Hősök kora

11. Nick

átírott változat

Kész katyvasz az egész. Meg mindig emészttetem a történteket. A mitológia, a szörnyek, a boros krapekok meg a beszelő lóhátsójú valamik léteznek. Szuper.

Emellett Lily elájult, Becky vagy ki elájult, kiderült, hogy Percy a testvérem. Tudom, hogy ki az apám, aki le se kakilja a helyzetet. Nagyon kellemes. Ráadásul az Apám egy isten. EGY ISTEN!!!
Ráadásul nem is akármilyen. A tengerek istene. A Nagy Ászok egyik istene. De persze az se zavarta, amikor a gyereke megölte a saját anyját?

Nem, mert ő egy isten és ő megteheti ezt is.

Még azt valahogy elfogadnám, hogy valami 100-120 félvér gyereke lenne, de....CSAK HÁROM VAN.
Percy, aki a kedvenc gyereke, Tyson, aki egy küklopsz és ott van lenn a vízben és kovácsol vagy pedig harcol esténként, de mégis ott van az apjával. Végül ott vagyok én. A gyerek, akit nem látott, nem ismer és meg sem védett. Nem fogadott el. Nem ismert el. Pedig megtehette volna. Már bizonyítottam az erdőben. De ő nem ismert el a táborba lépésemkor. Szégyell? Mi más rosszat tettem?

Ezen kattogott az agyam miközben a Poszeidón bungaló egyik bridzsén feküdtem. Én voltam az egyedüli, aki már a fix házába került. A többieket Hermészéknél szállásolták el ideiglenesen. Mégsem éreztem magam otthon, mintha ez lenne a helyem, de mégsem. Mintha a téma jó lenne egy festményen, de te nem illessz bele teljesen. Kitűnsz.

Nem, nem a berendezéssel volt a gond. Ízléses volt és olyan mediterrán. Amit imádtam. De a feelingje fura volt. Ezért inkább felpattantam és kimentem kiszellőztetni a fejem. Egy ideig csak úgy barangoltam. Aztán találtam egy kis tavacskát bár lehet, hogy az már a tenger volt? Távolról nem látszott így leültem, de annyira nem izgatott, csak leültem a stégre.

Felsóhajtottam és tudtam, hogy ez lesz az én búvó helyemet. Csendes és senki sincs itt. Csak úgy üldögéltem egymagamban. Olyan felemelő érzés volt mindent figyelmen kívül hagyni és csak lenni.

Én nem vagyok Percy. Nem vagyok egy hős. Egy egyszerű kisgyerek vagyok, akit megviselt az anyja halála. Amit ő okozott.
Egy kósza könnycsepp gördült le az arcomon. Nem szeretek sírni. Szerencse, hogy senki se látja.
Párszor azzal próbalom meggyőzni magam, hogy nem a történtek nem miattam történtek. Hogy véletlen volt. De nem volt az.
-Pontosan. Nem volt véletlen. -szólalt meg valaki mögöttem. Összerezzentem. Nem hallottam, hogy valaki mögöttem lett volna.
-Nyugi nem harapok kölyök. - ült le mellém az ember. Magas, kicsit ősz hajú ember volt, aki az esti órákban is futó shortot viselt sportcipővel. Pólójára egy felirat volt nyomatva, ami az volt, hogy: "Kentaurok Futóversenye 1983" Kicsit fura.
Bár nem értem, hogy jutott oda be, nekem nem tűnik félig lónak.
Nem álltam fel, nem mentem arrébb csak folytattam az üldögélést. Nem tudom mennyi idő telhetett el amikor újra megszólalt a tag.
-Olyan jó lenne párszor csak úgy leülni és lenni. Utoljára Percy Jacksonnal tettem ezt. Akkor sem engedhettem meg magamnak és most sem. De mindig jól esik egyet szusszanni. Még az isteneknek is kell egy kis pihenő. - dőlt hátra a férfi.
-Ismered Percyt? -emeltem fel a fejem. Ja, persze őt ki nem ismeri.
-Igen. Én segítettem neki a második küldetésén. Adtam neki pár dolgot, ami jól jött neki a küldetés alatt. Jó hasznát vette nekik. -magyarázta.
- Várjunk isten? -tértem észhez. Mit kellene csinálnom? Meghajolni, megcsókolni a lábát vagy valami mást?
Ráadásul tudta, hogy mire gondoltam. Vagy már megint magamban beszéltem.
Összeszorítottam a szemem. Ez nagyon ciki.
-Lehet, hogy hülye kérdés, de melyik isten vagy? -szorítottam össze a szememet.
-Nem ismertél fel? -ráncolta a szemöldökét.
-Nem vagyok jártas a görög mitológiában. Ráadásul futóruhában van így egy sima mindennapi futó is lehetne, aki éppen most készül a marthónra. -vontam meg a vállam.
-Akkor bemutatkozom. Hermész vagyok. Főként a tolvajok és a hírnökök istene. -magyarázta.
-Aha. -reagáltam le.
-Hogy tetszik a tábor? -próbált beszélgetést kezdeményezni.
-Nem érzem azt, hogy idetartoznék. -vallottam be.
-Értem én. -bólintott. Ezt úgy mondta mintha valamit tudna, amit én nem. De nem firtattam.
-Melyik a kedvenc csillagképed? -fordult felém.
-Héraklész. Vagy pedig a Rák. DE inkább Héraklész. -mondtam.
-Azért, mert egy hős volt?
-Nem azért, mert egy balfék volt. Megnyugtat, hogy ő jobban elrontotta az életét, mint én eddig. Pedig nekem is sikerült egy párat elkövetnem.
-Érdekes...Percy is ugyan ezt válaszolta nekem. -tette hozzá. Nem volt esélyem reagálni mert valami megszólalt. Olyan sziszegősen.

