You are my Hope! (Yoonseok/Sope ff.)

part 4

"Anya rám emelte könnytől áztatott, duzzadt szemeit, és elkezdett mesélni."

-Még mielőtt megszülettél volna -vett egy mély levegőt -kb. 22-23 évvel ezelőtt, apád még nem itt dolgozott, ahol most. Ő is tagja volt egy 5 tagú fiúbandának. BIGBANG volt a nevük. Nagyon sikeresek voltak, és apádat szerették belőle a legtöbben. Úgymond ő volt a "legnépszerűbb" a bandában. A fiatal tinilányok odáig voltak érte. Köztük én is. Amikor megtudtam, hogy abba a városba jönnek fellépni, ahol lakunk, borzasztóan örültem! Egyből meg is vettem a jegyemet az első sorba, hogy minél jobban láthassam. Nagyon lassan telt az idő a koncertig, de mikor végre eljött, borzasztóan izgultam. Elvégre nem mindenkinek adatik meg az a szerencse, hogy élőben láthatja a kedvenc bandáját, ráadásul az első sorból. Mielőtt elkezdődött volna a koncert, elmentem mosdóba, hogy ne kelljen közben ilyenekre gondolnom. Amikor mentem vissza a helyemre, annyira siettem, hogy nem vettem észre, hogy van ott valaki, és teljes erőmből neki mentem. Egyébként is nagyon bántam a dolgot, de amikor megláttam, hogy ki volt az, akinek neki mentem.... Azt hittem ott helyben süllyedek el szégyenemben. -mosolyodott el a szép emléken -amikor felnéztem a személyre, hogy bocsánatot kérjek, egyszerűen nem jött ki hamg a torkomon. Ott ált előttem teljes életnagyságban az apád, és a derekamat fogta, nehogy összeessek. Nade ami ezután jött... -Nincsen semmi baj? Nem fáj semmid? -kezdett érdeklődni. -N-nnem j-jjól vagyok -dadogtam esetlenül. -Biztos? Elég sápadtnak tűnsz... -aggódott. -Igen, p-persze, jól vagyok. De te nem fogsz elkésni? És egyáltalán hogy keveredtél ide? -kérdeztem meglepődve. -Az az igazság, hogy eltévedtem -nevetett fel kínosan. - Valószínűnek tartom, hogy rossz ajtón jöttem ki, így rossz irányba kanyarodtam -magyarázkodott. -Én ebben biztos vagyok -nevettem el magam. -A színpad ugyanis a másik irányba van.
-És esetleg egész véletlenül nem tudnád elmondani, hogy merre? Nagyon le leszek cseszve ha elkések...-mondta szégyenlősen. -De, persze! Itt menj végig, és a folyosó végén balra. Ott a 2. ajtón menj be és elvileg ott lesznek a többiek. -magyaráztam el neki. -Rendben! Nagyon köszönöm! Hogy tudnám meghálálni? -kérdezte, mire azt hittem menten elájulok. -Meghálálni? Ugyan, hagyd, ez csak természetes! -mondtam mosolyogva, de az ő arca elkomorult. -Valahogy igenis szeretném meghálálni! -erősködött. -De tényleg nem kell! Legyél a legjobb a színpadon, és mindenki boldog lesz! -mondtam ki végül. -Csak ennyi? Ennél többet érdemelsz! Ha vége a koncertnek, gyere ugyan ide, akkor majd megbeszéljük! De most tényleg mennem kell! -meg se várta a válaszomat, elrohant. Még a sarokról visszakiabált : -Jó szorakozást a koncerthez! -és rámkacsintott. Úgy éreztem ott helyben szívrohamot kapok, de amikor meszólalt a zene eszembe jutott, hogy egy koncerten vagyok, és ha még sokáig ácsorgok itt, lemaradok az egészről. Ígyhát villámsebességgel rohantam vissza a helyemre, hogy onnan élvezhessem a koncertet. De amikor ő jött... Lenézett rám, és elmosolyodott. Onnantól kezdve az egész koncerten nekem énekelt. Úgy éreztem ez életem legboldogabb napja, de ekkor még mindíg nem tudtam mit akarhat tőlem a koncert után. Vége lett a koncertnek, fantasztikusak voltak a srácok. Aztán utánna jöhetett a 'B' terv, ugyanis a kijárat fele esélyem sem volt kijutni. Ekkor éreztem meg egy nagy kezet a vállamom, mire ilyedtemben hátrafordultam. Ott ált apád és hozzám beszélt. Megszöktetett. Megmentett a tömegnyomortól. Megköszöntem neki, és indultam volna haza, gondolván hogy ezzel kvittek vagyunk. Hát nem. Nem engedett. Bevitt az öltözőszobájukba, és engem nézett. -Nagyon szép vagy! -bókolt egyet, mire fülig vörös lettem. -És elképesztő aranyos ha elpirulsz -mondta somolyogva. Ezzel csak azt érte el, hogy mégjobban zavarba hozott. -Nagyon jók voltatok! -próbáltam témát váltani, sikertelenül. -Ha legalább csak fele olyan jók voltunk, mint amilyen te szép vagy, akkor már megérte ma felkelni. -mosolygott. -Elég már!Mit szeretnél tőlem? -kérdeztem feszülten. -Mondtam hogy szeretném meghálálni a segítségedett. Itt a számom. Ha valami eszedbe jut, csak hívj! -adott át egy papírcetlit, amin valóban volt egy telefonszám. Ezt eltettem majd gyorsan szabadultam is onnan. Ahogy hazaértem, még mindíg nem hittem el a történteket. Végül egy akkori barátnőm unszolására felhívtam a számot, és tényleg az ő hangja volt. Megbeszéltünk egy találkozót, amin sokat beszélgettünk. Ez a beszélgetés és találkozgatás lassan mindennapossá vált. Végül egymásba szerettünk. Sokáig boldogak voltunk együtt, de aztán a kiadójuk megtudta, és kirúgta. Apádnak ez egy nagy törés volt az életében, mert mindigis ez volt az álma. Aztán ez odáig fajult, hogy engem kezdett okolni, és sokszor meg is vert miatta. Aztán amikor elegem lett, ugyan így elhajtottam, mint most. Akkor 2 hét alatt rájött, hogy mit tett és megígérte hogy soha többé nem lesz ilyen. Még pszihológushoz is járt! -mondta mély ledöbbenéssel. - Én hülye, meg azt hittem tényleg megváltozik. Aztán jöttél te, és valami munkát kellett keresnie. Így kötött ki annál a cégnél, ahol most van. És most, egyszerűen nem értem, hogy mi lett vele. Lehet hogy felkavarodtak az érzései. Nemtudom. De nem is érdekel! Így nem beszélhet veled! És velem sem! Mégegyszer nem tűröm el! -fejezte be történetét.
Így értettem meg, hogy miért érinti ilyen érzékenyen apát a téma, és hirtelen hatalmas bűntudatom lett.

--------------------------------------------------

Sziasztoook!!
Itt is lenne a következő rész!
Az esetleges helyesírási hibákért elnézést.
Ha tetszett csillagozz és kommentelj 😘
Szép napot!