Trouble. [A Ziall Horlik fanfiction]

12. rész: "Én szeretlek Zayn, elhiszed?"

  Niall-el találkát beszéltünk meg fél kettőre a Nando's-ba, és hát igen, hat perce múlt fél kettő, de Niall még sehol. Eddig szinte minden szőke fiúra azt hittem hogy ő az, egyet meg is szólítottam, aztán jól beégtem, mert láttam, hogy valami más, sokkal csúnyább (bocsi, ha ezt olvasod, akárki is voltál) fiút. Mondjuk manapság Niall az egyetlen, akit szépnek látok, róla szól minden álmom, és még a legnyálasabb romantikus filmekbe is beleképzelem magunkat.

  Háromnegyed kettő, és valaki akkorát esik a küszöbön, mindenki odanézett, néhányan – köztük én is – elnevették magukat. Viszont mikor megláttam, hogy Niall az a szerencsétlen, aki megbotlott, egyből lefagyott a mosoly az arcomról, és máris rohantam oda, hogy segítsek rajta.
  –Úristen Drágám jól vagy?!–segítettem fel.
  –Igen, minden oké. Csak rendeljünk már, éhes vagyok!
  –Amúgy megtudhatnám, hogy miért késtél negyed órát?
  –Mert Harry velem akart jönni, és a lábamhoz csatolta magát, kellett tíz perc, amég leszedem magamról, negyedóra, ameddig beautóztam, öt perc parkolót találni, két perc iderohanni, és egy fél nanomásodperc beesni az ajtón.
  –Ahaaaa. Értelek.
 