-Aphrodité az egyes vonalon. -mondta az egyik hang. Nagyon sürgős. -tette hozzá.
-Apollón a kettes vonalon. -szólalt meg a másik. És nagyon türelmetlen, kifogyott a kedvenc samponja, ezért kér még egy raklappal.

Ez meg mi a fene. Csak nem siklók vannak ezen a partszakaszon. De az nem ad okot arra, hogy beszéljenek. Nem vagyok oda-vissza a hüllőkért. Szeretem őket elkerülni jó messziről.

-George, Marta! Megmondtam nektek, hogy ma nem kérek a hisztiből, amiket szokás szerint mindig csapnak a vevők. Ráadásul nem nagyon érdekel Apollón rinyálása. Miért fogyasztotta el ilyen gyorsan? Két napja adtam neki...mennyit is? Ja, igen 24 dobozzal! az egy másik istennek elég 3 hétre, ha nem többre. Ő pedig elfogyasztja két nap alatt. Azt értem, hogy a higiénia fontos, de ez már sok. - morogta. - Bocsánat Nick a felfordulásért, bemutatom neked Mártát és Georgot.

Aztán olyan dolog történt, amin már meg se lepődtem. Annyi minden történt már, hogy ez az apróság már nem akasztott ki. Előhúzott a semmiből egy fémből készült botot. A boton egy pár szárny volt és két kígyó volt rátekeredve. Mintha láttam volna már ezt a botot. Olyan ismerős volt.

-Ez a Caduceus. Onnét lehet ismerős, hogy majdnem minden gyógyszertár ajtaján megjelenik ez a jelkép. - magyarázta. Aztán átalakult a bot. Olyan volt mintha kiolvadna saját magából. De csak a kígyókká.

Vagyis két kígyóvá, az egyik kékes színű volt, a másik pedig pirosas sárga.

- Ezek kígyók...-mondtam teljesen nyugodtan.

-Nem szerinted? Patkányok vagyunk. Hmmm...a patkányok finomak. -mondta a kék színű.

-George, hagyd már a félisteneket a patkányaiddal. -szólt a másik kígyó.

-És beszélnek. -tettem hozzá. Ezen se lepődöm meg. Vagyis de....egy kicsit Az elmúlt napokban sokkal abszurdabb dolgokat is láttam. Két beszélő kígyó rácsavarodva egy ezüst botra nem rázta meg annyira a lelki világomat.

-Szeretnétek, hogy rezgőre állítsalak titeket? Ha nem akkor maradjatok csendben. Érthető voltam? -mondta Hermész.

...egy....mukkanás...sem...volt...a....válasz...erre...a....kérdésre...

-Szuper. Na akkor most térjünk a tárgyra. Hogy miért is jöttem. -csapta össze a tenyerét. -Ugyebár csak te vagy elismerve időzőjelesen. - mutatott macskakörmöt Hermész a kezével.

-Rólad lerí, hogy a tenger isten fia vagy. -aztán suttogva alig hallhatóan hozzá tette. - Melyik fo...
A véget már nem is lehetett hallani. Inkább nem kérdeztem rá. Nem akarom magamra haragítani az egyelten istent, akit ismerek. Bár magamat ismerve sikerülni fog.

-Ma lesz a tábortűz akkor van a legnagyobb esélye annak, hogy elismerjek a többieket. A következő küldetésnek te leszel a vezetője. Csak hogy ne lepődj meg. És a próféciáról se feledkezzünk meg. Ez fontos. -fejezte be a hablatyolást az isten. A mondandójának a felét nem értettem.
-Aha...-csak ennyit mondtam. -Biztos úgy van ahogy mondja.
-Nekem semmi kedve vezetni egy csapatot. Ha tényleg tudja mi történt az anyámmal...-itt elcsuklott a hangom. -Akkor jól tudja, hogy nem vagyok egy hős. Nem tudok egy csapatot vezetni. Még a végén miattam fognak meghalni. Nem fogok felelni más emberek életéért. Még a barátaimnak se nevezném őket. Idegenek életét nem fogom kockáztatni a barátaimét pedig még kevésbé. -hadartam. Nem akarom, hogy másoknak is bántódása essen.
-Az istenek is tanulhatnának tőletek egy s mást-biccentett Hermész. Aztán eltűnt.