Elrabolva

~42. Rész~A repülőn

Eltette mobilját, majd látta, hogy Cole is előveszi. A fiú arcáról hirtelen eltűnt a mosoly.
- Mi a baj?- vette észre Victoria Cole hangulatváltozását.-
- Apánk írt... vár ránk a reptéren.- sápadt el.-
A hangosbemondó épp akkor kezdett el recsegni.
"Tisztelt utasaink! Kapcsolják be biztonsági öveiket, leszállunk, és következik az átszállás!"
- Nagyszerű..- harapott bele ajkába Victoria.-
Mi van, ha az ikrek apja éppen azon a reptéren vár a fiúkra, ahol tényleg leszállnak?..

- Jó, nyugodj le.. Mennyi az esélye annak, hogy tényleg ezen a reptéren vár? Egyáltalán tudja, hogy ti is idejöttök? És nyilván nem ezzel a repülővel jöhetett..- gondolkozott Victoria.-
- Talán nem tudja, hogy itt vagyunk..- mondta Cole, és idegesen ránézett ikertestvérére.-
A landolás után próbáltak elvegyülni a tömegbe, ami látszólag sikerült, mivel nem találkoztak a fiúk apjával. Leültek egy szabad helyre, és várakoztak az átszállásra.
- Itt biztos nem fog megtalálni.. Sok ember van körülöttünk.- nyugtatta a fiúkat Victoria.-
Cole idegesen topogott, Dylan hátradőlve gondolkozott, Sandra szomorúan nézett maga elé, Victoria pedig a telefonját nyomkodta. Megírta Justinnak, hogy eddig mik történtek, és segítséget kért.
- Fiúk.. egy barátom tud segíteni, ha megmondjátok az apátok nevét.-
- Miért tudna segíteni a barátod?- kérdezte Dylan.-
- Van valami, amit nem tudtok rólam.. de nem ez a legjobb alkalom, hogy megtudjátok szerintem. Csak bízzatok bennem. Csak egy név.-
- Hogy tudnánk megbízni benned, ha valamit eltitkolsz előlünk?- húzta fel szemöldökét Dylan.-
- És én hogy bízzak meg bennetek, ha ti is eltitkoljátok az apátok nevét? Nem vagyok se rendőr se semmi, felnyomni meg nem foglak titeket.. Csak segíteni akarok.-
- Jó..- egyezett bele Cole.- Az apánk neve Simon Tate.-
Dylan láthatóan összerándult a név hallatán.
- Köszönöm.- csak ennyit mondott Victoria, és már írta is a nevet Justinnak.-
A hongkongi reptéren tétlenül várakoztak 10 percig, amikor Victoria telefonjára jött egy értesítés. Mindenki feszülten a lányra nézett, aki az érkezett sms-t olvasta. Meglepődött, és idegesen Sandra felé fordította a telefont. Ez állt Justin üzenetében:
SIMON TATE
Kor: 50
Lakcím: Los Angeles,
Állampolgárság: amerikai
Foglalkozás: -
Család: feleség Suzanne Mars
fiai Dylan Tate, Cole Tate, Martin Tate
Egyéb: alkoholista, volt kémünk, viszont már az ellenség oldaláról figyel meg, utoljára 3 hete láttuk, de mi is figyeljük őt nyomkövető segítségével
Mostani tartózkodási helye: Los Angeles-i otthona
- Jézusom!- lepődött meg Sandra.-
A fiúk kérdőn pillantottak a két lányra, akik újra és újra elolvasták az üzenetet.
- Na, mi van már, én is látni szeretném!- türelmetlenkedett Cole.-
- Jó, nyugi - kapcsolta ki telefonját Victoria.- Biztonságban vagytok.-
A fiúk láthatóan megkönnyebbültek, de így is maradt bennük kérdés.
- De..- gondolkozott Victoria.- Ti tudjátok, hogy apátok mit művel?-
A fiúk hezitáltak, és egymásra néztek.
- Nem kell titkolni.. legyünk őszinték egymással, ez bízzunk egymásban. Tudom nehéz, de ez most kulcsfontosságú.-
Victoria felváltva nézett a fiúkra válaszra várva. Cole és Dylan egymásra néztek, majd Cole megszólalt:
- Apánk kém volt... a LASC nevű cégnél. Aztán átállt a Sötét Kém oldalára.-
- És nektek ehhez van valami közötök? Ti is kémek vagytok?- kérdezte feszülten Victoria.-
