"Amint beértem a fürdőszobába, a mosdó szélére támaszkodtam, és a tükörképemre néztem. Mégis mi volt ez? Miért váltott ki ilyen érzéseket belőlem egyetlen érintése vagy szava? Gondolatmenetemet egy halk kopogás szakította meg..."
Félve pillantottam hátra. Nem voltam benne biztos, hogy ki lehet a váratlan látogatóm. Szerencsémre csak anya volt az, így egy kisebb megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat.
-Hoseok! -itt már tudtam hogy bajban vagyunk. Csak akkor hív így ha valamit nagyon eltoltam.
-Tudom. És sajnálom. Nem tudom mi ütött belém. Igaz, az ő ötlete volt, de lehetett volna annyi eszem hogy nem megyek bele a kis játékába.
-Hobi, kicsim! Én nem tudom mi van köztetek vagy mi nincs, de Hwasa sejt valamit, és a mai után...A vak is látja hogy valami van. És nem a gyűlölet vagy az ellenségeskedés.
Itt elgondolkodtam. Anyának igaza van. És, remélem, hogy ez csak az elfogyasztott alkohol mennyiség hatása, de mintha valóban történt volna a mai este folyamán valami. Valami megmagyarázhatatlan.
-Nem vagyok vak, én is látom, hogy valami megváltozott, és nem a még rosszabb irányba. Tudod, hogy elfogadom, és semmi bajom nincsen vele, és veletek sem lenne...De Hwasa-ék, hát, hogy is mondjam...Más a gondolkodásmódjuk. Szóval, csak annyit szeretnék kérni, hogy még most tisztázzátok hogy mi ez, vagy mi nem, mert hosszú távon mindenki megütheti a bokáját.
Csak álltam ott, mint egy szerencsétlen, és hallgattam anya szavait. Igaza van. Tudtam. De, valahogy mégis, olyan nehéznek tűnt. Hiszen, még én sem tudtam, hogy pontosan mi is ez az egész.
-Szeretlek, Hobi, és a legjobbat akarom csak neked. Ugye tudod?
-Igen, persze -volt egy keserédes mosoly az arcomon, de ezt igyekeztem minél jobban leplezni.
Anya megfordult, és kiment. Ismét egyedül maradtam a gondolataimmal. Gyorsan lefürödtem, annak reményében, hogy így hamarabb ágyba kerülök és alhatok. Pechemre, annyira sietem, hogy elfelejtettem magammal hozni váltóruhát, úgyhogy egy törölközőt csavartam a derekam köré, és úgy léptem ki a fürdőből.
Belépve a szobámba, egy nemvárt meglepetés fogadott. Egy alvó Yoongi az ágyamban. Ugye, most csak szórakozik? De, olyan aranyosan feküdt ott. Az arca kisimult, így még tökéletesebb látványt nyújtott. Porcelán bőre szinte világított ahogy rávilágított a Hold fehéres fénye. Egyszerűen, tökéletes volt. Na jó, valami tuti nincs rendben a fejemben. Egyáltalán miért bámulom? És miért tartom gyönyörűnek? Éreztem, hogy az arcom lassan kezdi felvenni a már jól ismert pirosas árnyalatot.
Lányos zavaromban inkább megfordultam és a szekrényhez tipegtem, ahonnan kivettem egy boxert meg egy régi, kinyúlt pólót, amit pizsama gyanánt használtam. Ezeket gyorsan magamra kapkodtam, és nevezzetek paranoiásnak, de végig olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne. Hátrapillantottam, és egy kisebb szívrohamot kaptam. Yoongi ott állt mögöttem, és önelégült fejjel vigyorgot. Most komolyan, az előbb még mélyen aludt...Mégis mikor jött ide és én ezt hogy nem vettem észre?
-Te meg mégis mi a jó istent bámulsz?! És töröld le azt az idétlen vigyort a képedről! Egyáltalán, mikor jöttél te ide? Az előbb még aludtál....
-Először is, ne kiabálj, nem vagyok süket, és anyukád a végén még bejön, és azt nem fogjuk tudni kimagyarázni. Másodszor, nem én kezdtem a bámulást. És harmadszor, ki mondta hogy aludtam? Téged vártalak hogy végre befejezd a szépítkezést és bemehessek én is.
Nos, ha eddig nem is, most paradicsomvörös lett az arcom. Szóval látta, ahogy az arcát elemeztem. Gratulálok Hoseok, még ehhez is béna vagy.
-Akkor, miért vagy még itt? A fürdő szabad, mehetsz.
-De sokkal érdekesebb az ami itt bent történik. Most nincs kedvem elmenni. Meg, amúgy sincs semmi ruhám, amit felvehetnék.