  Kihozták a kajánkat, Niall hozzá is látott. Azt találta ki, hogy versenyezzünk, ki eszi meg előbb. Nyilván ő nyert, ki más?
  –Legyőztelek!–nevetett. Engem persze már rég nem izgatott, mit mond, hányszor győz le, hiszen tudom, hogy a háborút már rég megnyertem azzal, hogy együtt vagyunk.
  Elkezdtünk beszélni a mindenről, és a semmiről, aztán valahogy szóba került Louis és a barátnője...izé. Hogyishívják.
  –Elevátor!–mondta Niall.
  –Nem Eleonora?–kérdeztem.
  –Igazából tök mindeg, hogy hívják, mert ígyis-úgyis eltávolítjuk Louis közeléből, tehát nem kell tudnunk a nevét. De most hívjuk csak Elurópának.
  –Jó. Tehát akkor. Elurópa. Hogy fogjuk eltávolítani?
  –Passz. Azt hittem van már terved.–kapott be egy sültkrumplit.
  –Nekem?!
  –Mhm...!–mosolygott rám.–Olyan szépek a szemeid...és a szempilláid...–bambult el rajtam,  eléggé zavarba ejtett.
  –Öhm, köszönöm.–hajtottam le a vörös fejemet.
  Látta hogy zavarba jöttem, ezért mellém ült, mert eddig velem szemben volt, és megölelt. A hüvelyk ujját az állam alá tette, és úgy emelte fel a fejem. Összeszorította a homlkunkat, és azt hajtogatta, „semmi baj, Zayn, semmi...” Én csak bólogattam, és elhittem neki, hogy nem lesz semmi gond.
  –Zayn...–fogott meg egy darab sültkrumplit, és letérdelt.–Megtisztelnél azzal, hogy benne leszel a következő videómban?
  –Persze.–kaptam ki a krumplit a kezéből, és megettem.
  –Oh, tényleg? Azt hittem órákig kérlelni kell majd...
  –Nem fejeztem be. Persze, benne leszek akkor, ha elismered hogy én győztem!–tettem karba a kezem.
  –De Zaynooo! Ne máár! Kérlek!–fogta meg a kezeimet üvöltve. Az üvöltésre persz felfigyelt mindenki, aki úgy döntött, hogy a Nando's-ban ebédel.–Kérlek.–ismételte meg halkabban.
  –Azt akarod, hogy a Storannerek azt higyjék, hogy feladtad a harcot?
  –Figyelj, Zayno, a Storannerek ismernek engem, és tudják, hogy akármennyire is lelkes vagyok valalmi miatt, és akármennyire is akarom azt a dolgot, Harry segítsége nélkül úgyse menne, Harry pedig már az első próbálkozásnál feladta. Én pedig mihez kezdjek egyedül?
  –Szóval. Ha jól értelmezem, most arra kérsz, hogy segítsek a saját legyőzésemben...ismét?
  –Öm...nem, neeem...erről szó sincs Zayn, mondtam én valaha ilyet?
  –Nem, Ni, soha, és remélem is, hogy nem akarsz kihasználni, csak hogy hírnevet szerezz!
  –Dehogyis, én, én sose tennék ilyet...–forró könnyek folytak le az arcán, mert azt hiszi megbántott. Azt hiszi, hogy rosszat tett.–Én szeretlek Zayn... Elhiszed?
  –Még szép hogy elhiszem, Kicsim!–töröltem le a könnyeket az arcáról, de azok vízesésként folytak le az arcán.
  –Nagyon szeretlek, és, és nem akartalak megbántani!!!!–Sírta.
  –Tudom, Drágám, tudom...–öleltem át.–Két perce még te mondtad nekem, hogy nem lesz semmi baj...–nyomtam egy puszit a homlokára.
  –De cuki...–suttogta a mellettünk lévő asztalnál ülő lány.– Úristen Ziall!!!?–kapott észhez.– Mi a baj, Ni?–kérdezte.
  –Azt gondolja hogy megbántott, és most sírva fakadt.
  –Szegény. Szerintem vígasztalás képpen vidd haza, tekerjétek be magatokat egy közös pokrócba, és Netflixezzetek.
  –Mármint khm....–akadt meg a krumpli a torkomon.– Pontosan mire gondolsz? Mit nézzünk? Segíts már én nem értek ehhez!!
  –Hát feküdjetek le, ölelkezzetek filmezés közben, satöbbi... Amit a szerelmesek csinálnak.
  –Jaaa. Ez jó ötlet! Igaz Ni?–erre Niall bólogatott.
  –Köszi, hogy is hívnak?
  –Georgia Rose.–nyújtotta a kezét, és kezet fogtunk vele, erre sikongatni kezdett.–Istenem Ziall kaphatok egy képet??!!!
  –Persze... –mondtuk egyszerre Niallel.
  Georgia Rose megkapta a képét, mi pedig szépen hazamentünk, és azt csináltuk, amit a lány tanácsolt. Lefeküdtünk Niall ágyába, betakaróztunk, és bekapcsoltuk a Netflixet.
  –Na Drágaságom, mit akarsz nézni?–nyomogattam a táviráyító gombjait.
  –Nem tudom... Semmit...–fúrta bele az orrát a mellkasomba, nyűgösen.
  –Nincs kedved inkább karaokezni a többiekkel?
  –Kikkel?
  –Tudod, Harry, Liam, Louis, Stan, Hayden, Ben, Aiden...
  –Ki az a Stan?
  –Louis egyik haverja.
  –Ugye Elurázsia nem jön?
  –Nem. Ez csak fiús este.
  Niallel felöltöztünk, felhívtuk Louis-ékat, hogy mi lenne ha elmennénk egyet karaokezni. Mindenki beleegyezett, úgyhogy Harry megint előkaparta valahonnan a busz kulcsát.
  –Srácok. Nem fogunk beférni. Ez a busz hét személyes. És tizen vagyunk.–tájékoztatott Harry.
  –Az nagyon gáz. Mi lenne ha két kocsival mennénk?–javasoltam.
  –Az hogy nézne már ki, hogy hét ember a buszban, három meg egy másik kocsiban?
  –Már-, jaj nem úgy értem! A busz marad, két másik kocsival megyünk!
  –Jaaa. Akkor menjünk azzal?–mutattam a kis Opelre a garázs előtt parkolva.
  –Ja. Meg a BMW-vel.
  –Zayn!!!
 

Tizenkettő.
Végre visszatértünk az alap témához, azaz Ziall-hez.
Remélem tetszik!!!
~Zs.