Hősök kora

15. Becky

átírott változat

Hova menjek? Hozzám senki nem jött oda az alatt a címszó alatt, hogy "idegen vezetés" vagy "segítség". Egyedül kell megoldanom. Mint mindig. Kicsit megkönnyebbültem, amikor találkoztam Justinnal, mert azt gondoltam, hogy végre lesz valaki, akivel közösen kerülhetünk bajba. Vagy megoldani közösen a bajt. De, amikor megérkeztünk a táborba minden felbomlott. Justin ment a maga útjára, ami nem találjátok ki, de valami csoda fogytán összefonódik Lilyével. Na és így kettő mínusz. Nicket nem szívlelem így ennyi. Egyedül kell megoldanom a gondjaimat.
Nagyban sétáltam és kémleltem az eget, mert ugyebár nekem nincs ennél jobb dolgom és nekem feltétlenül felfelé kell bámulnom az élet dolgain töprengve, amikor neki mentem valakinek. Olyan ügyes vagyok. Vállveregetést.

-Jaj, bocsánat, ugye nem esett semmi bajod? -hajolt felém egy kreol bőrű lány. Nagyon szép volt, kicsit irigyeltem is érte őt. Váll alá érő sötét barna haját egyszerűen kiengedte. Pár tincsbe belefont madártollakat. És nem volt kisminkelve. Természetes szépség volt. Egyszerű farmer és egy atléta. Gondolom túl meleg volt a tábori pólóhoz.
-Semmi gond csak nem találom a helyemet itt. -sóhajtottam. Nem szeretem az emberekre rázúdítani a dolgaimat, ezért inkább diszkrét maradok.
-Amúgy Piper vagyok. -mutatkozott be.
-Én Becky, most érkeztem. De ez szerintem tökéletesen lerí rólam. -feleltem kínosan.
-És? Hogy tetszik a hely? -érdeklődött. Az őszintét megvallva, igen otthonosnak tartottam helyet. De nekem nincs annyira semmi, amihez hasonlíthatnám.

Mindenki ismert mindenkit és úgy tűnt jól érezte magát. Hangulatos és otthonos volt.
Nekem már egy ideje nem jutott ki ebből. És most, hogy visszakaptam valamilyen szinten, nem tervezem elveszíteni ezt a lehetőséget is. Mert volt egy esélyem, amiből nem kértem. Lakni a rokonoknál. Azoknál, akik csak kihasználnának. Nem tudom mit gondolt az Apám. A legrosszabb, hogy ezzel ő is tisztában volt. Inkább a pokolba, mint vissza hozzájuk. Vagy egy bentlakásos suli. Én ezt a lehetőséget választottam. Egy leányiskola. Mert persze csak ezt engedték. Ha nem vagyok velük, akkor is irányítani szeretnének. Nem tudtam sehogy se megszabadulni tőlük. A leányiskolába utánam küldték az egyik unokatesómat, akit csak "Miss. Tökéletességnek" hívok. De úgy is viselkedik. Vagyis csak próbál úgy viselkedni. De nem szemtől-szembe, hanem csak a háta mögött hívom így. Már csak az kéne, hogy jöjjön a tökéletesen kimanikűrözött körmével és kikaparja a két szép szememet. Na jó. Bár párszor a szemébe is mondom.

Aztán ott van Alicia nénikém. Kicsit mániákus és mindig Anyát emlegette. Hogy jajj szegénynő nem láthatta a lányát, hanem rögtön fogta magát és eltávozott. A másik kedvenc témája az a szidásom. Hozzá hasonlítgatott. De nem kedvesen. Mindig csak a hibát kereste bennem. Zavarja a hajam színe, kis koromban még be is festette. Ki aza az ember, aki befesti a körülbelül 4 éves unoka húgának a haját? A magyarázata pedig erre az, hogy nem fogok így tetszeni az embereknek. Meg hogy emiatt szégyent fogok hozni rájuk. Emiatt a legtöbb képen barna a színű volt hajam. Hogy azt fogják az emberek gondolni, hogy örökbe lettem fogadva. Engem egyáltalán nem zavart volna.

