Vérszívó a suliban

27. rész "Baleset"

A gondolataimmal küszködve úgy döntöttem teszek egy kört. Ez az egész egy nagy kavarodás...Brandonnal járok ez így van, legalábbis azt hiszem...de Dante meg jött ezzel  a dologgal és most nem hagy nyugodni.  Valahogy ki kellene kapcsolódnom... olvasni nincs sok kedvem, se rajzolni. Akkor maradok a jól bevált kockulásnál. Igaz nem a legjobb elfoglaltság és bármi hasznosabb dolgot is csinálhatnék, de mivel ezt találtam a legegyszerűbbnek e mellett döntöttem.
A házba belépve anyámmal találtam szembe magam. Levettem a cipőmet és bementem a konyhába azzal a céllal, hogy egyek valamit.

- Hamar végeztetek.-szólalt meg apám újság olvasás közben.

- Csak beszéltünk egy kicsit.-nyitottam ki a hűtőajtót.

- Jó volt újra látni Dante-t. Kíváncsi vagyok, hogy vannak a szülei.-jött be anyám is a konyhába.

- Dante a tanulás miatt jött vissza ide és egyedül él.-magyaráztam a szüleimnek, miközben készítettem magamnak egy sandwichet.

- Akkor meghívhatnád többször ide. Régen olyan jóban voltatok és biztos vagyok benne, hogy Ő is örülne neki.-mosolygott anyám.

- Anyádnak igaza van. Nem jó, ha egy ilyen korú gyerek egyedül él.-helyeselte apám.

Imádom mikor ezt csinálják.Egyszóval hívjam át többször Dante-t miközben a szüleim semmit sem tudnak. Még azt se tudják, hogy a szexualitásom milyen. Bár igazából én se már lassan...de most nem ez a lényeg!  Brandon bármikor beállíthat és nekem el kell majd magyaráznom mindent, ugyan akkor lehet nem leszek képes rá. Dante se tudja, hogy ki az akit kedvelek. Mondjuk a megnyilvánulása nem volt valami biztató annyit meg kell hagyni...

- Fiam, figyelsz ránk?-zökkentett ki apám a gondolatmenetemből.

- Persze, csak elgondolkoztam.-ültem le az asztalhoz.

- Ha bármi bánt akkor nekünk elmondhatod.-ült le velem szembe anyám.

- Minden rendben, csak rosszul aludtam este és fáradt vagyok.-tipikus kifogás. 

Az igazat megvallva mindig ezt mondom, hogy kerüljem a komolyabb témákat a szüleimmel. A legtöbb korombeli szintén kerüli a szülőkkel való komolyabb témákat és inkább a kortársaikkal értenek szót. Lehet nekem se ártana egy kis időtöltés a barátokkal, vagy ilyesmi. Viszont... az online játékokban vannak csak "barátaim", de az internetes barátok ugye nem olyanok mint a rendesek. Mindegy, egyelőre megteszi!
A gyors evés után felmentem a szobámba és a hátralévő időmet az internetes játékok világában töltöttem. Játék közben párszor jelzett a telefonom, de túlságosan "elfoglalt" voltam ahhoz, hogy reagáljak. Plusz biztosan csak Brandon szórakozott és szex chatelni volt kedve, vagy nem tudom. Minden esetre most kell egy kis magány és nyugalom, távol minden zavaró tényezőtől. Mint egy remete ez most úgy hangzott, de az elmúlt időben tényleg kicsit besokalltam. 

*Kopp*

A nagy elfoglaltságomban anyám zavarta meg aki a kopogást követően belépett a szobámba. Ijedten és remegve jött be az ajtón és nem tudtam mire vélni ezt a hirtelen jött  hangulatváltást.

- A-Agatha nénikéd...-dadogta lassan.

- Anya minden oké? Mi van Agatha nénivel?-álltam fel az íróasztaltól ijedten.

- B-Balesete volt...és bevitték a kórházba.-fejezte be végül és az ajtónak támaszkodott.

- Mi? De mégis hol, mikor meg hogy történt?-tettem fel egyre gyorsabban a kérdéseket.

- Nem tudom pontosan...csak pár dolgot mondtak el, de bemegyünk a kórházba.-magyarázta anyám.

Nem tudtam mit hozzáfűzni. Mondhattam volna, hogy én is megyek, mert tényleg nagyon aggódok Agatha néni miatt...de nem vagyok rá képes. A kórházak nem szimpatikusak számomra és ha tehetem csak kerülöm őket. Nagyon rossz élményeim vannak a kórházakkal kapcsolatban...anyám ezt jól tudja ezért nem kérdezte meg, hogy megyek e velük vagy sem.
Anyámék megígérték, hogy ha megtudnak bármit is akkor értesítenek. Azonban most nagyon rossz állapotban vagyok és nem vagyok képes megnyugodni...rájöttem, hogy nem szeretek egyedül lenni és mióta Brandon elment magányosnak érzem magam. Az egyetlen ember aki szóba jöhet és ráér az nem más, mint Dante... Most tényleg szükségem lenne rá, de mi van ha félreérti esetleg?...
Eldöntöttem felhívom őt. Pár csengetés után felvette a telefont.

- Hallo?

- Szia...én vagyok az.

- Minden rendben? Fura a hangod.

- Történt valami és most eléggé magam alatt vagyok ezért...

- Hol vagy most?

- Itthon, miért?

- Pár perc és ott vagyok.

- De ha dolgod van akkor nem ke..

Még mielőtt befejeztem volna a mondatomat kinyomta. Dante halad idefele, én szarul vagyok, a szüleim a kórházba mentek és még mindig semmit se tudok Agatha néniről. Nem tudom mi történt, de nagyon aggódok. Mi van, ha nagyon súlyosak a sérülései és...nem! Erre nem szabad gondolnom! Nem szabad...
Borzasztó gondolatok mellett jártam-keltem a házban és próbáltam megnyugodni több-kevesebb sikerrel.  Őszintén vártam...vártam, hogy Dante végre ideérjen és itt legyen mellettem...szükségem van valakire. Az eddigi antiszociális énem egyáltalán nem törődött azzal, hogy milyen rossz érzés is magány...eddig, hogy tudtam elintézni?...-gondolataimból a csengő zökkentett ki. Gyorsan rohantam az ajtóhoz és nyitottam ki. 

- Dan...-nyitottam ki az ajtót, de ijedten kaptam a szám elé mikor realizáltam, hogy ki is áll előttem. 

"Brandon hazaért..."