Hősök kora

16. Justin

átírott változat

Hol az eszem? Az a csöppnyi, ami még van? Mégis, hogy gondoltam azt, hogy hangosan
jelentek ki ilyen dolgokat? Ráadásul le is égettem magam. Én nem vagyok az a fajta ember csak világgá ordítja az érzéseit.

Először is most derült ki, hogy mégis ki az Apám, akivel ugye még soha se találkoztam, erre a reakcióm, ami ugyebár nem létezik. Vagyis úgy tűnt. Mert én ahelyett, hogy elcsodálkoztam volna a származásomon, muszáj volt valami meggondolatlan dolgot mondanom.

Visszatérve, nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Az Apám Apollón vagy pedig Apollo? Még mindig nem vagyok tisztában ezzel. De a helyzeten nem változtat. Az Apám a vadászat, a költészet, és a szörnyű karácsonyi zenék istene. Én vagyok a legszerencsésebb. Pedig még énekelni se szeretek. Vagy tudok. Az egyedüli dolog, amit tudok, hogy köze van hozzám és Apollohoz, az az íjászat.
Ezen gondolkoztam, a tábortűz után, ami elég fura hangulatban telt. Mindenki furán, vagy irigylően, esetleg boldogan nézett ránk. Ezek szerint nem egy mindennapi "elismerés" volt, ami most történt. Neptunusz, Aphrodité, Athéné és Apollo. Nem tudok sokat róluk, de mindegyik főisten és van köztük római is. Lehet, hogy ez nagy dolognak számít.
Éppen az elismerés után voltunk, de én nem szerettem volna maradni a "buli" részén. Nekem ez tökéletesen elég volt a mai napra. Bementem az egyetlen bungalóba, amit ismertem és elkezdtem összeszedni a dolgaimat. Ami nem volt sok. Pár ruhám volt, az íjam és körülbelül ennyi. Plusz még pár kacat, amit indulás előtt felkaptam. Például egy tampon. Fogalmam sincs, hogy kerülhetett bele. Ugyebár a még el nem ismert félvérek a Hermész bungalóba kerülnek és így, hogy már elismertek, következik a kilakoltatás. Átkerülök az Apollónba. Nem tudom, hogy miért ide kerültem. Ha én is római vagyok akkor nem ebben a táborban van a helyem. De Nicknek se. Nem tudom, hogy megy ez, de szerintem ez nagyon nincsen rendjén.
Csomagolás közben halottam, hogy valaki belépett a bungalóba. Hezitálás nélkül felkaptam az íjamat meg egy nyílvesszőt és gyorsan felhúztam azt. Aztán szembe fordultam a settenkedő árnyékommal.

-Hohó...csigavér. Békével jöttem. Csak ebben a bungalóban lakom. -emelte fel a kezét ijedten a lány. Hosszú haja az arcába csapódott a hirtelen mozdulat miatt. Zöld szeme pajkosan csillogott. Mint akinek ez a stressz szint meg se kottyan. Csak hergelni próbál vele. Gyorsan leengedtem az íjat. Ha nem szól simán lőttem volna.

-Bocsi, kicsit paranoiás vagyok. -vakartam meg a tarkóm. Ez nem az első alkalom volt. Készenlétbe állok, mint egy kifeszített húr. Haha. Hogy milyen ironikus.

-Ja persze, értem én, velem is mindig megtörténik, hogy egy íjat fognak rám a saját otthonomban. -forgatta a szemét. - Amúgy Gwen vagyok. Hermész lánya, mint rájöhettél.

-Én Justin vagyok, és mindjárt lelépek csak összeszedem a cuccaimat. -kezdtem el szedelődzködni. Csak beledobáltam mindent, de nem találtam meg egy dolgot.

-Ezt keresed? -mutatta fel a noteszemet Gwen.
Igen, tényleg napló féleséget vezetek. Fiú létemre is.
Sok ember azt gondolja, hogy egy fiú nem tud naplót vezetni mert egyszerűen nem köri le őt. De én is csak akkor teszem amikor kedvem vagy időm van rá. De a dolgaimat is abban szoktam levezetni. Vagyis amikor még normális gyerek voltam, akinek olyan lényegtelen és haszontalan dolgokkal kellett foglalkozni, mint földgömb projekt. Visszatekintve nem volt, vagy lesz nagy hasznomra.
De, ami mégis legfontosabb benne, azok a verseim. Így belegondolva mégis több közöm van Apámhoz, mint gondoltam.

-Igen, de hogy vetted el? Mélyen a táskámban volt. Talán egyszer vettem elő egész nap. -néztem rá.

-Hát a lopás istene az Apám szóval vannak trükkjeim. -nyújtotta vissza a noteszt. Gyorsan kikaptam kezéből és beletuszkoltam a táskámba. Általában rendet szoktam tartani magam körül, de most csak szabadulni akarok és végre egy végleges házat kapni. És aludni, végig aludni az egész napot. Másnap meg elkezdeni edzeni. Úgy érzem, hogy rám férne, mégis csak félisten vagyok, akik amúgy csak a mitológiában léteznek, erre kiderül, hogy én is az vagyok.
-Amúgy, hogy kerültél ide? -kérdezte érdeklődve.
-Te nem tudod? Mindenki, aki eddig megszólított ebben a táborban az jobban tudta, mint én. - tettem meglepődést.
-Nem nekem tényleg dunsztom sincs a történetedről. -mosolygott.
-Hát nem csak te vagy így ezzel. -csóválta a fejét Gwen.