Aztán ugye elég idős lettem saját döntések meghozására szóval ebben már nem irányíthattak engem. Végre a saját utamat járom. Persze, én naivan ezt gondoltam.
Csakhogy utána jött az a fordulat, hogy mégsem mehetek a fejem után és így jutottam el a leányiskoláig. Onnét meg ide.
A félvér táborba. Ahol nagyon remélem otthonra fogok lelni. Egyszer.
-Nagyon szép és nagy. És megnyugtat, hogy vannak olyanok, mint én. -mosolyogtam hamisan.
-Értem. Akkor másképpen kérdezem. Hogy érzed magad jelenleg itt. A táborban-javította ki magát a lány.
-Nem érzem magam biztonságban...-kezdtem volna el az érzéseim kifejezését, ami igen ritkán adódik meg, amikor valaki megszakította azt. Úgy gondlom, hogy nem okos megnyílni már az elején, mert garantáltan meg fogsz sérülni.
-Hát igen. Igazad van. Nekem például elszabadult egyszer a sárkányom. Vagy lehet, hogy kétszer. -karolta át a vállamat egy göndör hajú és sunyi mosolyú srác.
-Valdez, ne ijeszd el az újakat. Amúgy meg az csak a te hibád volt. -forgatta a szemét Piper.
-Mclean, te ugye nem varázsbeszédet próbáltál használni rajtam? -kerekedett el a szeme a fura srácnak.
-Mi van, ha igen? -vágott vissza neki a lány.
- Az valami Csiribú-csiribá, bumm akar lenni? -kérdeztem összezavarodva.
-Majd elmondom egyszer. Na, de visszatérve mit csinálsz itt Leo? -fordult, ezek szerint Leo felé Piper.
-Már nem is köszönthetem őket? Mert azzal elkéstél. - vágta rá. - Már találkoztam az elbűvölő Lilyvel, aki majdnem levitte a fejemet egy nyíllal. -háborodott fel Leo.
-Lehet, hogy ilyen hatással vagy a nőkre. -vontam meg a vállam sunyin.
-És milyen hatással vagyok rád? -vigyorgott hülyén. Erre Piper csak unottan megforgatta a szemét.
-Meg tudom mondani, hogy milyen magas a vérnyomásod. -mondtam ki az első rendkívüli dolgot, ami az eszembe jutott.
-Két szívverésből. -tettem hozzá vigyorogva. Ezt az "adottságomat" az orvostudomány nagyon jól tudná hasznosítani. Csak hogy nem vagyok oda vérért. Nem kezdek el hányni vagy émelyegni csak egyszerűen nem akarok benne nyúlkálni.

Számológépnek pedig nem akarok elmenni. Bocsi.

-Oké. Hajrá. De én ezt nem hiszem el. Leo Valdeznek ennél nagyobb hatása van a hölgyekre. Délután szerzek egy vérnyomásmérőt és megcsináljuk. -kezdett el futni Leo az erdőbe. Nem tudom miért indult el oda, de az a lényeg, hogy ő tudja. Remélem, hogy tényleg tudja.

Én is már arra készültem, hogy elindulok valamerre, hogy valami hasznosat is csináljak amikor hirtelen egy nagy víztócsa került az arcomra.
Most azon gondolkoztok, hogy ez mégis, hogy a fészkes fenébe történhet ilyen? Hát úgy, hogy a drága egyetlen Nick Oster nagyon humoros kedvében van ma. Lételemébe. Majd csak addig amíg el nem töröm véletlenül a kisujját. Szerintem nagyon jó barátok lennének Leo-val.

Amikor a víz elérte az arcomat azt hittem, hogy pánikrohamot kapok, de leküzdve a pánikot vettem egy mély levegőt és gyorsan letöröltem a vizet az arcomról. Megtanultam kontrolálni egy szinten. Eső, ivás, egy gyors kézmosás, egy ilyen rossz vicc? Okénak nevezhető.

De Nick még nem is ismer, szóval ne húzzon velem ujjat.
A hajammal nem tudtam mit kezdeni ezért kiengedtem a szoros copfomból és hagytam, hogy a nap megszárítsa.
Nick csak meglepődött a tettemen mert arra számított, hogy majd visszavágok. De Piper átlátott rajtam.

És az eddig szorongatott palackomat kinyitva az egész tartalmát rázúdítottak Nicknek a fejére. Csendes, cseles és drámai bosszú.
Ismerd ki az ellenséged fegyverét és azzal vágj vissza ugyanazzal. Nem fognak rá számítani.
Piper próbálta visszafolytani a vigyorgását, nem sok sikerrel. Velem is ugyanez volt a helyzet. Nick pedig csak állt és hagyta hadd folyjon le róla a víz. De neki se hiányzott a mosoly az arcáról.
-Bevallom nem számítottam erre. -ingatta a fejét a fiú.
-Ellenem senki ne merjen semmit se csinálni, mert az visszakapja garantáltan. -mondtam ki ezt az életem bölcsességet.
-Szerintem én inkább megyek és átöltözök. -rázta meg a fejét, így szerte szórva a vízcseppeket.
Amikor pár elért hozzám fürgén letöröltem, mintha ott se lett volna. Piper egy kicsit eszelősen nézett rám, de inkább nem firtatta a tettemet.
-Menni kéne enni. -fogta meg a vállamat.
-Ideje volt. Szörnyen éhes vagyok már egy ideje. -mosolyodtam el.