STORY

Hatodik fejezet -Nyolcadik utas a halál

Egy hét telt el azóta, hogy Hiroval „összejöttünk". Született egy megállapodás az ügynökeivel közöttünk, amit írásba is foglaltunk. Az állt benne, hogy nekem el kell játszanom az álbarátnőjét egészen a nyár végéig, majd egy nagy „balhé" által szakítanunk kell. Ezt nem én fogalmaztam így, valóban benne van a megállapodásban. Ez mind csak egy kis figyelem hajkurászás miatt megy.

Olyan személyes momentumokat is belefogalmaztak, ami arra terjed ki, hogy ki kell tennünk az Instagramra fotókat, hogy hihető legyen, folyamatosan kézen fogva kell mászkálnunk az utcán, olykor-olykor egy csóknak is el kell csattannia, legalább hetente egyszer! Igen, szó szerint ezt írták benne és meg kell jelennünk közösen közösségi eseményeken, például el kell mennem vele minden koncertjére – lényegtelen, hogy ráérek vagy nem – és minden más eseményre, amire meghívták, ide tartoznak az interjúk is. Ja, igen, és lesz közös interjúzásunk is.

Ez nekem mért is éri meg? Hát a pénzért. Felajánlottak számomra egy olyan összeget havi szinten, hogy azt szemérmetlenség lenne visszautasítani. Így ezáltal lesz lehetőségem végre elköltöznöm otthonról. Most júniust elejét írtunk, tehát van három hónapom, amit ezzel a majommal tölthetek. De legalább egy valami lebeg a szemem előtt. Az elköltözés pillanata.

A munkahelyemen sikerült megbeszélnem a főnökömmel, hogy mostanában kevesebb napot fogok tudni elvállalni, de ez csak a nyári időszakot érinti. Nem túlságosan örült neki, de mivel most a sok gyakornok miatt elegen vannak a bárban, így estékre, ezért engedett el több alkalomról is.

Az incidens után a fiúk menedzsere, Jakab Zsolt azonnal kiposztolt egy cikket, hogy együtt vagyunk Hiroval, így nem volt akkora meglepetés másnap, amikor kikerültek a képek rólunk. Az ismerőseim többsége azonnal észrevette, hogy én szerepelek a képeken, főként miután Zsolti posztolt elsőnek és kiírta a nevemet is, meg Instán megjelölt a poszt alatt, így nem volt nehéz. Többen felkerestek és kérdezték, hogy ez hogy lehetséges, meg mi történt, de senkinek nem válaszoltam, pedig többen is voltak, akik csak úgy bájcseverészni szerettek volna, miután négy éve felém se néztek. Sejthető volt, hogy meg fognak keresni mégse gondoltam rá, hogy ez fog történni. Még azt sem hevertem ki, hogy aláírtam egy olyan megállapodást, amiben álbarátnőt kell játszanom, arról nem is beszélve, hogy milyen összeget kínálnak érte és még ez is. Hát ki a fene gondolna ilyenkor az ismerősökre?

A telefonom éjjel-nappal csörgött, le kellett váltanom a telefonszámomat és egy új készüléket is kaptam Hirotól, mert szerinte ezzel nem jelenhetek meg mellette, nem lenne hozzá méltó.

- Elnézést, hogy nem teheti meg mindenki, hogy naponta váltogatja a telefonját kénye-kedve szerint. – mondtam neki akkor, amikor kikapta a kezemből az éppen csörgő telefont, amit egy legyintéssel kinyomott.

- Nem haragszom. De ha még egyszer meglátom a kezedben, akkor kidobom a kukába – kacsintott rám.

- Na, álljunk meg egy szóra. – húztam össze a szemöldököm és már vettem a mély levegőt, hogy kioktassam, amikor a készülék megint csörögni kezdett és Hiro feltartotta a mutatóujját, hogy ezt most felveszi, már éppen kérdezni akartam, hogy mire készül, de akkor beleszólt.

- Helló. – majd szünetet tartott – Hogy ki vagyok? Hiro, ki vehetné még fel a barátnőm telefonját? – megint szünet, de hallottam, hogy egy srác egyre hevesebben beszél – Biankát? Nem bocs, de nem fogom tudni adni, mert éppen el van foglalva. – félmosolyra húzódott a szája – Hogy hagyja abba, amit csinál, és adjam oda a telefont? – nevetett egyet – Nem, haver bocs, de ez nem fog menni. Nagyon jól csinálja, amit csinál, a világért nem zavarnám meg benne. – eddig bírtam, kikaptam a telefont a kezéből és megnéztem ki az.