☆☆☆☆☆

Még egy keveset beszélgettem Gwennel de a vége felé kezdtem egy kicsit kellemetlenül érezni magam, mert nagyon tudni szerette volna a múltamat. Persze megértem, hogy érdekli őt és nem fél megkérdezni az embert erről, de még én magam se értem teljesen, hogy mi folyik itt.
Éppen kiléptünk a Hermész bungalóból amikor megérkezett a megmentőm.
-Szia, Gwen! Elrabolhatom egy kicsit? - jött oda hozzánk egy srác. Olyan 18-20 év közöttilehetett. Nyakán egy láncon 6 gyöngy volt. Mindegyiken más motívum. Sötét szőke haja volt és ugyanolyan kék szeme, mint nekem. Látszott, hogy sportol valamit még a kis termete mellett is. Ahogyan néztem rájöttem, hogy simán letudna nyomni engem egy szkander versenyben vagy bármi más erőnléti dologban. Jobb lesz nem újat húzni vele. Nem is terveztem. Gyorsan felkaptam a táskámat és kefelé menet intettem egyet Gwennek.
-Hello. Justin vagyok. -nyújtottam a kezemet srác felé.
-Én Aaron vagyok. Örülök, hogy meg ismerhetlek. -fogadta el a kezemet. Nem kellett semmit se, mondania felismertem benne magamat. Ő az egyik testvérem. féltestvérem. Nem fontos a különbség. -Már egy ideje nem jött senki hozzánk. De tényleg. Általában évente jön 1-2 de idén, meg tavaly senki. -csóválta a fejét.
Csak bólintottam. Nem tudtam ehhez mit szólni. Nem kellett sokat sétálnunk csak két bungalónyit.
Megálltunk egy világos sárga előtt, aminek a teteje kék volt. Ha közelebb mentél akkor lehetett látni, hogy apró hárfák és nyilak vannak a falra pingálva arannyal. Nem biztos, hogy valódi, de mégis nagyon szépen néz ki. Az oldalát meg indák fonták körbe.
-Üdvözöllek, az Apollón bungalóban. Nem tudom, hogy mennyi ideig fogsz itt maradni, de szívesen látunk téged itt, mindig. -nyitott be.
Amint, beléptem és becsukódott az ajtó utánam, érzetem, hogy valami elsuhan a fejem felett. Majd belecsapódik a fába. Valaki nagyon szórakozott kedvében volt. Mindenki néma csöndben volt. Csak az egyik lány kezdett el kuncogni.

-Humoros. -mosolygott Aaron. -Ezt be is terveztétek, vagy csak úgy összejött, Lucy? -kérdezte. Lucy csak megvonta a vállát.
-Csak gyakoroltunk a Beavatásra. -mondta az egyik kisebb gyerek, aki egy hárfát tartott a kezében.

-Shhh...Eli, nem szabadna ezt így emlegetned. -csapott rá egy kisebbet a fejére. -Amúgy se vehetsz részt még rajta. Minimum 14-nek kell lenned, hogy részt vehess rajta. -mondta.

-Mi az a Beavatás? -súgtam oda Aaronnak. Nem akartam csak úgy világgá kürtölni, mert nekem úgy tűnt, hogy mindenki tisztában van ezzel a dologgal. És nekem, mint új, dunsztom sincs, hogy mégis mi történik ezen a beavatáson. Szerencsétlenségem miatt pont akkor lett néma csönd amikor feltettem a kérdést.
-Úgy imádom ilyenkor a képüket. Mindenki ilyen szokott lenni. Azt gondolják, hogy majd ki kell önteniük a vérüket egy borral teli pohárba és majd azt majd meg kell inniuk. -vihogott az egyik.
-Hát nem is áll annyira messze tőle, Jacob. -morogta az ágyon terpeszkedő srácnak Lucy.
-Mennyire udvariatlanok vagyunk. - pattant fel az egyikőjük. -Meg se kérdeztük a nevét és mi se mondtuk meg a miénket. -jött oda hozzám. Alacsony, lófarokba kötött barna haja volt és kék szeme, mint mindnyájunknak.
-Stella vagyok, de mindenki csak Stellnek szólít. -pillantott fel rám. Amikor a többiek is észbe kaptak ők is elkezdtek bemutatkozni.
Annyi név özönlött felém, hogy azt hittem, hogy elsodor.
Tényleg. Az utolsó lány ragadta meg a tekintetemet. Amikor már teljesen láttam az arcát rá is jöttem, hogy miért.
-Emma vagyok. -mosolygott rám. Hirtelen azt hittem, hogy Lily áll előttem. Már majdnem megkérdeztem tőle, hogy mégis mit keres itt ebben a bungalóban. Kísértetiesen hasonlítottak egymásra. Pár arcvonás volt más meg a testalkatuk, de a többi ugyanaz volt. Vagy pedig őrült vagyok és megszállottan látom mindenben a lányt.
-Na, ezzel is megvagyunk. -csapott rá a vállamra Aaron, mikor befejeztük.
-Igen, megpróbálom megjegyezni a neveket, de egy ideig el fog tartani. -ingattam a fejemet.
-Ja. De mi megyünk is skacok. Justin nyugodtan csak dobd le a cuccaidat valahova majd elrakod normálisan később. Ne felejtsétek el, hogy Elinek hamarabb kell ma mennie, mert egy igen komoly órája lesz holnap Annabeth-el. -mutatott a kisfiúra. -És nincs vita.
-Mi hova megyünk? -kapkodtam a fejemet. Mi a jó ég történik itt?
-Egy kis gyakorlásra a beavatáshoz. -kacsintott rám Aaron.
-Nincsen ahhoz egy kicsit túl késő? -mentem Aaron után, aki kár rég kinn volt a sötétben.
-Az esti íjászatnál nincs jobb. . -fordult meg vigyorogva és tárt karokkal, mint aki éppen most nyerte meg az olimpiát.