- Nem.- válaszolta egyszerűen Dylan.- Mi nem vagyunk benne a sötét ügyekben.-
- Ez megnyugtató.- mondta kedvetlenül Victoria.- Azért jöttem el nyaralni, hogy ezeket elfelejtsem. De úgy látszik nem fog sikerülni.-
- De legalább mindannyian biztonságban vagyunk. Akkor most felejtsük el ezt az egészet, és szórakozzunk!- mosolyodott el Cole.-
(Victoria): Éreztem, hogy az ikrek valami rosszban sántikálnak. Valami nagyon nem stimmelt velük, és ez aggasztó. Szeretnék végre elszakadni ettől az egész titkos ügynökös dologtól, de úgy látszik, nem sikerül. Valamit ők tudnak, amit én nem, és ezt majd meg kell tudnom.
1 órás várakozás után végre elkezdődhetett az átszállás, és Hong Kongtól már egyenesen Balira mehettünk. Amikor már a repülőre szálltunk fel, a fiúk még velünk voltak, viszont ezen a repülőn mások voltak az ülések. Kettesével lehetett ülni, tehát én nyilván Sandrával ültem, és az ikrek elénk ültek.
Mindannyian némán ültünk, a gondolatainkba meredve. A fiúk nekem túl gyanúsak, bár lehet, hogy már csak én vagyok paranoiás vagyok. Justinnak megköszöntem az információkat, amire ő azt kérdezte, van-e valami baj. Mondtam, hogy nincs semmi, de ő persze nem hagyta annyiban a dolgokat, és rákérdezett újra. Nem akartam belekezdeni az egész sztoriba, szóval azt válaszoltam neki, hogy majd máskor mesélek. Justin erre csak annyit írt, hogy miért vagyok kíváncsi Martin apjára. Rögtön lefagytam. Nem is jutott eszembe, hogy ez az a Martin. Az apja a kémcég régi tagja, most már áruló, és lehet, hogy ő maga is egy kém. Értem miért akar befurakodni a mi társaságunkba. Tudja, hogy nem teljesen szakadtunk el a titkos ügynök világtól, és most igazi kémként megfigyel minket. Hogy erre hogy nem gondoltunk! Justin, miután ő is ráeszmélt, ki is az a Martin, csak annyit üzent, hogy basszus. És az ikrek pedig szintúgy benne lehetnek ebben az egészben, hiába mondták, hogy nem. Bár érdekes, hogy így összetalálkoztunk, ez így már tényleg a véletlen műve.
Az időeltolódás miatt úgy döntöttem, hogy aludnom kéne, szóval beraktam a fülhallgatómat, és kényelmesen elhelyezkedtem.
2 óra múlva...
Los Angelesi idő szerint most este 9 óra lenne. Hong Kongban, ahol átszálltunk a következő nap 12 óra, és Balin most szintén dél van.
Ha minden igaz, akkor van még 5 óra utazás, és Balira érkezünk, valahogy délután 5 óra körül.
Sandra épp aludt, a fiúk meg beszélgettek. Tudom, nem túl illedelmes, de hallgatóztam.
- Kedves volt tőle, igen... de nem tudom mennyire megbízható..- mondta Dylan.-
- Nincs vele semmi gond. Inkább mi... szerintem hagyjuk fel ezt az egészet. Kit is érdekel!- válaszolta Cole.-
- Ezt tudod, hogy nem tehetjük. Ez a feladatunk. Az utolsó.- hangsúlyozta ki Dylan.-
- De akkor se akarom becsapni..-
- Jól tudod, hogy ez az utolsó, mint már mondtam. Utolsó küldetés, utolsó személy, utolsó jutalom...-
- Neked most is a pénz jár az eszedben?- akadt ki Cole.-
- Jó, bocs.-
- De nem fogjuk belekeverni őket, jó? Hiába tudjuk...-
- Nyugi, ezt garantálom.- mondta befejezve Dylan.-
Cole óvatosan hátrafordult, hogy megnézze, alszanak-e a lányok. Victoria látta a szándékot, és rögtön becsukta a szemét.
- Szerintem nem hallották..- nézte őket Cole.-
- Jó. Akkor innentől fogva nincs semmi pánik, nyavalygás, elintézzük azt, amiért jöttünk, és kész.-
- Én nem panaszkodtam, már nem azért...- forgatta szemét Cole.-
Victoria újra kinyitotta a szemét. Vajon miben sántikálnak a fiúk?