Trouble. [A Ziall Horlik fanfiction]

10. rész: "húsz másodperc bátorság"

  Miután Zayn elment, egyből hiányozni kezdett, és egyből csak arra tudtam gondolni, mit csinálhat vele Liam a kocsiban... Mondjuk Louis is ott van, úgy hogy nem hiszem, hogy bármit is merne csinálni. De egyébként szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen gyorsan találtam magamnak párt, és hogy már végre minden rendben van kettőnk között. Mert hát, nem azt mondom, hogy eddig nem volt, csak eddig idrgesített, hogy Zayn mindig a reflektorfényben van, én pedig...én pedig csak vagyok. De mostmár érzem, hogy nem így lesz, mert hát Zaynnel szeretjük egymást, és végre semmi sem állhat közém és a hírnév közé *gonosz nevetés*... Nem, ez csak vicc volt, komolyan szeretem Zayn-t, és úgy érzem, hogy a férje akarok lenni, meg hogy családot akarok alapítani, meg vele akarom leélni azt a maradék életemet. Mert akkor nem kéne Harry-vel élnem életem végéig.
  –Na kösz szépen!–kiáltott Harry a másik szobából.
  –Szeretlek Harry!–vigyorogtam magamba.–Amúgy te hogy hallod meg, amit mesélek?!
  –Úgy hogy hangosan beszélsz, nagy okos...
  –Te meg hallgatózol!
  –Amúgy nagyon cukik vagytok Zaynnel!!!
  Ezután kimentem a szobámból, és berontottam az ő szobájába, mint valami elmebeteg, és keresni kezdtem őt, mert nem volt a megszokott helyén, tehát az ágyán.
  –Harry! Hová tüntél?–kezdtem el üvöltözni az "üres" szobába.
  –Itt állok melletted.–mondta az ajtó mellől.
  –Mi a..? Hogy kerültél ide? Eskü nem álltál itt amikor bejöttem. Amúgy valami baj van az ajtóddal, nem nyílt ki rendesen.
  –Nekem csaptad az ajtót, azért.
  –Bocsi!–tartottam vissza a röhögést.
  –Nem vicces.–mondta.
  Harry egy kis idő után visszatért Zaynre és rám, én pedig igazából nagyon zavarban voltam, mert miért kell mindig erről beszélnie? Beszéljen Louis-ról és magáról.
  –Á, alig merek hozzászólni.
  –Figyelj Haz,– Mr. Szerelem tanácsadó Horan bekapcsolva – húsz másodperc bátorság. Tudod.
  –Nem, az a helyzet Ni, hogy fingom sincs miről beszélsz.
  –Elég húsz másodperc bátorság ahhoz, hogy elkezdjetek beszélgetni. Húsz másodperc alatt simán odamész hozzá, „szia Louis, szeretnélek jobban megismerni!”Aztán vagy belemegy, vagy sem.
  –Mi van ha nem akar megismerni?
  –Miért ne akarna? Eddig olyan bátor voltál, bókoltál neki, meg néhány szót mondtál neki, ügyes voltál!
  –De az nem olyasmi volt, a bókot szerintem fel se fogta, azzal a pár szóval pedig nem ismerkedtünk!
  –Ne legyél már ilyen! Kérj tőle segítséget! Menj oda hozzá, beszélgessetek! Tudod mit szeret?
  –Nem...
  –Akkor kérdezd meg!
  –De hogy? Mert így, hogy „Louis, mit szeretsz?”, ez így elég béna.
  –Akkor talán ne így kérdezd meg ember! Mondjuk kérdezd meg, mi a kedvenc kajája, vagy a kedvenc sportja, kedvenc étterme, hívd el randizni, vagy mit tudom én! Elmegyünk Zaynékhez, és te márpedig beszélgetni fogsz Louis-val!
  –De nem merek!
  Ezután felöltöztem valami cukiba, hogy tetszek Zaynnek, és Harry-t is felöltöztettem, aztán bevonszoltam a kocsiba, rádobtam az anyósülésre, és elindultam Zaynékhez.
  –Zayn nem Bradforban lakik?–kérdrzte Harry.
  –Öhm, de.– ezután előkaptam a telefonom, felhívtam Zayn-t, és elkértem a címét. Kiderült, hogy Zayn kb. 100 km-re lakik tőlünk.
  –Na, fasza.–mondta Harry mellettem.
