ᴠᴋᴏᴏᴋ | ᴀᴢ ᴇʀᴋᴇʟʏ

| csalódásból | 10 |

— Jungkook! — nézek vágyakozva, tele szenvedéllyel az engem ölelő fiúra.

Ő biztosan az én kicsikém.

      A tudatom, vagyis az épp eszem elhagyott engem ezekben a pillanatokban, azt sem tudtam hol vagyok, merre menjek, vagy mi a célom, bár az előttem álló megszeppent fiú ajkai hívogatóak voltak számomra, teljesen máshol jártam, valahol Jungkookkal. Az újabb pohár pedig akaratom ellenére került a kezembe, aminek tartalmát könnyűszerrel jutattam szervezetembe, nem tudom hányadik pohárnál tartok, de már nem is tud érdekelni. Jungkook viszont a karjaimban van, így nyugodt vagyok.

— Jungkook — simogatom meg a haját, bár már nem is látok rendesen.

— Kiről be-

— Olyan szép vaaagy — nevetem el magam hiszen annyira abszúrdnak érzem az egész helyzetet.

— Taehyu-

— Meg akarlak csókolni — nézek rá vággyal tele, és nehezen tudom visszafogni magamat, bár érte mindent megteszek.

— Én nem Ju-

— Meg foglak csókolni — simitom le kezeimet arcára, és teljesen elveszek benne, hallom a hangját érzem, hogy hús, vér ember. Ajkaimat lágyan érintem övéihez, szinte ég a bensőm. Elveszek a puha ajkak által nyújtott bizsergésbe, és egyfolytában csak a neve jár a fejemben. Jungkook. Jungkook.

— Taehyung te nem vagy normális, ki a franc az a Jungkook? És miért csókolsz meg engem, miközben az ő nevét ismételgeted? — apránként dolgozom fel az információt, és megdermedek, teljes testtel, amikor a kiabáló hang tulajdonosaként nem az én Jungkookomat pillantom meg.

* * * * *

       Tegnap megcsókoltam az egyik legjobb barátom, ráadásul úgy, hogy közben Jungkookra gondoltam, és azt hittem, hogy az édes fiú ajkait érzem a sajátomon.
Miután Hyunjin elkezdett velem ordibálni, hogy ki az a Jungkook, és most azonnal magyarázzam el mit miért csinálok, úgy eldőltem, mint egy krumpliszsák. Vagyis elvesztettem az eszméletemet, ami egy házibuli közepén elég gyakran megtörtént velem régebben is.
Így amikor felébredtem Hyunjin otthonában találtam magam, aminek nem kifejezetten örülök, legalább estek volna ki az emlékeim, de sajnos mindenre emlékszem, ráadásul a fejem majd széthasad. Rég voltam részeg, így már el is felejtettem mennyire rossz a másnaposág.

— Jó reggelt — szólal fel hirtelen Hyunjin, akit most jobban megnézve nem is értem hogyan hasonlíthattam össze Jungkookkal. Ugyanolyan éjfekete hajuk van, de Jungkook szemeit senki máséval nem szabadott volna összetévesztenem. Az apró fiú pedig alacsonyabb Hyunjinnál, és apró, csábító ajkai vannak, pisze orra, és mi a jó édes istent akart volna egy házibuliban?

— Beszélni akarsz? — kérdezem meg tőle egyenesen, mire hevesen bólogat, én pedig egy hangos és fáradalmas sóhajt hallatok, Hyunjin erre megenged magának egy apró mosolyt.

— Úgy gondolom tudnom kéne egy pár dologról a tegnapi után — lép oda az ágyhoz és leül mellém.

— Nem szeretnék sokat magyarázkodni, főleg, hogy haza kellene mennem — ugyanis látni akarom Jungkookot, de ezt inkább meg sem említettem neki.

— Csak mond, amit mondani akarsz.

— Go-gondolom észrevetted, hogy azt hi-hittem mást csókolok meg — mondandóm befejeztével az arcom vörös színben pompázik, miért ennyire zavarbaejtő a helyzet?

— Neeem Taehyung, dehogy vettem észre — forgatja meg a szemeit, szarkasztikus megszólalása után csak még rosszabbul érzem magamat, szörnyű barát vagyok.
— ki az a Jungkook? Hm?

— Erről nem szeretnék beszélni, remélem meg tudod érteni.

— Ő változtatott meg?

— Tessék? — akadok fent ezen az apró kérdésen, ami azért enyhe túlzás. Hogyan változtatott volna meg, hogyha kétszer beszéltem vele eddig?
Bár az egy fontos dolog, hogy miatta nem vettem részt már annyi találkozón a barátaimmal, amit egy ideig nem is bántam.

— Tehát ő az. Mind tudtuk, hogy egy személy áll a háttérben. Azért nem jársz már el velünk, és azért lettél ennyire nagy szentlélek.

— Mire akarsz kilyukadni? — teszem fel a kérdést kertelés nélkül.

— Hagyd el — szívem szerint felnevettem volna ezen a felszólaláson, de nem tudtam, hiszen, hogyan hagyhatnám el, ha még nem is az enyém?

— Nem kellene ilyeneket mondanod.

— Nem veszed észre, hogy milyen lettél? — kérdez vissza reflexből.

— Hyunjin neked mi a fasz bajod lett hirtelen? — kiáltok rá már a végére, semmi kedvem ehhez az egészhez, a fejem pedig egyre jobban tiltakozik minden ellen, és a legszívesebben a csöndet preferálnám most, helyette itt veszekszem a barátommal, akinek alapból nem sok köze lenne hozzám és Jungkookhoz.

— Szere-szeretünk Taehyung, és nem akarjuk, hogy vége legyen a baratátságunknak! — mondja kétségbeesetten és alapesetben megsajnálnám, de így nem sok mindent érzek, egyszerűen csak dühös vagyok.

— Pont jó úton haladtok afelé, hogy rohadtul vége szakadjon ennek az egész barátságnak — mondom és erőteljesen tépem fel az ajtót, amin kisétálni most megkönnyebülést okoz számomra.

——————————————
Köszönöm szépen, hogy elopvastátok az újabb részt!
A következőben már lesz több Taekook pillanat ~.~
——————————————