Te vagy az én őrangyalom ~ Befejezett ~

10.

Egyáltalán nem zavart, hogy mindenki minket nézett, sem az, hogy lehet az állásommal játszom, hogy Szalai Ádámmal csókolózom. Csak Ádámnak, és az ajkainak akartam élni, és ennek a nagy pillanatnak. A levegőhiány választ el minket egymástól. Akarva akaratlanul is, de a szám felfelé görbül, Ádáméról nem is beszélve. Az arcom pirosban pompázik, ő pedig még egy utolsó puszi nyomát hagyja a homlokom közepén, és a többiek után szalad. Egyedül Roli áll meg előttem.

- Még hogy semmi sincs köztetek, mi? - nevet.

- Hagyjál már - vágom be a durcát, ő pedig nevetve átkarol, és ketten megyünk le a pályáról. 

Előre félek Rossi reakciójától, aki nem mellesleg a fiúk öltözője előtt áll, gondolom Rolit várta, mert tartani akar nekik egy kis beszédet. Félénken elkapom a tekintetem, ő viszont annál nagyobb mosollyal néz vissza rám.

- Csak hogy tudja, az állása ugyan így megmarad - kacsint. - És egyébként, szurkoltunk önöknek.

- Szurkoltak? - vonom fel a szemöldököm meglepődve.

- Valahogy mindenki érezte, hogy önök között alakulgat valami... De ha most megbocsájt, bemegyek a fiúkhoz az öltözőbe ünnepelni.

- Jó ünneplést - somolygok.

Bemegyek az irodámba, és ülök a székemben forgolódva, széles mosollyal. 

Az a csók... 

Ádám tette nem csak hogy elindított bennem valamit, hanem még el is döntött bennem valamit. Még pedig, hogy itt az ideje bevallani magamnak, hogy szeretem, és a legjobb döntés az volna, ha vele mennék Németországba. Már csak azért is, hogy ott is segíteni tudjak neki, és ne keljen annyiszor visszajárni. Mivel elígérkeztem neki egy családi és egy baráti ünneplésre, megvárom, amíg ő végez az öltözőben. Amint kiteszi a lábát az ajtón, egy szájra puszival köszönt. Aztán még eggyel, aztán még eggyel... 

- Jól van, elég - tolom el magamtól nevetve. - Hol lesz az ünneplés?

- A családdal otthon, a csapattal pedig a szokásos kocsmánkban - mondja.

- Szóval egy kocsma - bólogatok. 

- Igen, szóval ne öltözz ki annyira csinosan, mert nem akarom, hogy bárki is szemet vessen rád - fogja erős karjaival körbe derekamat, és egy hosszas csókban részesít, amit egy torok köszörülés szakít meg. 

Pironkodva elválok Ádámtól, amíg ő egy utolsó szót vált még Rossival. A következő lépés, hogy Ádámmal elindulunk hozzám, hogy áttudjak öltözni egy sokkal alkalomhoz illő ruhába. Egy lengébb fehér inget veszek fel, egy fekete, csőszárú farmernadrággal, és egy kék szandállal még feldobom az összeállítást. A nyakamba teszem az aranynyakláncom, amit csak különleges alkalmakra veszek fel, mert nem akarom, hogy valaha is elveszítsem, mert túlságosan nagy érzelmi értékek fűznek hozzá. Hajamat egy gyors átfésülés után felcopfozom, az ajkaimra pedig egy rózsaszín szájfényt teszek. Leérve a nappaliba, a lázasan beszélgető Laura és Ádám kerül a szemem elé.
- Nem is mondtad, hogy van barátod - pillant rám vigyorogva Laura.
- Mert nem is a barátom - jelentem ki, mire Ádám és Laura is hülyén néznek engem. - Hivatalosan még nem kérdezte meg tőlem ez a fiatalember, hogy leszek e a barátnője...
- Ne legyél már ennyire régimódi - csóválja a fejét Laura.
- Hagyd csak - mondja Ádám, mindvégig engem vizslatva. - Ha ez a gyönyörűség ezt akarja...
- Ne legyél ennyire nyálas, Szalai - mosolygok. - Mert ettől aztán több kell, hogy elnyerj.
- De most már menjetek, mert én érzem zavarban magam, hogy így feltartalak titeket - zavar bennünket Laura.
- Majd jövök - mondom.