STORY

Második fejezet - Állva meghalni - avagy színpadon állva

Így történt, hogy rá lettem véve majdnem huszonhárom évesen egy tiniknek szóló koncertre, hogy elkísérem a húgomat meg a barátnőit. És a legszomorúbb az egészben, hogy a huszonnégy éves barátnőm is ott kalimpált a Budapest Parknak az első soraiban. Bori, a legjobb barátnőm már gyerekkorom óta. Az egész családom ismeri és úgy is viselkednek vele, mintha lenne még egy tesónk. Egy suliba jártunk, majd egy egyetemre és most megpróbál bejuttatni az új munkahelyére is, hogy együtt legyünk. Imádom a lelkesedését, de megmondtam már neki, hogy nem akarok rendezvényszervező lenni. El vagyok én most a jelenlegi munkahelyemen is. Bártenderként dolgozok egy közeli szórakozóhelyen. Ezt csináltam az egyetem alatt is és eléggé megszerettem, meg a fizu is nagyon jó, ahhoz, hogy nemsokára el tudjak költözni otthonról.

A kábulatomból ocsúdtam fel, amikor megszólaltak a mikrofonba, majdnem kiöntöttem a fröccsömet – amit nyílván méregdrágán vettem, magyar mentalitás imádlak – is, úgy megijedtem.

Az „elő zenekar" után végre megmutatkoztak a sztárfellépők is és el kezdték beizzítani a közönséget. Majd miután elég sikítást kaptak belekezdtek a számaikba. Hát nem kell mondanom, amikor a régebbi számaikat adták elő, akkor sokkal nagyobb volt az üdvrivaldás, mint amikor az újabbakat hozták. Szerintem én több fröccsöt ittam, mint amennyi szó volt néhány számban.

A húgomék kitombolták magukat elég keményen le is izzadtak. Jó nekik én meg nem találtam olyan helyet, ahol nyugiba el tudtam volna szívni a cigimet, mert valaki mindig kiverte a kezemből. És a negyedik szálnál már elég idegesen mentem a bárpulthoz, hogy megrendeljem, a nem tudom hanyadik fröccsömet csak, hogy kibírható legyen ez az egész helyzet.

Egy idő után már kezdtem én is jól érezni magamat, főként miután hagyták, hogy elszívjak egy cigit már nem volt semmi problémám. Nem kell más csak cigi és pia. Ezt az egyetemi évek alatt megtanultam. Full részegen dülöngéltem jobbra-balra, amikor egy erős kéz megragadott és átölelt.

- Szia Csini. – üvöltött az arcomba vodka szagúan egy alak.

- Takarodj innen! – üvöltöttem vissza és kibújtam az ölelése alól, majd visszatolakodtam magam az első sorba, hogy jelezzem, hogy én leléptem.

Ahogy tesóm felfogta mit próbálok neki beleüvölteni a fülébe egyből ellenkezni próbált.

- Ne kérlek Bius! – könyörgött a tekintetével – Mindjárt vége van, ígérem!

Tizenegy óra után vagyunk, már rég vége kellett volna, hogy legyen, de persze ő nagyságuknak nem gond, ha fél órát késnek, de engem azonnal kérdőre vonnak, hogy hol voltam.

- 5 perc, mert kezdem elveszíteni a türelmem.

- És így a vége előtt mit szólnátok, ha felhívnánk valakit a színpadra, hogy együtt énekeljük el az utolsó számunkat? – szólalt meg Hiro a mikrofonba, válaszul a közönség sikított egy nagyot, mire én rájöttem, hogy nekem ez volt az a pont, hogy le kell lépnem innen. Próbáltam kifúrni magam a tömegből, de elég nehezen ment miután mindenki emelte magasba a kezét, hogy ő legyen az – Ki szeretne feljönni? – üvöltötte el magát Hiro, majd egyszer csak meghallottam azt a mondatot, hogy Te, ott!, a mellettem lévő lány meg felsikított – Nem, nem te, az a lány, aki háttal van. – megdermedtem és lassan megfordultam, mire Hiro elmosolyodott – Igen, Te.

- Köszönöm, de nem. – közöltem egyszerűen és megfordulva elkezdtem kifele araszolni, miután több száz lány szeme rám szegeződött utálatosan.

- Ez nem kérdés volt. Hozzátok fel ide. – közölte egyszerűen Hiro, majd egyszer csak nem tudtam tovább araszolni, mert a tömeg egyszer csak felkapott! Nem hülyéskedek, egyszer még a földön voltam máskor meg már a levegőbe és a színpad felé vittek.