-Szóval, ahelyett, hogy elmennél fürdeni és végre békénhagynál, inkább mégjobban az idegeimre mész?
-Oh Napsugár... Ezt te is tudod hogy nem így van. Élvezed a társaságom. Szinte a nyálad csorgatod rám.
-Ez nem igaz! Nagyon el vagy tévedve Törpe...
-Higgy amit akarsz, de csak egy jó tanács: Legközelebb, ha bámulsz valakit, akkor a szád maradjon csukva, különben az illető mindent hall. -ezzel kilépett a szobából. H-hhogy mi?! Az egészet hallotta? Oh Hoseok hogy te mekkora egy utolsó balfasz vagy! -szidtam magam fejben.
Még mielőtt bármi más őrültséget tehettem vagy mondhattam volna, inkább gyorsan lefeküdtem az ágyba, és próbáltam elaludni, még mielőtt Yoongi visszatért volna a tusolásból. De nem is én lettem volna, ha ez ismét nem jön össze. Yoongi szintén csak egy szál törölközőben volt, és mit sem törődve semmivel és senkivel, ahogy az ágy mellé ért, ledobta magáról, majd befeküdt mellém.
-Te meg mégis mi a szent szart csinálsz?! Öltözz már fel ember! Itt vannak rajtad kívül mások is! És, ki mondta hogy ide fekhetsz? Nincs az az isten, hogy mellettem aludj. Pucéran!
-Először is, még mindig nincs ruhám... Másodszor, abban biztos lehetsz hogy nem fogok a kemény padlón aludni. Vendég vagyok. Nem tehetsz le a padlóra.
-Oh, csak figyelj -ezzel löktem rajta egyet, mire Yoongi a padlón végezte. -És könyörgöm, vegyél már valamit magadra!
-Hát jó, te mondtad... -ezzel felkelt és a szekrény felé indult. Nem különösebben érdekelt mit csinál, csak vegyen magára valamit. De komolyan. Ezt a helyzetet tényleg lehetetlen lett volna kimagyarázni anya előtt.
Már vagy 5 perce kotorászott a szekrényben, mikor végre elhallgatott. Innen gondoltam, hogy talált magára valamit. Már épp csukódtak a szemeim, amikor ismét az ágy süppedését éreztem, majd egy meleg kart a derekamon. Ugye, ezt most ő sem gondolta komolyan? Hátrafordítottam a fejem, de szemei csukva voltak. Ezt nem veszem be még egyszer.
-Mi a francot csinálsz? Engedj el! -válasz azonban nem érkezett.
-Yoongiii! Eressz el! -próbáltam fészkelődni, de csak erősödött szorítása derekamon.
-YOONGI! Engedj már el! -mocorogtam mégjobban, amit egy morgással jutalmazott.
-Maradj már nyugton Napsugár! Így nem tudunk elaludni.
-Akkor engedj el!
Erre azonban semmilyen válasz nem érkezett, csak a Törpe egyenletes szuszogását lehetett hallani. Kénytelen voltam belenyugodni a helyzetbe, így hát feladtam a harcot, és Yoongi karjai között aludtam el.
Tudom, ismét nagyon eltűntem, és már feleslegesnek tartom a kifogások keresését, egyszerűen nem volt kedvem írni. A nagy BTS korszakomnak is már igencsak vége lett, és nem szerettem volna olyan munkát kiadni a kezemből, amit kényszerből írtam, mert annak nem nagyon láttam értelmét. Többször megfordult a fejemben, hogy leszedem a történetet, viszont azt meg nagyon nem láttam fairnek veletek szemben, hiszen még így is annyi kedves és biztató szót kaptam tőletek, hogy nem lett volna szívem megtenni. Úgyhogy itt van, óriási szünettel, de elkészült a következő rész, és nem ígérem, hogy a túlságosan közel jövőben, de ha van rá igény, akkor szívesen folytatom a történetet, hiszen még én sem tudom pontosan mi lesz Yoongiék sorsa, mert az eredeti forgatókönyvtől már nagyon eltértem. Szóval, mégegyszer, elnézést a sok kihagyásért, és remélem tetszik ez a rész. (Nekem személy szerint az egyik kedvencem lett)
YOU ARE READING
You are my Hope! (Yoonseok/Sope ff.)
FanfictionJung Hoseok egy szinte teljesen átlagos életet élő 20 éves srác volt, aki imádott táncolni és nevetni. De ezt az idillt ki más is tudná elrontani, mint Min Yoongi... "Ellenségekből lesznek a legjobb barátok! -mondtam oda sem figyelve milyen bosszúsa...