You are my Hope! (Yoonseok/Sope ff.)

Part 16

"A kis incidens után még beszélgettünk egy keveset, majd elköszöntem a srácoktól, és elindultam haza. Csak remélni mertem, hogy nem az fogad, mint tegnap."

Saját magamat is meglepő gyorsasággal értem haza és nyitottam be a házba. Az ajtó szerencsére nemhogy csukva, de zárva is volt, ami egy jó jelnek tűnt.

A lakás rendben volt (illetve ahogy hagytam, talán még egy kissé nagyobb renddel is), viszont anyát nem találtam sehol. Már éppen hívni akartam, amikor nyílt a bejárati ajtó, és három nagy szatyorral a kezében belépett a házba.
-Oh, szia Hobi! Nem tudtam mikor jössz, úgyhogy elmentem a boltba bevásárolni.

-Azt látom -nevettem el magam, és gyorsan elvettem tőle a szatyrokat -miket vettél te jó ég? -szörnyülködtem amikor megfogtam a szatyrokat.

-Nem sok mindent. És a nagy része a mai vacsorához kell.

-Egy egész hadseregre főzöl?

-Ugyan, dehogy. Csak néhány barátunk jön át este.

-Néhány barát? Mennyi az a néhány barát?

-Csak egy régi barátnőm és a családja. De úgy tudom van egy nagyjából veled egyidős fiúk, szóval... -kezdte kissé túlgondolni a helyzetet.

-Anya!

-Szóval akár még közös témáitok is lehetnek.

Na igen. Anya szerencsére az a fajta szülő, aki nem ítélt el, amikor megtudta, hogy a fiúk érdekelnek. Sőt...
Ahol csak tud kerítőnőt is játszik. Apával viszont nem ez volt a helyzet. Ő először nem akarta elfogadni a tényt, hogy a saját nememhez vonzódom. Nagyon sok vita és veszekedés után belátta ugyan, hogy ez ellen nem igazán tud tenni semmit, viszont az még most is zavart, hogy éreztette velem, hogy ő ezt nem fogadta el.

-Hányra jönnek? -adtam meg magam végül.

-Nyolcra.

-Kell valamiben segíteni?

-Nem, megoldom. De köszönöm.

-Biztos?

-Biztos.

-Akkor èn felmegyek házit írni.

-Persze, menj csak.

-De ha valami kell tényleg szólj!

-Ígérem!

Ezzel elindultam a szobámba.

-Ja és Hobi! -kiáltott utánam.

-Igen? -léptem vissza a lèpcsőtől a konyhába.

-Ha jól tudom a srác is oda jár suliba, ahova te.

-Tényleg? -lepődtem meg.

-Igen.

-Hogy hívják?

-Azt nem tudom, de akkor lehet ismeritek egymást.

-Lehet, bár nem járok oda azért olyan régóta...

-Az is igaz -gondolkozott el -na majd este kiderül. -kacsintott rám, majd minden figyelmét az ételre öszpontosította, így én is feljöttem a szobámba.

Szerencsére (mivel tagozatos a suli) nincsen sok írásbeli házi, legalábbis a táncosoknak. Ami volt azt gyorsan megírtam, majd felnéztem a közösségi oldalakra, hátha történt valami kihagyhatatlanul nagy dolog, de persze semmi érdekeset nem találtam. Mégis mire felnéztem a telefonból, már hét óra volt, így gondoltam lemegyek, megnézem anya hogy áll.

Ahogy kiléptem a szobámból egyből érezni lehetett, hogy anya kimchit csinál, az egyik kedvencemet. Mikor leértem anya szinte ki sem látszódott a konyhából, annyi edény, fazék és egyéb konyhai eszköz hevert körülötte.