STORY

Tizennegyedik fejezet Dilemmák hálójában

A hír úgy robbant, mintha valóban egy atombomba lett volna, a rajongók egytől egyig fel voltak háborodva és mindegyike a halálát kívánta annak az embernek, aki engem nap, mint nap „megerőszakolt". Ez egy picit túlzás, ezt még én is elismerem, de hát nem én találtam ki. Én csak az áldozat vagyok. Kacagok, ahányszor meglátok egy újabb cikket, amiben újabb és újabb infókat tudok meg a történetről. Meglepően kreatívak tudnak lenni.

Peti megállás nélkül telefonált, de egyszer sem vettem fel a készüléket. Nem akartam vele beszélni, nem akartam hallani az újabb fenyegetéseit. Legszívesebben betelefonálnék a rádióba, hogy küldjem a részére a Mario és Essemm közös számát, aminek a címe, hogy Mindennek vége, de inkább nem tettem meg. Mert nem vagyok benne biztos, hogy bármelyik rádió lejátszaná és, abban sem vagyok túl biztos, hogy éppen hallgatná az adást. Ezért a telefonszámát kénytelen voltam letiltatni a szolgáltatóval, hogy még csak véletlenül se tudjon hívni.

Az Instagram is nagyon durván felpörgött, a tegnapi cikk miatt már azok is megkedveltek, akik eddig utáltak, a végén még elismerik, hogy cukik vagyunk együtt Hiroval. Már, mint külsőre, természetesen.

Hiro tegnap esti műveletéről nem vagyok hajlandó magamban visszagondolni, egyszerűen túl élénken él még a képzeletemben. Voltam többször is pasival, sőt Petiről is tudtok, de soha nem tudtam eddig elmenni férfi keze, jelen esetben nyelve által. Soha. A saját kezemtől persze többször is, tehát nem vagyok fizikailag képtelen rá, de eddig férfi ezt nem tudta belőlem kiváltani. Már azt hittem, hogy velem van a gond, tényleg jó a szex, de nekem eddig nem az orgazmus okozta élvezetet nyújtott, hanem mert egyszerűen csak jó, nagyon jó. Viszont tegnap ő csak a nyelvével juttatott el engem a csúcsra, alig kellett hozzá akaraterőt bevetnie, akkor mire lehet képes mással?

Ezt egyébként az istenért nem ismerném el neki, soha nem tudhatja meg. Most is elég nagy az arca, de akkor szerintem övé lenne a világon a legnagyobb és annyira jó volt látni, ahogy lehervad a mosoly az arcáról, amikor azt mondtam neki, hogy nem volt rossz. Pedig nem is hazudtam. Tényleg nem volt rossz, csak azt nem kell tudnia, hogy valóban ő volt eddig a legjobb.

Tegnap puszta unalomból látogattam meg Mikit, mert semmit nem kellett csinálnom otthon. Ugye a munkámból kiléptem, anyu mindent megcsinált, nem tudtam semmiben segíteni és szórakoztatóbbnak bizonyult, ha átmegyek, de azt nem gondoltam volna, hogy nála is alszok. Egészen késő estig filmeztünk, mindenfélét néztünk, akciótól kezdve horrorig. A legtöbb lánnyal ellentétben nem félek a tipikus horroroktól, sőt egészen szeretem is, amikor ijedten futkosnak a gyilkos elől, lehet, egy kicsit pszichopata vagyok.

Miután reggel arra keltem, hogy besüt az ablakon a fény rájöttem, hogy az utolsó film alatt sikerült bealudnom. Alig tudtam kiszabadulni az erős karjai alól, úgy tartott, mintha attól tartana, hogy csak képzelet vagyok és semmiféleképpen nem akarna elereszteni. Gyorsan felöltöztem, mielőtt felébred, mert nem volt kedvem magyarázkodni. Összepakoltam a cuccaimat és visszanéztem még gyorsan rá mielőtt kiléptem az ajtón, a takaró rátekeredett a testére és kilátszott a tegnap felvett bokszer alsója, elpirulva léptem ki a szobából. Lefelé vettem az irányt, de nem volt olyan szerencsém, hogy úgy osonjak ki a lakásból, hogy ne vegyenek észre. Ádám a konyhában, a pultnak dőlve itta a kávéját és gunyorosan mosolygott rám.

- Fogd be. – fenyegettem meg mielőtt megszólalt volna és összehúzott szemöldökkel méregettem.

Képzelem milyen nevetségesen nézhettem ki. Alvástól összekócolt hajjal, a tegnapi ruhámban és az összes cuccomat megpróbáltam a két kezembe összekapni, hát nem éppen bizalom gerjesztően festhettem. Ja, és ahogy megszólaltam még a szájszagomtól is majdnem elájultam.