  Ezután benyomtam a rádiót, és hangosan halandzsázni kezdtem, mert valami spanyol nyelvű zene ment, aminek csak a refrénjét tudtam, azt is törve. Harry persze ki is röhögött, aztán pár másodperc múlva elege is lett, és kikapcsolta a rádiót. Egyből veszekedni kezdtünk, de ez nálunk megszokott volt, hiszen minden nap üvöltözünk egymással, legyalább egy jelentéktelen dolgon.
  Mikor odaértünk Bradforba, Zaynék utcájába, először rossz házszámnál csengettünk, aztán végre megtaláltuk Zayn-éket, Harry pedig önmagát alakította, és átesett a küszöbön.
  –Készen állsz?...nem, nem. Ez hülye kérdés volt. Még szép hogy készen állsz, hogy meghódítsd életed szerelmét!
  –Kuss már!–kiabált rám, erre Zayn-től egy ölelést kaptam.
  –Miért jöttetek? Csak tegnap mentünk el tőletek!
  –Hát, azért, mert hiányoztál nekem..!– néztem rá csillogó szemekkel.
  –Awww..
  –És hogy Harry beszélgessen egy kicsit Louis-val. Mert bejön neki.
  –De Louis-nak barátnője van. Valami Eleanor, nem sokat van itt, alig kétszer, hogy láttam, de Harr, szerintem jobb lenne hozzá.
  –Mi az hogy barátnője van?! Milyen Eleanor?! Nem nem nem! A tervemnek annyi!
  –Milyen tervednek?
  –Hát hogy...öhm. Mindegy.
  –Jó. Akkor nem faggatlak...még.
  –Köszi Zayn. De segítenél összehozni őket?–kérleltem.
  –Persze.
  Láttam, hogy Harry ott szerencsétlenkedett az ajtóban, és mondogatta magának, hogy „húsz másodperc bárorság, húsz másodperc bárorság ”. Zaynnel egy darabig csak bámultuk, aztán megkérdeztem, lesz-e végre valami.
  –Mi lenne ha ezt a beszélgetősdit átraknánk egy másik napra, amikor nem izgulok ennyire?
  –Addig is eltávolítjuk Eleanort.–súgta oda nekem Zayn.
  –Na ja.
  –Sziasztok srácok.–jött elő Louis a konyhából, valami súlyt húzva maga után. Harry a padlót bámulta, biztos zavarban volt Louis jelenlététől. –Mizu?
  –Miért húzod magad után Liamet?–mutattam a "súlyra".
  –Nem akart kijönni a konyhából, mert meghallotta, hogy itt vagytok.–Harry, te jól vagy?
  –Öhm...izé...–na, most be fogja magát égetni, de annyira, hogy az még Zaynnek, Liamnek, nekem, sőt, még Louis-nak is fájni fog.–Ja...hehe...jaa...
  –Biztos? Nem vagy lázas?
  –Ööö...–most jön a beégés– húsz másodperc bárorság, húsz másodperc bárorság... –suttogta magának.
  –Mi van?
  –Se-...semmi.–nézett aztán rá Louis-ra kb egy fél másodpercre, aztán megint a cipőjét bámulta.
  –Ez a helyzet csak rosszabb lesz.–sóhajtotta Zayn.
  Mikor már azt hittem, ennél gázabb nem lehet ez az egész, azt vettem észre, hogy Harry vigyorog, mint egy őrült idióta, akit nem tudom miért hoztam magammal, amikor csak beéget mások előtt, és egy igazi szerencsétlen...ja, mert a legjobb barátom, és nem tudnék nélküle élni :'). Szóval ott tartottam, hogy Louis-ra vigyorgott, Louis pedig őt nézte, de nem mosolyogva, hanem afféle „mit bámul ez a krumpli” nézéssel. Én pedig elbambultam ezen a jelenségen, Zaynnel együtt, aki tátott szájjal bámulta az esetet.
  –Most lesz valami, vagy mi van?–törte meg Liam ezt a gyászos csendet.
  Erre Harry leült. Leült a kanapé karjára, de továbbra is Louis-t nézte, csak most csodálattal. Louis pedig továbbra is krumpliként tekintett rá. Mikor Liam súgott valamit Louis-nak, az felnevetett.
  –De cukii vaagy.–suttogta Harry. Zayn és én ránéztünk, de Liaméknek fel sem tűnt, hogy mondott volna bármit is.
  

Tizedik rész.
Végre.
Egyébként Harry-t ebben a részben magamról mintáztam, mert én dettó ilyen vagyok, hogy csak nézem a crushomat és nem merek hozzászólni. 😂
Amúgy bocsi ha kicsit sok benne a párbeszéd!
~Zs.