Te vagy az én őrangyalom ~ Befejezett ~

14.

Pillanatokon belül az ajkaimon érzem az ő ajkait, amiből árad az alkohol íze. Nem csókolhatok vissza, ezért eltolom őt magamtól és átdobom karját a vállamon és elbotorkálok vele a házamig. Útközben be nem áll a szája, csak azt hajtogatja, hogy ő mekkora idióta, amiért képes volt ezt tenni velem és ha tehetné, már most kitörölni az emlékezetünkből a történteket. Arra én is vevő lennék... Nem egy alkalommal próbált megcsókolni, de én hárítottam, mert nincs olyan állapotban, hogy ennek helye lenne. A lakásomba érve kutakodni kezdek a konyhában egy kis kenyér és egy pohár víz után. A kenyérből szendvicset csinálok, ami remélhetőleg felszív valamennyi alkoholt Ádám testéből. Bár, amekkora mennyiség áramolhat most benne, egy szendvics nem lesz elég. Sőt lehet, hogy még 5 sem. Ádám leomol a fotelbe és hátra dönti a fejét. A homlokára helyezek egy bevizezett kendőt, az ölébe pedig egy lavórt, hátha elkapja a hányinger, aminek valljuk be elég nagy esélye van. A telefonomra pillantva meglátok egy üzenetet Laurától, hogy Petránál alszik ma, hogy Ádámmal megtudjuk beszélni a dolgainkat. Nem mondanám, hogy hálás vagyok neki, de Ádám mindenképp az lenne, ha tudná. Legalábbis, a viselkedéséből ítélve nagyon úgy néz ki, igényli a társaságomat. Hogy én igénylem e az övét? Ez még számomra is rejtély. Percekig csak nézem őt, készenlétben állva a következő bajra. De ő csak a térdein támaszkodik, az arcát a tenyereibe temeti és halkan szipog. A szemem sarka elkezd könnyekkel meggyűlni, de egy gyors mozdulattal letörlöm őket. Megszólalnék, de mintha nem lennék képes szavakat formálni és megszólalni. Csak rezzenéstelen arccal bámulok egy pontot a szobában.

- Annyi mindent mondanék - szólal meg Ádám, megtörve a csendet. - De ezek csak szavak és úgysem érnének semmit. Nem kaplak már vissza.

- Ha iszol, akkor biztosan nem - sóhajt. - Miért? Miért adtad fel? Hova lett az éltetőerőd?

- Te vagy az éltetőerőm, nem érted? - sóhajtozik. - Ha te nem vagy, akkor minden reményem is akaratom elszáll. Ha rád néztem, akkor eszembe jutott, hogy nem szabad feladnom, mert vár rám ez a nő, akit hamarosan majd feleségül kellene vennem. De Csillának köszönhetően te kiléptél az életemből és ezáltal a remény is szertefoszlott.

- Nem miattam kell küzdened, Ádám - fogom meg kezeit. - Hanem magad és a szeretteid miatt. Ők legyenek az éltetőerőd és ne én. Mert sajnos nem tudom garantálni, hogy mindent úgy kezdhetünk elölről, mint amennyire te azt szeretnéd.

- Te nem szeretnéd? - vonja fel a szemöldökét.

- Dehogynem, bármit megtennék azért, hogy a történteket kitörölhessem az emlékezetemből, de mindketten tudjuk, hogy ez nem megy ilyen könnyen. De azzal garantáltan közelebb hoznál magadhoz, ha abbahagynád az ivást. És hidd el, nem csak nekem tennél szívességet vele, hanem a testvéreidnek, a szüleidnek és a barátaidnak. Mert akár hiszed, akár nem, fontos vagy. 

- Nem érdemlem meg, hogy fontos legyek bárkinek is - csuklik el a hangja. - Engedtem a csábításnak, pedig jól tudtam miből faragták Csillát. És az alkoholra sem foghatom, mert alig ittam. Egyszerűen csak elgyengültem, mert eszembe jutottak a régi idők emlékei Csillával és nem is tudom. Valamiért azt hittem, Csilla megváltozott és visszakaphatom azokat a régi időket. De ő csak beléd akart tiporni és engem használt hozzá. 

- Az már a múlté, ne is hozd fel többet. Most azon kell lenned, hogy újra az a Szalai Ádám legyél, akit megismertem benned. Egy harcos, aki képes nemet mondani a káros szenvedélyére és néha egy kicsit füllent is.

- Füllentés? 

- Azt mondtad, nem te szervezted meg nekem a kinti munkát - mosolygok. - De ma azt csiripelték a madarak, hogy mégis te tetted - somolygok. - Elkönyvelem egy kisebb füllentésnek, de legközelebb legyél őszinte velem. Hálás vagyok azért, amit értem tettél, de nem kellett volna eltitkolnod...