STORY

Tizenhetedik fejezet Tejben, vajban, bajban

Hiro

Azt hiszem, nem árulok egy nagy titkot, ha elmondom, beleélveztem a gatyámba. Ezt az estét egyáltalán nem, így terveztem. Azt gondoltam most már elhozhatom a barátaim közé a „barátnőmet" és bulizhatunk egyet. Reménykedtem ugyan egy csókban az este folyamán, ami nem csak a kötelező puszik közé tartozik, de azt még álmomban sem gondoltam, hogy a hasamat fogja nyalogatni. Ó istenem, az a puha nyelv neki, ahogy játszadozott a köldököm körül. Ezek után ne csodálkozzatok, ha kikészültem mire a bokszerem alá akarta bedugni a nyelvét. Majdnem elrobbantam, de tartottam magam annyira, hogy el is határoztam, hogy elmegyek a mosdóba és könnyítek magamon. Hát nem jött össze. Amikor teljesen automatikusan rátapasztottam a számat az övére eldurrantam és most itt ülök előtte ondós alsógatyába. Azt hiszem, ideje lenne kimennem a mosdóba.

- Mindjárt jövök. – mondtam csak úgy mindenkinek, de szerintem Bián kívül senki nem hallotta meg – Maradj Hippivel.

Nem is tudom a többiek hova lettek, annyira lefoglalt Bia, de már nem voltak körülöttünk csak Hippi.

A mosdóba beérve letoltam a gatyám, hogy szemrevételezzem a katasztrófát. Hát nem volt szép látvány, nem igazán tudom, hogy mikor is voltam utoljára lánnyal. Ha belegondolok, hogy mióta ismerem Biankát nem feküdtem le senkivel, pedig az lassan egy hónapja volt. Hihetetlen miket meg nem teszek érte. A fejemet fogva néztem bele a tükörbe. Boldognak tűntem, ami megrémített. Nem volt a mostanság olyan napom, amikor ne hulla fáradtan néztem volna a tükörbe és megállapítottam mindig magamon, hogy egy rakat szerencsétlennel nézek farkasszemet. A rengeteg fellépés, amik mind hajnalok hajnalán kezdődik és még később érnek véget, plusz a napközbeni stúdiózások, amik az éjszakába nyúlnak sokszor. Sok ez egy idő után. Meg a folyamatos megfelelési kényszer, hogy állandóan slágerdalokat hozzon az ember, nem munka nélkül teremnek meg, sajnos. Most, viszont mintha kisimultak volna a szemem mellett a ráncok és kipihentnek tűnök. Pedig nem szűnt meg semmi az eddigiekből, amiket felsoroltam, csak beférkőzött még valaki az életembe. Nem is hinné az ember, hogy milyen pozitív hatásai vannak, ha az ember boldog. Mert valóban boldog vagyok. Ez a Kislány boldogságot hozott az életembe.

Annyira belemerültem az agyalásba, hogy fel sem tűnt, hogy nem egyedül vagyok a helyiségben. Amikor megláttam Larát a vécén ülni megdermedtem.

- Te mit csinálsz itt?

- Téged nézlek, Nyuszi.

Keresztbe tettem a kezem a mellkasomon, majd eszembe jutott, hogy letolt gatyával állok vele szemben és éppen elmentem a bokszerembe. Nem lenne szerencsés, ha valaki, így ránk nyitna. Nem érdekel, hogy gusztustalan visszahúztam a nadrágomat és becsatoltam az övemet.

- Ó, nem kell felöltözni, nagyon szívesen eljátszanék vele egy kicsit, hogy eldurranj még egyszer. – mondta csücsörítve.

- Ne mond ilyeneket Lara. Menj ki. – mondtam fáradtan, erre ő felállt és elém lépett.

- Ne csináld már Nyuszi. Tudom, hogy még mindig oda vagy értem. – mondta és végigsimított a műkörmével a karomon, amitől kirázott a hideg, majd miután a tenyeremhez ért megfogta és a mellére vezette.

A kezem automatikusan rámarkolt, de nem akartam, esküszöm ez egy férfiúi reflex, ha mellet kapnak a kezükbe. Amint neki kiszélesedett a mosolya eszembe jutott hol és kivel is vagyok és legfőképpen mit is csinálok éppen.. Undorodva elhúztam a kezem a melléről és elléptem tőle.

- Mit nem értesz azon, hogy hagyj békén?

- Nocsak, nocsak – dünnyögte, majd közelebb lépett, rámarkolt az álló farkamra és a fülembe suttogta – pedig nem úgy vettem észre, hogy undorodnál tőlem.