetném és a végtelenségig tudnám mondani neki, mennyire fontos lett számomra, rövid időn belül, de őszintén érzem, amit.
Tudom, hogy szereti a közelségemet, ilyeneket megérez az ember, az apró remegése, a kicsit szaporább lélegzete teljesen kikészít, főleg, hogy minden reakciója miattam van.

— Tényleg megyek — suttogja a fülembe, majd ellépve tőlem, még gyorsan rámpillant, majd kilép az ajtón.

Megindulok az erkély felé, hogy utoljára az éjfekete hajura nézhessek.
Viszont azt magamban eldöntöttem, hogy nem szabadul majd tőlem egykönnyen. Tudom, hogy ugyanolyan szomorú, mint amikor sírni láttam az erkélyen. Nem tágítok afelől, hogy segítenem kell rajta.

Jungkook gyorsan szedi a lábait és tudom, hogy nagyon fázik, bár szerencsére a másik ház nagyon közel van így nem lesz gond vele. A kétszer akkora kabátja aranyosan mutat rajta, bár sajnos már nem pillantott vissza felém.
Utoljára még elmosolyodom a fiú látványán, majd a telefonomat elővéve fordítok figyelmet Jiminre.