You are my Hope! (Yoonseok/Sope ff.)

Part 15

"Ezzel becsuktam a szobaajtót, és visszamentem a nappaliba. "Vigyázz magadra, mert nagyon megbánod!"
Ez, és hasonló gondolatok között álltam neki a nappali rendbehozásának."

A nappali rendbehozása nehezebb feladatnak bizonyult, mint aminek gondoltam. Olyan szintű károkat okozott az az idióta, amit vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen lehetett helyrehozni.

Végül hajnal 3 körül sikerült elfogadható állapotba hozni a nappalit, ám a suli és az edzés miatt annyira fáradt voltam, hogy végül csak a kanapéra dőltem le, és ott aludtam el.

Reggel anya érintésére, majd hangjára keltem fel.
-Hobi szívem, köszönöm a nappalit! Nagyon szép lett!

Válaszul csak morogtam valamit.

-Nem tudom, meddig maradhattál fent, de ahogy elnézlek elég sokáig. Ha szeretnéd leigazolom a mai napod, menj fel, aludd ki magad.

Erre már kinyíltak a szemeim, és válaszolni is sikerült.

-Nem kell, de azért köszönöm.

-Biztos? Elég fáradtnak tűnsz.

-Biztos. Viszont valamit ígérj meg kérlek.

-Mit?

-Zárd be az ajtót, és ha megint idejönne az a ...

-Hobi!

-Szóval az apám, még véletlenül se nyiss neki ajtót! Még csak meg se forduljon a fejedben!

-De Hobi...

-Nincs de, anya. Megbeszéltük tegnap. És ha idejön, hívj fel, és azonnal jövök! Oké?

-Oké... -egyezett bele végül szomorúan -de ha ma tényleg iskolába akarsz menni, ideje lenne készülni, mert el fogsz késni.

-Megyek - ezzel feltápászkodtam a kanapéról, és a fürdő felé vettem az irányt.

Ott letusoltam, hisz az este erre sem volt lehetőségem, fogat mostam, meg a szokásos reggeli rutint végeztem el, majd visszamentem anyához a konyhába.

Mivel nagyon elszaladt az idő, csak egy almát vettem magamhoz, elköszöntem anyától, és már indultam is az iskolába.

Útközben végig azon járt az agyam, hogy mi lesz, ha megint arra érek haza mint tegnap, vagy akár még rosszabbra. De ezt a gondolatot hamar elűztem, hiszen anya megígérte, hogy nem nyit neki ajtót. Bár aztán ki tudja... lehet betöri az ajtót, vagy tudom is én... De nem lehetek ennyire negatív. Anya tud magára vigyázni.

Ahogy oda értem a sulihoz, Jimin már várt rám.

-Szia Hobi! -mosolygott kedvesen.

-Szia Jimin -viszonoztam mosolyát.

-Minden oké? Olyan nyúzottnak tűnsz -aggodalmaskodott.

-Semmi különös, csak keveset aludtam az éjjel.

Na igen, nem szeretek az otthon történtekről beszélni. Namjoon se tudja az egész sztorit. Egyszerűen gyengeségnek érzem, ha elmondom valakinek.

-Sziasztok! -lépett oda hozzánk Nam egy enyhén piros arcú Jinnel.

-Sziasztok -húztam sunyi mosolyra a számat, és  Namjoonra néztem.

-Sziasztok -köszönt Jimin is, bár ő kissé meglepetten.

Jint ekkor már egy paradicsom is megirigyelte volna, annyira piros lett az arca.